Elhagyom a várost és Budapesten leszek megtekinthető pár hónapig, majd ha minden teremtő erő is úgy akarja, ahogy én, akkor irány Németország, a kisöcsém ( az egyik) után. Szó volt arról, hogy Londonból átmegyek rögtön, csak mivel nulla a német nyelvtudásom, így inkább előbb kicsit felhozom, és akkor utána utazom majd ki, közben kiélvezem a Budapesti trópusi nyár minden előnyét és hátrányát. Szerintem a két év Londoni időjárás után én már a 25 fokban az árnyékban fogok kornyadozni. :) Kicsit nehéz a búcsú, bár igazából én nem fogtam fel, hogy most valami véget ért, olyan érzés mintha csak nyaralni mennék haza. Az itteni barátaim hiányolnak már most, nekem is fognak hiányozni, főleg Stella, de amit megtanultam ezalatt a a két év alatt, hogy hogyha mindkét fél meg szeretné őrizni a barátságot, akkor meg is fogják. Főleg a skype és egyéb chat programokkal nem is nehéz.
Kis vidámság, leírom hogyan szereztem meg az első dizájner táskámat. :)
A történet úgy indult, hogy mivel sorra második lettem a Mariban (ez a hotel) a sales versenyen, ezért megkínáltak pár vásárlási utalvánnyal a Selfridges nevű óriási áruházba. Először kicsit húztam rá a számat (mert már miért is örülnek egyszer valaminek), mert tudnillik ez a Harrods kistestvére, szóval a 40 fontomat amit kaptam, azt kábé a vécésnéni tenyerébe csaphatom mint jatt, szóval nem éreztem, hogy de jó televásárolom majd magamat. De aztán Stella amikor egyik nap ült a szobámban, és arról elmélkedtünk, mennyire fogunk hiányozni egymásnak, körbenézett a szobámban és mondta, hogy nekem már csak egy igazán szép táska hiányzik a ruhatáramból, és hogy szerinte ne vegyek vackot, hanem az utalványommal caplassak el a Selfridgesbe, és vegyek valami életreszólót pl Pradát vagy Guccit. Hát mondtam, figyu Stella én nem olyan családból jöttem, ahol Guccival járunk a Tescóba, a fősuli alatt a kínai boltban vásároltam a teljes ruhatáram, szóval nekem ezek a márkák teljesen kívül estek a látókörömből. De mondta ez így nem jó, megérdemlem, úgyhogy vegyem meg, és inkább kondícionáljam magam a minőségre, mint a mennyiségre, és hogy ezek a táskák évek múlva is azok, nem kell 10-et venni a 20 fontosból. Nos hamar meg is győzött, így ma felkerekedtem reggel, és nyitásra már az ajtóban tobzódtam.
Nos itt minden eladó egy kiló vakolatban, fekete ruhában és széles mosollyal vár, és amikor azt hiszi már nem látod, egyben hullik le az a mosoly a földre. Pl megkérdeztem a recepcióst, hogy merre vannak a táskák, és azt látni kellett volna, mosoly, és elkezdte darálni mint egy gép, hogy merre menjek, és közben nem a szemembe, hanem valahova a vállam és a nyakam közé nézett. Amikor visszakérdeztem, hogy akkor egyenesen és balra, akkor nem azt mondta, hogy igen, hanem elölről ugyanazt a szöveget nyomta, mint egy gép. Na mondom jól indulunk droidfalván, épphogy egy napja nem mentem be a hotelbe, erre itt is olyan művigyoros gépek fogadnak, mint anno a kollégáim. Hátramentem, és elkezdett a nyálam csöpögni, mert mindenfelé Pradat, meg Yves Saint Laurent, meg Givenchy meg még sorolhatnám milyen márkákat láttam. És nem is azért kapsz sírógörcsöt a szépségtől, mert a Prada rá van írva, hanem mert látod benne a minőséget az elsőrendű anyagot, tökéletes varrást, annyira szépek!! Először elkezdtem bóklászni, majd amikor megtetszett valami, akkor odamentem az eladóhoz, és egyenesen a közepébe vágtam, hogy van X fontom, amit elverhetek táskára és mivel fogalmam sincs, hogy a Jimmy Choo táskák mennyibe kerülnek, ezért tessék már nekem megmondani, hogy belefér a keretbe vagy sem. Na Jimmy nem fért bele, de még a karácsony-húsvét-szülinap-névnap x 5 év-be sem, ezért elballagtam, de az eladó néne nagyon kedves volt és azt mondta menjek át az épület másik részébe, ott már van egy-két márka ami közt már találok. Át is mentem a másik részbe. Ezt is úgy kell elképzelni, hogy egy nagy áruház, egy légtérben van minden egyfajta típus (táskarészleg, cipőrészleg stb) és egyik standtól mész a másikig.Először odamentem Marc Jacobsékhoz, ahol ugyanúgy kihúztam magam, (székreálltam és nagyot kiálltottam), hogy csókolom van kábé 200 fontom amiből szeretnék egy szép táskát venni, találok-e itt valamit, de az undok eladólány csak elhúzta a száját, és mondta, hogy náluk 300-nál KEZDŐDNEK.
Jaj gondoltam mit vered a nyálad te kis csíra a minimálbéres eladói fizudból. Csak azért mert Jacobs táskákat pakolsz ki a polcra és nem a zacskóstejet még nem vagy nagy szám. De el is mentem onnan, végülis választék volt bőven. És aztán megtaláltam azt amiért mentem. Ezt a táskát már csomó nőnél kiszúrtam a metrón (igen mert Londonban Gucci és Prada táskát is látsz, mert itt nem az utazik rajta aki szegény, hanem akinek van esze nem vezetni a városban), ő Michael Kors, sokat nem tudok róla, csak hogy nagyon szép táskákat csinál. Itt már nagyon kedves lányok voltak, rögtön odajöttek, hogy miben segíthetnek, elmondtam a mondókámat, meg hogy fekete klasszikus táskát keresek, de szinte azonnal megtaláltam amit kerestem. Kicsit próbálgattam, pörögtem-forogtam a tükör előtt, majd mondtam ő jó lesz. Vigyorogtam mint a vadalma és mondtam is az eladónak, hogy nagyon boldog vagyok, mert ez az első dizájner táskám (az első. remélem érzitek a lényeget) és annyira örülök neki. Itt is van a kicsike:
De amúgy van hátulütője is a dolognak, mert most még mindig a selyemtáskában lapul, amit adtak hozzá, egyszer vettem elő Stellának megmutatni, majd miután felmostam a padlóról szegényt, visszacsomagoltam és eltettem a kézipoggyászomba. Nem adom fel, mert ha kilopják, akkor sztrokot kapok helyben. Szóval most kicsit félek viselni, mert mi van ha elhagyom, elszakítom, összekoszolom, leejtem stb.. A három fontos táskákkal kicsit könnyebb boldogulni. :)
Ennyi fért a mai napba, holnap még ki kell nyomtatnom a beszállókártyám megint, elmenni a szemöldököshöz és kitakarítani a szobám. Ja és kimenni a reptérre.
