115.

Palma, la Bamba Palma volt a második napra a programom, rájöttem én nem akarok egész nap a napon feküdni, valaminek történnie kell. Szóval még itthon vettem egy Mallorca útikönyvet, és az első nap átnéztem, hogy mit szeretnék megnézni. A könyv azért volt jó, mert tematikusan összerendezte a látnivalókat. Volt best of Palma (a főváros) három nap alatt, az összes fontos látnivalóval, meg voltak különböző érdeklődési körökre összerendezett utak. Például építészet Mallorca, sport Mallorca, művészet Mallorca és a legjobb Gourmet Mallorca. Én azt csináltam, hogy a best of Mallorcát összefésültem a gourmet Mallorcával, így néztem épületeket, sétáltam sétányokon és ettem ahol lehetett. Jó nap volt, csak az volt a gond, hogy amit a szerző három napos programnak gondolt azt én letalpaltam egy nap alatt. 10 óra mászkálás, aztán meg csodálkoztam, hogy a következő nap fájt a lábam. De én egy acélgyerek vagyok, és tudtam, hogy nem fogok még egyszer visszajönni, ezért igyekeztem mindent megnézni. Amúgy nem lett volna ez ennyi idő, hogyha jobban megtervezem mikor mit nézek meg, és hogyha tudok térkép alapján tájékozódni.

Szóval felszálltam a buszra, amit 3 ember 3 féleképpen magyarázott el, hogy honnan indul, de aztán úgy döntöttem, hogy a kedves recepciósban bízom, és jól tettem. Leszálltam a végállomásnál, mivel nem lehetett tovább menni, aztán igyekeztem kitalálni, hogy most épp a város melyik részén vagyok, de mivel utcatáblát nem találtam, ezért hasra ütés szerűen elindultam valamerre. Gondoltam kezdek a katedrálissal, azt biztos mindenki tudja merre van. Meg is kérdeztem az egyik boltost, nagyjából elmagyarázta, aztán még megkérdeztem két embert is, így végül megtaláltam. Nagyon szép volt, legalábbis kívülről, mert csőtopban voltam, és fedetlen vállal nem lehetett bemenni. De még jó, hogy volt annyi eszem, hogy a sor elejére sétáltam és megnéztem a kiírást, minthogy végigállom a fél órás sort aztán amikor sorra kerülök, elzavarnak. Ez egy gótikus katedrális, ami a 13-14. században épült, Európa egyik legnagyobb temploma. A legjobb az volt, hogy a város másik végében szálltam le, így sokat sétáltam mire nagy nehezen megtaláltam, (ami valljuk kissé ciki, 2 térképpel a kezemben, 3 útbaigazítás után úgy, hogy alapvetően ez a legnagyobb látványosság az egész városban) Persze miután egyszer megtaláltam, utána amikor már nem ezt kerestem, csak ötször botlottam bele nagy örömömre.

    

                           

 

 Bal oldalt az épület mellette a Palau de l'Almudaina, ami a Spanyol királyi család palotája. A kis útikönyvem szerint 4 euróért lehetett idegenvezetős túrát tenni bent, így megkérdeztem, hogy baj e a fedetlen vállam, mondták nem, akkor én meg kértem egy jegyet, mire a néni hogy oksi 20 euró lesz, mire én jajóköszimégsem. :) Tartsatok egy spórolósnak, de nem vagyok az, de inkább ananászra költöm a pénzem, mint penésszagú épületek megnézésére. Szóval innen átsétáltam a képen is látható falra, aminek a teteje egy sétány, és Dalt Murada a neve. Ez arról híres, hogy szép a kilátás a tengerre és hogy akkor már ötödszörre kentem napkrémet a dekoltázsomra, mert lassan napallergiám lett. Szegény londoni bőröm nem értette ezt az időjárást. Azt nem is írtam, hogy rákvörösre égtem az első este, piros orrú, hasú rénszarvas lettem, de valami csoda folytán meggyógyult reggelre, pedig csak testápolót kentem fel. De ezért is döntöttem a Palma városnézés mellett másnap, gondoltam adok egy kis pihit a bőrömnek.

