121.

Voltunk bulizni egyet, végre úgy volt a beosztásom, hogy szombat reggeles és vasárnap szabadnapos, így megbeszéltük Tibivel, hogy este átjön, koccintunk, majd bemegyünk a városba. Közben Imola is hazaért néhány sörrel, és a harmadik elfogyasztása után mondta Tibinek, hogy jönne velünk, ha elkészül 2 perc alatt nemelehetnee. És de lehetett, bár legközelebb átgondolom, mert Imola mint egy féktelen kiskutya ide-oda csaholt a buliban, mindig valaki mással táncolt, ha nem találtad, akkor vagy italt vett, vagy pajtizott mindenkivel. Szóval ahelyett, hogy a rúdon pörögtem volna a gangnam style-ra a fél szemem mindig rajta volt, hogy nem keveredik e valami bajba, vagy hogy megvan e még.
Pár kép, csak hogy könnyebb legyen elképzelni:


"Ú baszki behugyozok, be-huuuu-huuu-gyozok, szálljunk már le behugyozok, de ott nincs wc, de akkor is behugyozoooook! 

Na állj már meg, állj ide mellém, csináljunk egy képet. Jaj minek haggyá' már. Szádat befogod, Álljál ide de k. gyorsan mert legközelebb otthon hagylak.

ÁÁÁÁÁÁ, a fülbevalóm beleakadt a hajadba. Állj meg!! Ne mozogj baszki letépet a fülcimpám, álljál már

meg!!!!!!!!!

És egy végre normális és kedves kép hármunkról. Imola egész este, amikor nem tűnt el, Tibcsus után koslatott, hogy legyen a meleg barátja, mert mindig is szeretett volna egyet (Tibi mondta rendeljen Ebayről) és amúgy is utálja a lányokat. Végül nem tudom, hogy megegyeztek-e, mert mindig csak azt hallottam, hogy Tibi röhög, Imola meg győzködi.

Aztán a másnap elég laposra sikerült, mint a szellemek léteztünk a lakásban. Én speciel csak wc-re és kaját keresni az üres hűtőmben másztam ki az ágyamból. Lehet ám az volt a baj, hogy én nagyon fáradtan mentem dolgozni és olcsó piát ittunk. Nem akartam sörözni, így miközben ácsorogtam a közértben szájtátva a 8 méter hosszú piasor előtt, hogy mégis mivel kéne kiütnöm magam, gondoltam felhívom Tibcsust, hogy ő mit iszik. Vele nem egyszerű közös nevezőre jutni, mert ő nem szereti a pálinkát és a vodkát én meg a rumot, így vagy sör, vagy gintonic. Végül a második nyert, ízre nem volt rossz, csak lehet a minősége, mert mivel szegények vagyunk, így sajátmárkást vettük meg, reménykedve, hogy nem olyan mint a Tgazdaságos.

Másnap kilátogattam a Winter Wonderlandre két barátnőmmel, az nagyon jó volt, nagy nehezen megtaláltuk a magyar standot, be is toltunk az arcunkba egy virslis lángost (na ez nagyon komoly, szerintem ez a magyar hotdog, egy úgy néz ki, hogy félbe hajtják a lángost a közepébe tesznek egy virslit, így sütik ki, és akkor a tetejére kérhetsz fokhagymát, meg sajtot és tejfölt. Tudjátok mire jöttem rá? Hogy a lángos nagyon jó kaja, csak otthon rossz évszakban esszük. Hát kinek van kedve zsíros-forró tésztát enni a 40 fokban? Fokhagymával? Úgy érzed magad mintha te lennél a lángos utána. Ám amikor nagyon hideg van kint, akkor meg kifejezetten jól esik, és mivel a csípős fokhagyma is felmelegít, így még jobb. Aztán még fejenként megettünk egy-egy kürtős kalácsot. 

 Itt esszük a magyar hotdogot, én olyan fejet vágok mint egy bolond. A lány mellettem a korábbi szállodámban volt a kolléganőm.

Ez pedig a magyar stand, éppen átveszem az étkemet, látszik a külvilágot már kizártam, csak én és a meleg éspuha lángos létezünk.

Azt nem is mondtam, hogy ez a Winter Wonderland a londoni karácsonyi vásár, van itt minden, ami a gyereklelkű felnőtteket szórakoztatja. Célbadobás, vidámpark, zene, forraltbor, sör, kaja. És ami a jó a felnőttségben, hogy végre nem az anyukádtól/apukádtól függ, hogy mit csinálhatsz. :) Arra ülsz fel amire akarsz, senki nem mondja, hogy veszélyes, vagy célbadobálhatsz egy vagyonért, nem mondja senki, hogy nem fiam, hülyeségekre nem költjük a pénzt, vagy zabálhatsz kolbászos lángost, nem mondja senki, hogy otthon vár a normális ebéd. (de én LÁNGOST akarok!!!!!!!!).  Ezen a képen épp célba dobok, de vesztettem sajnos. Viszont látjátok milyen szép hosszú és selymes a hajam? :) Egy büdös indiai olajjal kenegetem.

 Adrienn barátnőmmel a hullámvasúton. Na azon sem ültem még télen. Hát nem fázol utána az biztos. Meg még a szabadesést is kipróbáltuk, az is jó volt. Az olyan, hogy a székek egy kör alakban vannak elrendezve, mindenki kifelé néz, majd egy gép az egész népet felemeli 10 emeletes ház magasságba, és onnan mint egy taknyos zsepit elenged, te meg zuhansz lefelé, szorítod a fogaidat, nehogy a beleid kijöjjenek a szádon, majd hirtelen megáll, akkor minden visszarendeződik, majd megint felvisz, kicsit ráz 30 méter magasan, hirtelen elenged, megáll, megint zuhansz. Amikor végre leérsz, és azt hiszed kiszállsz végre, akkor kacag egyet a gép és ezerrel feltol megint a tetejére, vár egy ideig, csak hogy legyen az a rossz érzésed, hogy tudod, hogy mindjárt elindul, csak nem tudod, hogy mikor, és akkor onnan már megállás nélkül lezuhan az aljára. Csak hogy tudjátok, mindezért még fizettünk is, és csak azért ültem fel, mert Adrienn hisztériázott mint egy 3 éves. (azért bevallom nem volt rossz)

Egy kép hármunkról a bejáratnál. A fényképésznek mondtuk, hogy a logo is legye benne, de nem lett..

Itt meg forralt bort iszunk a német vendéglőben. Amúgy nem tudom, hogy miért, de minden második stand német volt. Most vagy ennyi német él itt, vagy csak mindenki szereti a sört.

Várom a karácsonyi-szilveszteri beosztást mint a messiást, mert szeretnék hazamenni szilveszterre, végre látni a családomat, és pihenni. Az elmúlt hetekben kissé zajos volt az életem, mert majdnem visszamentem a korábbi szállodámba dolgozni. Nem éreztem sikeresnek magam ezen a helyen a helyen, nem sok jó visszajelzést kaptam, így mint aki amúgy is hajlamos mindent túl hamar feladni, elmentem interjúra a régi helyemre, ott kaptam egy jó ajánlatot így gondoltam felmondok a jelenlegi helyemen, de nem hagytak, addig beszéltek a lelkemre, amíg úgy döntöttem, hogy maradok, mert mondták, hogy szeretnek nagyon és nagyon meg vannak velem elégedve. A szívem mélyére nézve azért az volt a fő és valódi ok a váltás mögött, hogy a kettő közt láttam esélyt arra, hogy hazamenjek egy hétre. Mert ez a honvágy dolog egy alattomos érzés. Olyan, mint amikor nagyon rá akarsz gyújtani, és van az a hiány érzés a tüdődben. Vagy amikor ennél valamit. Például megkívánsz valami sósat, vagy ennél egy csokit. Szinte minden tagod fáj, amíg nem kapod meg, és nem bírsz másra gondolni. Na ilyen ez a honvágy dolog is, levert vagy, kedvetlen, és azt érzed, hogy egy sivatagban vagy és az otthon az oázis. Idealizálod, azon gondolkodsz, hogy lehet jó lenne hazaköltözni, de jó lenne a barátokat megint látni, stb.. Persze valószínű két hét után sírva menekülnék vissza, de most jó lenne hazamenni. Szeretném a Boney M karácsonyi cd-jét hallgatni miközben hányásig esszük magunkat, vagy összeveszni a karácsonyi asztalnál, megnézni a reszkessetek betörőket ötezredszerre is az otthonmaradt testvéreimmel, megölelgetni a kis nagymamámat, megnézni a karácsonyi vásárt a barátnőimmel, megölelgetni a kutyáimat, sétálni a belvárosban, elmenni kirándulni, és már jó lenne az öcsémet aki a németeknél él látni. Az a baj, hogy hiába közel vagyunk, ha mindenki dolgozik és nincs sok szabadideje, akkor hiába lenne egyszerű hazamenni, nehéz szabit kivenni, meg az is baj, hogy én aki hotelben dolgozom, egy hétre tudom előre a beosztásomat, ha igényelek is bizonyos napokat, hogy akkor legyek szabad, azt nem biztos, hogy megkapom, így azt sem lehet, hogy előre megveszem a repülőjegyet szombatra. Na mindegy, nem panaszkodom, nagymamám kedvenc mondása, hogy "Nem beszarni, énekelni" mindig ezt mondja nekem is ha rossz a kedvem, hogy majd lesz jobb, csak csinálni kell. Szóval mindenki szorítson nekem, azt kérem a Jézuskától, hogy intézze el az újévi pár napos szabadságot nekem és tolja le a repülőjegy árakat, mert szegény vagyok, és ne legyen köd, hó, eső, mert itt ezek a beszari angolok lezárnak mindent mert van egy kis szellő. (Tegnap bezárták az egyik repteret mert köd volt. Hát komolyan mondom, értem én, hogy az elővigyázatosság, de akkor inkább tegyenek be tökösebb pilótákat, mert olyan nincs, hogy csak ezen a szigeten van mindig valami amiért le kell zárni)

120.