Ez pedig én vagyok a tengerrel a háttérben. Készült pár kép rólam is, mindig megkértem valakit, hogy fényképezzen le. Aztán itthon meg egy-két kollégám nem hitte el, hogy egyedül voltam.






Ezután még kóvályogtam a környéken, és több érdekességbe botlottam. Ő itt Nancy, de hogy ezt a bádogembert(asszonyt?) miért hívják így, azt nem tudom. Próbáltam rájönni mi ez, valami ET és Walle keveréke, de hogy miből lehet tudni, hogy ez lány, és miért pont Nancy, azt nem értettem. de rájöttem, itt a szigeten minden vagy nagyon régi, vagy nagyon kortárs.

Azért voltak szép részek is, mint ez a kis tavacska a királyi család palotája mellett:

Aztán megint érdekességek, mint például az egyik tér kellős közepén ez a fa. Gondolkodtam, hogy mégis mit tud, miért van így elszeparálva, aztán láttam a táblát és a homlokomra csaptam, hogy hát hogyhogy nem láttam, hogy ez egy unikum, egy egyedülálló jelenség, egy fa.

Lehet ám, hogy az a sztori, hogy építették a teret, minden növényt kiírtottak, de ez a fa túl nagy volt, meg göcsörtös, meg lehet már a töke tele volt a favágónak, hogy még hány ilyen izét kell kivágni, így inkább hagyta a fenébe, körbekerítette, az mondta ez egy unikum, leszúrt egy ne lépj rá a fára táblát, és munka letudva.

                        

Nos miután, már kikulturálódtam magam, és megnéztem az úgymond kötelező dolgokat, gondoltam itt az ideje felfedezni gourmet mallorcát, főként, hogy már nagyon ettem volna valami sütikét. Az útikönyvem egy kávézót ajánlott, amely éppenséggel Palma legrégibb kávézója, 1697-ben épült. Hát komolyan, most vagy én vagyok a kripli, vagy ezeket a látványosságokat a lehető legeldugottab helyekre teszik, ahova tuti be nem tennéd a lábadat, ha nem tudnád mit keress. A térképem szerint egy kis utcán kellett befordulnom, ahol holt csönd volt, ember nem mozdult, míg a másik irányban egy nagy tér, tele kávézókkal. Hát gondoltam benézek, azt ha nincs ott leülök máshova. Végül ott volt, de nem értem miből tartja fenn magát a hely, mert egy pár meg egy négyes volt bent rajtam kívül. És ide ahogy megfigyeltem csak célirányos vendégek jönnek, akik a kis könyvüket szorongatva megelégedett fejjel lépnek be, hogy na megtaláltuk. Amúgy a hely hangulatos volt, a pincér kedves, csak minden spanyolul volt kiírva, így olyat választottam, amiben a csokoládé szó szerepelt, gondoltam az biztos nem rossz, a tejeskávét meg már tudtam, hogy kofi kon lecse spanyolul, így azzal nem volt gond. Mivel éhes voltam, már a felét megettem a sütinek, mire eszembe jutott, hogy lefényképezzem, a pincérpácsinak meg kissé remegett a keze, ezért vagyok homályos.

Miután megpihentem, belebotlottam még egy katedeálisba aminek St Francesc volt a neve, ez is gótikus stílus, úgy látszik ez volt a divat.

114.