A jó vezető az, aki inspirál, segít, támogat, tanít és jó példával jár elő. Azt mondják létezik még, nem halt ki, csak nagyon kevés van belőle, mert elhullanak korán. Néhány példány azért még fellelhető belőle, egyszer nekem is volt szerencsém vele dolgozni.
A rossz vezető meg aki belédköt, b@szogat, hülyeségeket beszél, kioktat, hogy mit hogy kell csinálni, majd ő ugyanazokat a hibákat követi el és rosszabb esetben az ő hibája is igazából miattad van. Mert csak. A rossz vezetőt más néven Főnöknek hívjuk. Őt könnyen megtalálhatjuk szinte bárhol, többnyire alulképzett és önbizalomhiányos amit sikeresen kompenzál vagy vörös fejjel való üvöltéssel, vagy nyíltszíni megalázással, esetleg sunyi, alattomos furkálódással. Mostanában azon gondolkodtam, hogy vajon ez tényleg ennyire igaz, hogy legalább egy hülye mindenhol van, vagy csak én vagyok érzékeny és problémám van azzal, hogy némely nővel jól kijöjjek.
Visszagondoltam a főnökeimre, és elég szép példányokkal találkoztam. Ez a mostani valami csúcs. Már három napja zsinórban együtt dolgozunk, és nem tudom elkerülni, mert biztos odajön valami okossággal. Pedig szeretném, mert szegény tökre irritál. Pedig én kedveltem az elején, csak utána kimutatta a foga fehérjét. Lehet belelátott a fejembe, hogy amikor először megláttam, akkor azt gondoltam, hogy anyám ki ez a trampli. :) Nem csúnya, csak zömök és idomtalan, olyan hangszínnel hogy az üveg is bereped. Eredetileg görög (nem, nincs arcszőrzete olyan sok) de szerintem már itt nőtt fel, így a déli népek szétszórtságát és alacsony stresszküszöbét sikeresen ötvözte az angolok undokságával és felszínességével. Mindehhez harminc feletti és szingli. (Nemsokára én is ebbe a táborba tartozom majd, szóljatok ha hasonló tünetek jönnek ki rajtam.) Minden nap van valami tanító példázata, hogy ezzel is segítse a fejlődésemet és még tökéletesebbé tegyen, mert ugye ZenGabó már úgy nézi a világot, legalábbis próbálja, hogy a nehézségek azért vannak, hogy segítsenek fejlődni. Mert ugye ha csak kedves, aranyos emberekkel dolgozol együtt, akkor ők nem csiszolnak annyit rajtad. Azt is mondják az okosok, hogy jobb az ellenségeiddel együtt dolgozni mint a barátaiddal, mert akkor fejlődsz igazán. Szóval a kis apróságok. Egyik nap egy pici piros fülbevalóval mentem dolgozni, de kivetette, mert pirosat nem hordhatunk. Ok, végülis igaza van. Percenként megkérdezi, hogy hogy vagyok, miközben a feladatomra koncentrálok, amit ugye próbálok két vendég között csinálni, folyamatosan félbeszakítva majd később odajön, hogy ennek meg ennek a feladatnak már rég készen kellene lennie. Aztán miután becsekkolok valaki reggel, odajön, hogy ugyan nem hallotta a teljes folyamatot, de jó lenne, ha nem hagynék csend szüneteket, hanem miközben jár a kezem beszéljek is a vendéghez, hogy mégis mi járatban vannak. Amit szoktam is, de van olyan vendég, aki annyira nem beszédes, általában van egy két nyitott kérdésem, de ha arra tőmondatos válasz jön, akkor nem erőltetem, és hát akiket hallott azok is olyanok voltak. Miután megkérdezed, hogy hogy vannak, mondja köszi jól, majd hogy van e már valami terv a hétvégére, erre aha köszi, hát akkor ezen nem hiszem, hogy sokat kellene erőltetni. De csak mondtam jó. Ma viszont túlszárnyalta magát, amikor reggel odajött megint (2 méterre dolgozott tőlem), hogy ő tudja, hogy ez azért van, mert koncentrálok, de olyankor nagyon komor, szigorú az arcom, egyáltalán nem barátságos, és nem vagyok könnyen megközelíthető, és melegség sem árad belőlem. A hangommal nincs baj, csak amit sugárzok ha koncentrálok. O.o Hát erre is nyomtam egy jót, mert kedvesen mondja amit mondd, csak tiszta baromság. Hát mit csináljak a fejemmel??? Ha egyszer ilyen arcom nőtt? Lehet zacskót húzok rá, csak két lyuk lesz rajta a szememnek, végülis a hangom hallatszik majd úgy is. Meg még néhány kedves szurka, csak hogy jobban érezzem magam. Szóval mindezt azért osztottam meg, mert sikerült a legostobább embert beszereznem főnöknek.

Amúgy a munkatársaim kedvesek, egy van csak a Főnökön kívül, aki kicsit fura at a filippin lány, aki úgy néz ki mint Csőrike. A filippínóknak olyan fura csőrszerű szájuk van amúgy. Azért Csőrike, mert mindig valami gonoszat szól be kedvességnek álcázva.