Hello-hallo visszatértem a szigetfelfedezésemről. Napsütés, napozás, tenger avagy havaj dizsi.
Hogyha akarnám, akkor írhatnám, hogy mennyire nagyon szuper volt és még sohasem láttam ennyire szépet, és jaj de kár, hogy  hazajöttem. Gondolkodtam, hogy mi legyen, írjak e arról, hogy mik voltak ŐSZINTÉN a benyomásaim, vállalva azzal, hogy majd egy elégedetlen sznob köcs.gnek tartotok, vagy írjak csak a szép oldaláról, és legyen egy kerek szép és kedves történet Gabuska Mallorcán címmel. Azt hiszem vállalom a bélyeget és adom ahogy láttam, éreztem. Szóval nekem Mallorca mindig is egy olyan úticél volt, ahova szerettem volna eljutni. Mindig volt pár gazdag osztálytársam, akik már akkor oda repültek nyaralni, amikor a repülés nem volt ennyire elterjedt és elérhető, és a nagy átlag a telekre ment a Ladával vagy Trabival. Tudjátok, általános iskolás időszak. Nem kell félreérteni, gyerekként imádtam a nyaralásokat a Tiszánál vagy a Bánki tónál, tollasoztunk, úszkáltunk, fát gyűjtöttünk bográcsozáshoz, almát, meggyet, szilvát és kukoricát loptunk az öcsémmel, felgyújtottunk egy szénakazlat (a mai napig nem értem, hogy édes jó apukánk hogyan tudta megőrizni a hidegvérét és nem agyoncsapni mindkettőnket). Szóval nagyon jók voltak ezek a nyaralások csak a külföld, meg a tengerpart mindig olyan elérhetetlen és exotikus volt és  mindig gondolkodtam, hogy majd egyszer de jó lenne nekem is oda eljutni. És most sikerült. Szóval nézzük mi minden történt.

Szóval mivel spórolok a szabadsággal, ezért összerakosgattam a szabadnapjaimat, és abból mentem el erre a nyaralásra (a szabimat egy nagyobb volumenű felfedező túrára tartogatom). Ez azt jelentette, hogy előtte 10 napot dolgoztam egyhuzamban. Jó volt. Ja és végig reggeles műszakkal. De rájöttem, hogy csak az első pár nap nehéz, aztán mint egy robot beállsz. De mindenesetre jó fáradt voltam, vagyis inkább ilyen zombi módban csináltam az utolsó napomat, végeztem háromkor, majd metró, transzfervonat, csekin, várakozás - örömmel láttam, hogy megjelent Jackie Collins legújabb 600 oldalas regénye mert olyan könyvet kerestem, ami könnyű (a szó átvitt értelmében, mivel 600 oldal nem nagyon lehet könnyű) de izgalmas, érdekes, de azért le lehet tenni - majd repülés, transzferbusz (jajdejómelegvanitt), szálloda. Amire itt rájöttem, hogy Spanyolországban nem élsz meg az angoloddal. Vagy beszélsz spanyolul, vagy neked annyi. Itt Mallorcán hála a német hordának még németül elég jól beszélnek, de rajtam az sem segít sokat. Szóval maradt az én angolul, ők spanyolul kommunikálunk, és mindent mutogatunk kézzel. Szóval jó fáradtan nekiindultam a nyaralásnak, de eldöntöttem, hogy jól fogom magam érzeni. Ez a kijelentés ott kezdett megborulni, amikor az odafelé úton beült mellém egy házaspár. Meg a frissen született kisbabájuk. Az olyan picike, aki még a fejét sem bírja tartani, icipici, törékeny, nyeklik-nyaklik. Szóval kissé bepánikoltam, hogyha a babu itt fog üvölteni két és fél órát mellettem akkor lehet kinyitom a vészkijáratot és kicsekkolok. De nagyon rendes alvós baba volt, okos szemekkel nézett a világba, kicsit anyukájánál aludt, aztán meg apukájánál, amikor ébren volt meg semmilyen hangot nem adott ki. (Nem tudom hogyan szerezték ezt a gyereket ritkán látok nem hisztis babát)
Aztán leszálltunk, pálmafák, meleg, transzferbusz. A sofőr annyira közhely volt, hogy nem hittem a szememnek. Tudjátok a kissé kövérkés, kopaszodó, nadrágszíjat a hasa alatt meghúzó, a hasat szabadon hagyó lengedező bkv kék ing és fogpiszkáló a szája sarkában.Cigitől rekedtes hangon megkérdezi, hogy manaus hotel? Ezt így ránézésre megállapította, ami lévén Mallorcán majdnem az összes épület hotel nem lehetett könnyű, de biztos olyan manaus hotel fejem volt. Mondom igen, erre háhá una chiqa en manaus vagy valami ilyesmi hörgő felkiáltással felkapta a csomagomat és felzavart a buszra.
Amire itt fel kellett még készülnöm, hogy ez nem a UK. Itt nem a vendégnek van igaza, ha tudnak becsapnak, és résen kell lenned. Mindezt nem rossz szájízzel mondom, csak mint tény. Megérkeztem, és rögtön átraktak egy másik hotelba. A recepciós bácsi limitált angoltudással elmondta, hogy: Ok. Ma ott alszik a másik hotelben. Holnap 11kor átjön ide. Ok? Ok. Bennfentesként tudom, hogy túlfoglalták a hotelt, és mindenki megérkezett, szóval aki későn érkezik, az megy. Igazából nem nagyon érdekelt, mondtam nem gond (bár nem nagyon aggódott azon, hogy gond e vagy sem nekem. Közben eszembe jutott az én legutóbbi  átfoglalásom, amikor el kellett magyaráznom a kedves vendégnek, hogy sajnos ők ma nem alszanak itt, erre mint egy barom üvölt az arcomba 10 centiről, hogy ő ma itt fog aludni, adjak most egy szobát neki, amikor mondtam, hogy sajnos rendszerhiba miatt duplafoglalásunk volt és sajnos nincs hely nekik, akkor tovább üvölt, hogy ne hazudjak neki, azonnal mondjam meg, hogy mi az oka. Szép este volt, neki is kívánok sok ilyen kedves embert az életébe..)