De úgy döntöttem, hogy nem harcolok senkivel, nem engedem, hogy felbosszantsanak.Legalább ha nincs fogás, akkor egy idő után leszállnak az emberről. Lehet édes jó apukámnak igaza volt, hogy ezek a déli népek mind problémásak (ő kicsit cifrábban fogalmazott persze). Egy némettel, svéddel, franciával simán tudsz együtt dolgozni, míg a többi.. Úgyhogy most erősen gondolkodom, hogy kezdjem-e el újra a spanyolt, mert ugyan hülye spanyolt még nem láttam, de ők is délről jöttek.

119.

A vendég. A vendéget szeretjük, mert ha nem lenne, akkor nem lenne hotel, és akkor nem lenne munkánk sem. De valahogy mégis olyan a kapcsolat, mint Tom és Jerry között. Ahol a recepciós Tom. Mindegy hogyan alakul a történet, te szívod meg. A lassan két éves tapasztalatom alapján a következő vendég típusokat fedeztem fel:

1. ingyenélő: ez a fajta, aki a legolcsóbb szobát foglalja reggeli nélkül, ám utánanéz pontosan, hogy mi elérhető a hotelben és utána van bőr a képén kunyerálni. Általában jópofizik veled, azt remélve, hogy majd adsz neki mindenfélét. Megérkezik, rögtön megkérdezi, hogy kaphatna-e egy kategóriával jobb szobát, meg amúgy évforduló/barátnő szülinapja van, és mit tudnánk csinálni, hogy emlékezetesebbé tegyük a pihenésüket (mondjuk rátok nyitni este). Amikor megemlíted, hogy különféle csomagjaink vannak, kedvező áron, akkor a jajóköszinem jön, de akkor legalább egy reggelit adjak nekik. A legjobb, amikor férfi csinálja és a barátnője meg ott áll mellette. Nekem ez a halál ciki kategória lenne, hogy a barátom a recepciósnak kuncsorog egy reggeliért, biztos lecsapnám hogy kussolj már, de igazából nem is hiszem, hogy állnék ilyen ember mellett.

2. láthatatlan: ő a kedvenc típusom, általában a normális emberek tartoznak ide, aki tudja miért fizetett, azt szeretné is megkapni, és amennyiben a meleg víz folyik a zuhanyban, van internet és tiszta a szobája, akkor ő szépen becsekkol, a credit kártyája működik, felmegy a szobájába, és ott kushad amíg ki nem csekkol, nem szórakoztat hülyeségekkel. Szerencsére azért ők vannak többségben, mert ha 348 szobából mind problémás lenne, akkor valószínű már fejbelőttem volna magam.

3. tirpák: vagy más néven A Fontos Ember. Pontosabban a magának fontos ember, mert gondolom egy kis pondró, akit az asszony egrecíroz otthon, szóval neki meg a pénztárosokat, recepciósokat és egyéb -szerinte- a táplálékláncban alatta lévő egyedeket kell szadiznia. Megérkezik, köszönés helyett a nevét böffenti neked, ha esetleg a becsekkolás fél percnél tovább tart, akkor már látványosan topog, az óráját nézi, hümmög, sóhajtozik, cöcög, a kártyáját amikor elkéred szinte hozzád vágja, amikor informálni akarod a hotelről, a szemét forgatja, hogy már volt itt, hagyjam békén. Na ezeknek kellene egy önkiszolgáló automata,  menjen azt csekkolja be magát, de szerintem nekik kell az anyag amit szadizhatnak, hiába úgy csinál, mintha felesleges lennél.

4. kedvesnek tűnik de tírpák: na ez úgy tírpák, hogy vagy a becsekkolásnál normális, de aztán balhézik minden miatt, vagy ugyancsak kedves amikor megérkezik, de a fejébe vette, hogy ő ma menedzserrel akar beszélni, tehát egyszer csak a semmiből elkezd hangosabban beszélni, és fenyegetőzni, hogy ő többet nem jön ide (hát ezt személyes veszteségnek veszem..) és ő most azonnal a menedzserrel akar beszélni. Mert ő fontos.  Ezt a típust nem nagyon lehet skatulyába tenni, így engedjétek meg, hogy megosszak egy esetet, amiből látszik, hogy ez is az a fajta, akit kicsit forró olajba mártogatnál, csak hogy lehiggadjon. Volt egy néne, kábé az első hetemen, csinált egy foglalást egy 2 személyes szobába 3 főre. Emberünk jóval a garantált becsekkolási idő előtt megérkezett. Megnyitom a foglalását, ahol villog egy figyelmeztetés, hogy kérdezd meg a vendégtől, hogy igényt tart e pótágyra mivelhogy a két személyes szobára 3-man vannak. Szóval csekkolni, hogy tényleg hérman vannak-e. Mondom neki, mert jófej vagyok, de minek, hogy szeretné e az ágyat, és ha igen akkor elmondom a houskeepingnek és gyorsan megcsinálják, mert a szoba amúgy készen van. Mondta kell neki. Hívom a részleget, hogy kell az ágy, de közben szólnak, hogy várjak, mert a telefon nem működik. Szóval mondom a vendégnek, hogy egy ideig eltart amíg meglesz a szoba, de nyugodtan üljenek le addig, szólok ha kész van. Még mindig, ismétlem, jóval a becsekkolási idő előtt vagyunk, tehát akkor is ha 20 kész szoba van a rendzserben, én elküldhettem volna őket az anyjukba, hogy gyere vissza háromra, akkor van a becsekkolási idő. Na erre néne felpörög, hogy mi az, hogy nincs készen, szerinte az teljesen nyilvánvaló, hogy ha három főre szól, akkor kell a pótágy, és ő menedzserrel akar beszélni, mert ő nem happy (boldog). Én csak pislogtam, hogy ezzel meg mi lett, kiment a heroin hatása, vagy felment a cukra hirtelen, na mindegy, mondtam neki foglaljon helyet, akkor már azért kiabált, hogy ő nem ül le és hívtam a duty managert, aki szerencsére a szarkasztikus humorral megáldott idősebb angol úriember volt, mert ennek az angol szipirtyónak pont ilyen kell, akkor megnyugszik, és tényleg. Emberünk kidobta őket, hogy a becsekkolás 3kor van, addig szevasz. :)