Szóval átmentem a másik hotelbe, életem leghosszabb becsekkolása volt mert emberünknek ahelyett hogy a keze járt volna inkább beszélgetett, hogy mégis mi járatban vagyok itt. Majd 15 ször biztosított róla, hogy ha bármire, bármire szükségem van, csak szóljak. Aztán mondtam, hogyha a szobakulcsomat ideadná (úgy hajnali fél kettő volt már) azt megköszönném. Felmegyek a szobámba, kedves aranyos, tiszta fürdőszoba, szép erkély, ahova ki is ültem kicsit lepihenni a hosszú nap után. Sajnos a szállodának U alakja volt, és én voltam a betű alján, így nagyszerű kilátásom volt mindkét irányba. Valahogy azt vettem észre, hogy az emberek amikor nyaralnak azt hiszik, hogy láthatatlanok lesznek vagy legalábbis, hogy nem lehet belátni hozzájuk az éjszaka közepén, amikor kint korom sötét van, bent égetik az összes villanyt a függönyt meg nem húzzák be. De az az igazság, hogy be lehet. Szóval üldögélek, nézelődök, majd arra leszek figyelmes, hogy az egyik szobában szőrös hátú Józsi és kissé túlsúlyos Marika (remélem megvan a típus) akcióba kezd.. Komolyan, még én éreztem kukkolós perverznek magamat, szóval inkább bemenekültem és letelefonáltam a recepciós fiúnak, hogy innék egy kis bort nyitva van e a bár. Mondta nincs, de intéz nekem. Szóval 5 perc múlva kopog az ajtómon, egy műanyag pohárral, tele vörösborral, hogy ne szóljak senkinek, és egészségemre. Szóval így zártam az első napomat. Az igazi arcon csapás másnap jött, visszamegyek a másik szállodába, szerencsére pont egymás mellett voltak, nem kellett sétálni de egy savanyú fap.na volt a recepciós. Undok, annyit sem mondott, hogy elnézést a kellemetlenségért, nagyjából olyan hangnemben beszélt velem, hogy most mit izélek, túlfoglalták a szállodát és nem csak nekem kellett ott aludni. Aztán elvette a személyimet, hogy beszkenneli, mondtam várok rá erre hogy hát ha akarsz fél órát várni, akkor várjál csak, neki amúgy is meg kell enni a reggelijét, mert később nem lesz rá ideje, meg amúgy is mindig éjszaka szkennelnek, és menjek inkább fel a szobámba és tegyem le a csomagomat. Tudom, hogy most amikor olvassátok felmerül, hogy miért nem üvöltöttem le a fejét, de őszintén, fáradt voltam és egyszerűen sokkot kaptam, hogy ez most tényleg megtörténik? Eljövök nyaralni és akkor is a mások nyomorát kell hallgatnom? Hát mikor szokta az érdekelni a mi vendégeinket, hogy én mikor ettem meg a reggelimet, voltam e pipikélni az elmúlt 5 órában, mikor ittam vizet utoljára? Valamit mondtam neki, már nem emlékszem, de aztán felmentem a szobámba azzal a szent elhatározással, hogy olyan szép litániát írok a tripadvisorra a recepciósról, hogy megnézheti magát. A néne amúgy angol volt, és rájöhetnének, hogy az angolok nem jók a vendéglátásban. De aztán megint felülkerekedett a nem érdemes hülyékkel foglalkozni mentalitásom, és gondoltam nekem nem kell igazságot tennem, majd megkapja a magáét, szóval inkább nem kommunikáltam vele többet, bár amikor kicsekkoltam próbált jópofizni, de fapofával adtam vissza a kártyám aztán adios. Szerencsére a spanyol recepciós nagyon kedves volt, még mosolyogni is tudott. Azt a következtetést vontam le, hogy nekem vagy hostelbe kell mennem, ahol tudom, hogy minden alap lesz, meg emeletes ágy, meg közös fürdő, vagy minimum 4 csillag. De ez a nem is hostel, de nem is hotel köztes állapot, ahol van saját fürdőd, de bunkó a személyzet, hát ez nem nekem való. Viszont ami jó volt, hogy nem volt légkondi a szobában, hanem ventillátor. :)