5. primadonna: ő nagyon kedves, ameddig minden úgy van, ahogy ő akarja, ha le akarod húzni a kártyáját garanciának, akkor nyivákol, hogy ő már körbeutazta a világot és millió szállodában szállt meg, és még soha nem kérték a kártyáját (ja persze mert a szállodák általában megbíznak mindenkiben, hogy majd nem lépnek le fizetés nélkül), na akkor valószínű, hogy az emberünk most van először szállodában.Ha végre becsekkolt, akkor panaszt tesz mindenért, mint például: rendelt vacsorát, a rizs túl kevés volt, a hús túl nagy, túl meleg van a szobában, vagy túl hideg, szóval mindig talál valami okot, hogy panaszkodjon,aímivel eléri, hogy legközelebb ha jön, akkor fényesre a feneke.

6. extrém: egy eset van, amit a recepciós pultban nehezen bírok tolerálni, azok a transzvesztiták. Egyik nap jön kicsekkolni egy szoba, két nő -látszatra- de a foglalás férfi néven volt, így már megértettem, hogy mi a szitu. Amúgy nagyon profi volt a kinézete a miszternek, de azért látszik, hogy nem nő. És ami a baj, volt, hogy természetesen beszélni akartak valakivel, hogy visszajelzést adjanak a hotelről. Hívtam szegény kollégámat, de nagyon reménykedtem, hogy rá nincsenek ilyen hatással a transzik, és nem kell a röhögését visszafojtani. Mert az a baj, hogy ha a Sohoban, vagy bárhol másról látom őket, az oké, akkor nem borít ki. De amikor mutáló kisfiú hangon, full prosti sminkben, parókában megjelennek, nekem mindig a Gálvölgyi jut eszembe, és alig bírom a röhögést visszatartani. Amikor te tudod, hogy ő tudja, hogy te tudod, hogy ő amúgy férfi.

Az új melónál még nem sikerült eldöntenem, hogy szeretem-e. Nagyon fárasztó, kevesen vagyunk, és rengeteg a túlóra. Sokszor azt érzem, hogy epilepsziás leszek, annyi felé kell figyelni és annyiszor vagyunk kizökkentve.
Tmag itt volt nálam egy hetet, remekül elvoltunk, jól megfázott szegény, majd arról is lesz egy bejegyzés, hogy miket láttunk, ha végre elküldi a képeket. :)

118.

A legrosszabb a szingliségben, hogy nincs kinek vinnyogni, hogy pók van a szobában.. Én dolgozok, főzök, mosok, vasalok, lakbért utalok, számlákat fizetek be, bevásárolok, de hogy még a pókokat is nekem kell kiírtanom, az már sok. Nagyon kreatív voltam, mert összeállítottam egy pók-írtó készletet. Ez egy nagy műanyag pohárból (ami rózsazsín és Mickey Minnie van rajta egyébként) és egy kiszuperált púderecsetből áll. A stratégia az, hogyha a pók nagyobb mint 2 cm, akkor sajnos meg kell halnia, és agyonnyomódik egy óriási törölközővel, ám ha kisebb, akkor a kis ecsettel belesöpröm a pohárba, és kiszórom az ablakon. Na most ez azért nem mindig működik így, mert van, hogy a kis rohadt túl fürge és kiszalad a pohárból, én meg az ágyon állva a törölközővel a kezemben figyelem, hogy hol van, hogy lecsapjak. Ezt most azért osztottam meg, mert ma már ami sok az sok volt. Ma egy csigát, ismétlem CSIGÁT kellett ezzel a módszerrel kiírtanom a szobámból. Ott mászott a falamon. Komolyan, aki azt mondja, hogy a csiga lassú, az még nem látta az angol csigákat. Reggel még sehol semmi, mire hazaérek, felmászik a külső falon egy teljes emeletet a dög, majd bemászik az ablakomon. És mire felfogtam, hogy az mi. Egy barna kicsi összegömbölyödött valami van a falon. Nem pók, nincs lába. Nem bogár, mert nincs semmilyen végtagja. Kicsit ciripelő hangot ad ki. Egyszerűen fogalmam nem volt, hogy mi lehet, amíg el nem kezdett kigömbölyödni, és láttam, hogy egy csiga. Csak nehéz volt feldolgozni az imputot, mert ez nem az, amit a faladon valaha is láttál. De aztán pohárba söpör és kihajít az ablakon, remélem nem halt meg szegény.

Ami hír, hogy már két hete más ruhában üdvözlöm a hotelbe betérő kedves vendégeket. Átigazoltam egy másik hotelhez, ez egy nagy lánc, több mint 3700 hoteljük van világszerte és amerikai a központja. Nem a H betűs nagy lánc, hanem az M. A nevét nem akarom leírni, mert  a két napos bemutatkozós tréning második napján az üzleti titoktartásról elég hosszan esett szó, így még azt sem akarom leírni, hogy mi a neve a cégnek. Egyenruhám még nincs, várok rá, bár eléggé tartok tőle, hogy nem lesz jó rám, nem rólam vettek méretet a konfekcióhoz, szóval már repesve várom a bokacsörgető nadrágot, és a könyököm alá érő blézert. Bár azt mondták, hogy a hosszított fazont kapom, de van egy olyan érzésem, hogy a magas nem az én magasságomat jelenti, szerintem max 175re készülnek.
Na de ne szaladjunk ennyire előre. Emlékeztek, hogy amikor valamikor tavasszal nyígtam itt, hogy még az előző helyen megmondták, hogy mit hogyan kéne csinálni, meg hogy jó vagyok, csak hiányzik valami belőlem stb, stb. Ugye akkor kicsit megsértődtem, de felszívtam magam mint Atomanti,
jobban látható lettem, meg összeszedettebb -látszatra, mert igazából ugyanazt csináltam amit előtte, csak mostmár meggyőződtem róla, hogy bármikor keresztbe tettem két szalmaszálat, a teljes management tudomást szerzett róla, és így  supervisor lettem.

Ám onnan datálódott aktív munkakeresésem is, mert én is azon a véleményen voltam, amin ők, hogy valami hiányzik, de nem csak belőlem, hanem belőlük is. Kemény 5 hónapba telt, mire új melót találtam. Mondjuk hozzáteszem, hogy nem aktívkodtam magam halálra, átlagosan hetente 5-6 helyre küldtem el az önéletrajzomat. Mondjuk nagyjából 50 helyre adtam be összesen. Ebből kaptam mindössze 5 visszahívást, és pár kapásból visszautasító emailt. Jó arány, nem?
Sok mindent tanultam ezalatt a pár hónap alatt, többek közt:
1. Az önéletrajzba tilos képet csatolni, születési időt, családi állapotot, és származást megjelölni, mert itt annyira egyelő mindenki, hogy nem lehet kizáró ok, ha éppen férjnél vagy, terhes, ronda és öreg, akár egyszerre mind. Bár mint már korábban is írtam, maximum az első interjúig jutsz el, ha nem tetszel nekik, úgysem jutsz tovább.
2. Mivel semmit nem tudnak rólad a korábbi munkahelyeiden és iskoláidon kívül, ezért -szerintem legalábbis- az első telefonbeszélgetés szinte megegyezik az első interjúval. Erre akkor jöttem rá, vagyis akkor jutottam erre a következtetésre, amikor kaptam már két telefonhívást és mondták, hogy majd visszahívnak ha továbbjutok. És nem hívtak. Na akkor kezdtem el gondolkodni, hogy jó lenne, ha ezeket az első hívásokat nem a buszon állva, vagy ebéd készítés közben bonyolítanám, hanem szépen felkészülnék, mintha egy interjú lenne. Úgyhogy amikor jött az email, hogy Gabika, híjjál minket vissza, mert egy-két dolgot szeretnénk megbeszélni a jelentkezéseddel kapcsolatban, szépen átgondoltam mindent és akkor hívtam vissza őket, amikor a telefonomat feltöltöttem, és szépen felkészültem. Mert a kis Hr-es kapásból neked szegez olyan kérdéseket, hogy miért akarsz eljönni a cégtől, hogyha most léptettek elő (mert egy büdös banda, aki rohad a managementtől lefelé), miért szeretnék ehhez a céghez kerülni (mert már az óvodában is ezt a hotelt rajzoltam és színeztem, és kész vagyok csatába menni érte) és amúgy meg gyorsan hadarjam már el mik az rövid-, közép-és hosszú távú céljaim.  (munka-család-munka).
Gondolom az egyértelmű, hogy a zárójelest azt nem mondtam. Miután elcsesztem egy-kettőt, már tudtam, hogy mit kell mondanom. És ami a legmókásabb, hogy mindig beigazolódik, amiben én hiszek, hogy amikor megérkezik a te helyed, akkor szinte erőfeszítés nélkül menni fog. de erről később.