Néhány kép a szállodákról:
Itt aludtam első éjszaka, meg a medence és a kilátás a szobámból:


És a hotel ahová a foglalásom szólt meg a medence:


  

Szóval miután felroncsoltam puffogva a szobámba, hogy már megint micsoda kis lúzer vagyok, még a recepciós is köcsög velem, lepakoltam a bőröndöm, felvettem a bikinim, hónom alá csaptak a könyvem, kalap, napszemcsi hogy akkor mindenki bekaphassa én AKKOR is jól fogom magam érezni, szóval levittem a kis testemet a plázsra. Hering effekt, mintha valami gyárban lennél, ahol a napbarnított embereket készítik, fél óra hason, fél óra háton 7 napon keresztül.

Mondjuk itt már mondtam magamnak, hogy tessék pozitívnak lenni, azért mert mások is itt vannak a szigeten még nem kell durcás kismalacot játszani, igazából csak a saját kedvemet rontom el, és ha nem bírod a tömeget akkor miért nem maradtál otthon a saját kis szobádban 5 napig. Szóval kibéreltem egy olyan jóképű ágyat meg egy olyan napernyőt, és élveztem én ott a strandot, majd jött kempingszékjegyellenőrbácsi, hogy akkor perkáljak 12 eurot. Nézek rá bután, és mutogatom, mert ugye spangolt beszélünk, hogy na de kéremszépen a nyugágy az 5 euro 5 centecske, hogy akkor mire fel a 12, majd elővillantja a piktogramos kártyáját, amin le van rajzolva (gyengébbek kedvéért), hogy ágy+napernyő=12 euro. Jaj már a dzsipszi tarháló anyukátokat, gondoltam inkább leszek főtt tojás, de nem fizetek ennyit a hülye napernyőért, ismerve magamat, hogy a napon fekvést úgy 1 órán keresztül bírom, aztán felgyulladok és unatkozom, szóval én nem fogok egész nap ott feküdni, így kihúztam az ágyamat a napernyő alól. :) Békésen olvasgatok a tűző napon, konkrétan hallom ahogy serceg a bőröm, majd arra leszek figyelmes, hogy valaki óbégat a strandon. Hát ezek, már elnézést a kifejezésésért olyan árusok, akik gyümölcsöt, kólát, napszemüveget és masszázst árulnak, és a tenger morajlása helyett azt hallgatod egész nap, hogy halomelonananacoco (legalábbis ezt vettem ki a kántálásból) vagy hogy cola fanta beer, meg masszázs, masszázs (kínai akcentus). Szóval én igyekeztem ezt a kórust kizárni, de az egyik odajött és adott nekem kóstolót, mondom nem kell, de erősködött, mondom jól van, aztán megsajnáltam, hogy szegény asszony egész nap az 50 fokban járkál a napon, veszek tőle valamit. Kérdezem mennyi. Mondja három. Adok neki hármat, majd mondja még adjam oda azt a kettőt is. Én értetlenül nézek, hogy biztos ÉN értettem félre, majd a homokba lerajzol egy 9est. Hát annyi apróm nem volt, szóval kapaszkodj meg, odaadok neki egy huszast, majd várok a visszajáróra, akkor