Összesen 3 cégnél voltam személyes interjún és egynél telefonos interjún. Az első egy hotel volt, oda supervisornak adtam be a jelentkezésemet, és akkor még recepciós voltam az előző cégnél. Amit itt tanultam, az az volt, hogy nem szabad a kedves és barátkozó énedet hangsúlyozni, hogyha főnöknek mész. Mert a nagyfőnök olyan kisfőnököt akar, aki rendet tart. Lehetsz kedves, de nem kell hangsúlyozni, mert azt hiszik rólad, hogy nem vagy elég kemény. Ami igaz is volt akkor. De azóta rájöttem, hogy lehetsz aranyos, de csak mértékkel, mindig tisztelettel és szépen kell beszélni a másikkal, de nem szabad nagyon pajtizni, mert nem vesznek komolyan.
Közben regisztráltam egy ügynökségnél is, ők irodai recepciós pozícióra küldtek embereket, nekem is összejött egy interjú. Ez egy óriási munkajogi cég volt, öt épülettel Londonban, és ide kerestek recepcióst. A munka abból állt volna, hogy bejelentek embereket, felveszem a telefont, és meeting szobákat foglalok le a rendszerben. Baromi izgalmas, nem? Kérdeztem is az ügynököt, hogy szerinte ez a nekem való munka-e de -mivel gondolom jutalékot kap- mondta persze. Jól felkészültem, kaptam egy hosszú emailt a lehetséges kérdésekről a lehető legjobb adható válaszokkal, plusz fel kellett készülnöm a cégből, hogy mit csinál, kik a vezetők, stb.. Szépen felkészültem, elmentem az interjúra. Csak azért próbáltam meg, mert nagyon sokat fizetnek, több ezer fonttal többet mint a jelenlegi helyemen, meg mindenféle juttatást adnak. De amikor láttam azt a sok öltönyös robotot, meg a fém-üveg épületeket, már akkor éreztem, hogy ez nem az én világom lesz. Az interjú jó volt, sok hülye kérdéssel, a legjobb az volt, amikor az interjúztató német hölgy megkérdezte, hogy mivel motiválnám magam a helyen, amikor épp csöndes időszak van. Hát erre nyomtam valami marketing dumát arról, hogy ez az egész egy kihívás számomra, így amikor csöndes is, biztos találok valami új dolgot amit tanulhatok, vagy valami ilyesmi... Most komolyan mit várt, azt sem tudom, hogy mivel motiválnám magam amikor nem csöndes. Vajon el tudom e mondani a telefonon, hogy Mr Brown megérkezett? Vagy meg tudom e kínálni őket egy pohár vízzel? Vagy le tudok e foglalni egy szobát a rendszerben?? És ami a legjobb volt, hogy 3 körös interjút terveztek. Képzelem mi lehet amikor igazgatót keresnek. Valószínű 15 kör. Végül nem jutottam túl az első körön sem, de mondtam is az ügynökségnek, hogy ne aggódjon nem zuhanok meg, a pénzen kívül semmi nem motivált.
Ekkor volt az, hogy feladtam a keresést, úgy voltam vele, hogy én a hotelemből megyek nyugdíjba, nem akar összejönni. És akkor másnap felhívtak a jelenlegi helyemről, ahova már el is felejtettem, hogy jelentkeztem. Épp hazaértünk vásárlásból, amikor csörög a telefonom, én lazán felveszem, majd HR-es néne, hogy mégis honnan telefonálé és van-e pár percem beszélni a jelnetkezésemről. Ajjaj. Egyik kezemen még a tescos szatyor a fél lábamon a cipő, meg pipilni is kell és amúgymeg gyorsan visszaemlékezni, hogy mégis milyen pozícióra adtam be a jelentkezésemet és mikor. De persze mondtam, hogy van, és felkészületlenül olyan összefüggő, kerek és lelkes beszédet mondtam arról, hogy mindig is ennél a cégnél akartam dolgozni, mert a jó hírneve, meg a lehetőség, meg hogy mennyi mindent tanulhatok, de mivel tapasztalt vagyok, azt a cégnél is tudom kamatoztatni, hogy be is hívtak interjúra. És nem veszett kárba a sok tanulás a korábbi interjúra, mert fel tudtam használni itt is. Szóval lehet igaz, hogy meg kell tenni mindent a siker érdekében, amiről úgy gondolod, hogy megteheted, és amikor eljön a te helyed, akkor simán bekerülsz.
Szóval bekerültem és nagyon örülök.
Viszont sajnos innen nem lesznek szaftos vendég sztorik, ezek rendesen viselkednek. Vagy majd meglátjuk.

117.

Na ezt a Mallorcás bejegyzést már addig húztam, hogy lassan a következő nyaralásra is mehetek.
Íme lássatok még néhány képet a hajókirándulásról.