már 25 eruró van a néninél a darab ananászért, és visszaad 4 eurót. O.o Mondom neki hogy helloka és hol a többi? Még lerak 5öt majd felkapja a gyümölcsös dobozt és elsétál. Én meg ott ülök, mint egy darab kaka, hogy akkor most keljek fel, és tépjem meg, egy szót nem értünk egymás nyelvén, szóval nem sok értelmét láttam, aztán inkább elkezdtem röhögni magamon, hogy Gabóka kösd fel a gatyádat ez itt nem Londonország, itt nincs igazságosság, szóval felszívtam magam, hogy mostantól szórakozzatok az anyátokkal, én Magyarországról jövök, tudom ám mi a dörgés, csak kicsit elszoktam a cigánykodástól (bocsánat ez csak egy kifejezés, tudom sértő lehet), majd visszafeküdtem az ágyamra, gondoltam néne, költs gyógyszerre amit lehúztál rólam, majd jóízűen megettem a legdrágább ananászt a földön.


A következő nap ellátogattam Palmaba a fővárosba, szóval az lesz a következő fejezet.

113.

Agyhalottan, fájó lábakkal csurgatom a nyálam itthon, azt hiszem ez a legmegfelelőbb időszak, hogy írjak blogot. Olyan álmos vagyok mindig, biztos tavaszi fáradtság ősszel. Bár lehet azért mert 6 napom volt reggeles műszakkal 4.40es keléssel, és többször is 8 helyett 10 órát maradtam. Szóval lehet ez a baj. Na mindegy, amúgy már gondoltam rá, hogy kicsit fel kellene szednem az elhanyagolt szálakat a blogomban és egy szép kövér kerek történetet írni.

Hát kezdjük ott, ahol abbahagytam még a nyaralásos bejegyzés előtt, hogy készültem a szülinapomra. Most lettem 29, de ezt úgyis tudjátok. Inkább az a lényeg, hogy úgy döntöttem ebben az évben rendesen megünneplem. Korábban mindig dolgoztam és nem nagyon érdekelt, hogy öregebb lettem. De gondoltam ennek vége, az utolsó 20as évem, úgyhogy meg kell adni a módját. És ezentúl meg is fogom ünnepelni. Szóval először is szabadnapos voltam, elmentem egy pedikűrre meg egy indiai fejmasszázsra. Na azt érdemes kipróbálni. A nő aki masszírozott szó szerint fele akkora volt mint én, ötéves kisfiú nagyságú kezekkel, de olyan erő volt benne, hogy néha azt hittem összeroppantja a koponyám, vagy legalábbis kifordulnak a szemgolyóim. Aztán este elmentünk vacsorázni két barátnőmmel és Imolával. Jó volt, olyan szex és new yorkos, 4 nő, koktélok, vacsi. Utána meg elmentünk mulatni. Ami a gond volt, hogy teleettük magunkat, így senki nem volt annyira party hangulatban. De jó volt összességében, néhány kollégám is csatlakozott és kaptam egy csomó ajándékot is, aminek a felét már elhagytam. De nem is lepődök meg. Szóval ennyi, hónapok vannak csak már vissza a huszas éveimből, aztán belépek a 'sikeres vagyok' harmincasok közé. ;)

Aztán most nemrég voltunk és megnéztük a Notting Hill Karnevált. Tavaly nem mentem ki, de ebben az évben úgy döntöttem megyek, mert hátha jövőre már nem leszek itt (mármint Londonban). Két napos utcabál, és mindig az augusztusi nemzeti ünnepen és az előtte való napon tartják. Nem tudom alapvetően hogy van, de most az első nap a gyerekeké, a második a felnőtteké volt. Stellával a második napra mentünk ki. (még jóhogy). A történetét tekintve az egész buli 1959-ben indult (amikor Mutikám született), fellépésként a rasszizmus ellen, mert akkoriban nem nagyon volt Londonban senki másságbarát. Mondjuk ez érdekes, hogy ezeket a rasszista felkeléseket itt letudták az ötvenes hatvanas években, aztán mindenki elfogadott mindenkit. Talán akkor 50 év múlva Magyarországon sem fogjuk tojással dobálni a melegeket, megverni a feketéket és lépten-nyomon cigányozni. Na de ne komolykodjunk ennyire. A felvonulást az egyik legelitebb környéken tartják, szóval nekem ez inkább olyan volt, hogy egy évben egyszer engedjünk be minden jöttmentet a gazdagok közé. Volt néhány buta, aki kint hagyta az autóját az utcán, hát le is hányták, gondolom jövőre több eszük lesz. Tetszett a dolog, de ide úgy érdemes kimenni, hogy valami kényelmes papucsot felveszel, egy kisszoknyát és egy topot, napszemcsit, meg egy sípot amit fújsz mint egy hülye folyamatosan. -legalábbis ez volt az egyenruha, tekintet nélkül a fizikai adottságokra. Én Stellával mentem ki, egy reggeles műszak után. Ez volt a baj, hogy már végigálltunk 8 órát, reggel 5kor keltünk, így kissé nehéz volt hirtelen lelazulni mínusz 100ra. Bár az segített, hogy mindenki füvet szívott és ahogy sétáltál a tömegben, nem is tudtál mást belélegezni, aztán vettünk egy-egy sört szóval szép lassan kezdtük átérezni a lényegét. A sört fekete jéggel teli kukákból árulták, mindenki ivott, evett, feküdt az utcán és lökdösődött. Szóval ide úgy érdemes kimenni, hogy kialudtad magad előtte, és valami kényelmes szerkóban vagy, amit nem sajnálsz ha lehányják, leöntik és koszos lesz. És néhány kép:

Beköszöntött a tél. Hét, azaz 7, ismétlem HÉT fok van reggelente. Ezzel csak két probléma van. Egy, hogy ez augusztusban történt először és augusztus az ugye nyár, a hét fok meg nem nyári idő sehogysem. Kettő, nem igazán emlékszem, hogy mikor volt nyár. Volt egy-két nap próbálkozás, de igazából olyan kellemes kora tavaszi hűvös időnk volt esővel, amiből most meg hirtelen tél lett. Na de mindegy, ez van, itt sajnos ezt kell szeretni. De majd jó lesz, remélem Mallorcán szép lesz az idő, ugyanis nem óhajtok pulóvert hordani, nem hogy kabátot. 

Azt mondta az egyik lengyel kolléganőm, hogy nekünk magyaroknak egyforma az orrunk. A turcsi nagy orrunkról ismer fel minket. Én nem is vettem észre, azt hittem különböző orrunk van, de lehet egy más országból való máshogy látja, és neki egyformának tűnik, mint mondjuk a kínaiak nekünk.