(Az élet szép = most főztem és ettem meg rögtön zöldborsó főzeléket tojással és virslivel. Annyira megkívántam, amíg a közértben ténferegtem, hogy vegyek valamit enni, hogy végül zsenge zöldborsó lett, tényleg zsenge volt, mert azt hazudták, hogy a leszedés után 2.5 órával már mélyhűtötték. Nem is értem, hogy hogy van ez, amikor annyira rádjön, hogy valamit ennél, hogy teljesen megvadulsz és képes vagy este nekiállni főzni ja és nem vagy terhes. Hagytam Stellának is, bár nem tudom, hogy hogyan viszonyul a főzelékekhez, mert ha gyerekkorodban nem szoktál hozzá, akkor tulajdonképpen egy adag tejes lében úszkáló főtt borsót látsz, amihez tojást és virslit eszel. Ez olyan, mint a lengyelek céklalevese, igen nehezen lehet megbarátkozni a piros lével.)

Szóval mielőtt elkanyarodtam a témától ott tartottam, hogy hajókirándulás, ami mindössze két óra volt, egy nagyon mókás kapitánnyal, meg a szedett-vedett embereivel. Mialatt repesztettünk a habok között a fedélzet zengett a gondosan válogatott néhány évvel ezelőtti slágerektől, pontosabban 5 darabtól és azt tekerték oda-vissza. Olyan vidéki diszkó hangulat volt. Lehetett kicsit úszkálni is, amikor kikötött a hajó az egyik szikla közelében. Pontosabban ledobták a vasmacskát.

(Az élet szép 2 = emlékeztek a kockapiskótára az óvodából? Amit kakaóöntettel adtak? És amit meg nem ennél már, mert kinek kell száraz süti híg ízetlen fekete lével, de akkor imádtam. Na mert az van, hogy a főétel után megkívántam egy kis csokit is, mondjuk ez nem meglepő, a csokit a csoki után is meg bírom enni, és még szerencse, hogy ismerem magamat, így bedobtam a kosaramba mikróban felmelegítendő csokis piskótát csokiöntettel. Ezt tulajdonképpen a lusták édessége, egy dobozban van egy darab piskóta kis krémmel, amit ha felmelegítesz, akkor piskóta lesz meleg híg krémmel. Szóval épp ezt eszem most, tiszta retró vacsora).

Nos ott tartottam, hogy hajó kiköt, lehet úszkálni. A négy napban ez volt az egyetlen, amikor hűvös volt, volt aki pulóverben és hosszú nadrágban jött. De én akartam úszkálni, szóval én, meg egy apuka mentünk csak be a vízbe. Én a kis úszóbajnok felvettem a szemüvegem, és alámerültem.
Aztán sokkot kaptam.

Nyeltem jó fél liter vizet egy sóhajra.

Bepánikolva kapaszkodtam a hajókötélbe és próbáltam összeszedni magam.

Na mert az volt, hogy én tudok, és szeretek is úszni, meg szabályosan levegőt venni, meg nem félek a vízben, meg ilyenek, de rájöttem, hogy túlságosan megszoktam a medencét, aminek látod az alját, szép barátságos kék meg fehér csempéket lehet számolgatni miközben úszol. Itt meg lemerültem, és a nagy büdös mélység. Annyira kicsinek, és kiszolgáltatottnak éreztem magam, meg nem tudod mi van ott lent, meg mi van ha jön egy cápa, hogy konkrétan pánikrohamot kaptam, és elfelejtettem hogy kell úszni, és mikor kell levegőt venni, ezért volt, hogy nyeltem egy jó adag sós vizet (mmm..) és minden végtagom lemerevedett. Aztán mondtam magamnak, hogy ne szarozz már, tudsz úszni, ez is csak víz, csak nagyobb, meg sósabb, meg nem látod az alját. De alig vártam, hogy visszamásszak a hajóra. Aztán próbálkoztam még másnap, de valahogy furán érzem magam természetes vízben, akkor is ha mellig ért és csak úszkáltam, láttam a homokos alját, ahogy betettem a fejem, jött az a rossz érzés, meg szívdobogás, hogy ki akarok menni, most azonnal. Lehet több időt kellett volna ott töltenem, és megszoknám.

Összességében szép sziget, csak túl sok a német turista, tényleg megvan ez a Balaton érzés. És kicsit bosszantó volt mindenhol a német elnevezéseket látni. Wurslit lehetett venni, meg a Bild magazint, meg már nem is spanyolul volt kiírva, hogy mi kapható a standokon meg a szuvenír bódékban, hanem németül. De a legjobb volt, és a pont az i-re, a három bajor kertésznadrágba öltözött jódlizó fiú, akik a tűző napon kerülgették a napon sütkérezőket, hogy megpróbálják rávenni őket hogy az általuk népszerűsített klubba menjenek mulatni az este.

Szóval ennyi a híres-neves Mallorcáról, jelentem, a fekete disznóm a kutyáink hasában végezte, és ha jól értesültem, vérre mentek érte. Én mondtam, hogy nagyon disznó :)

A következő alkalommal arról fogok írni, hogy átnyergeltem egy másik szállodába, és hogy milyen is interjúzni Londonban.
Pussz

116,

Szóval még mindig Palmában evett a fene, csak a legutóbbi bejegyzésnél hajnal 3kor feladtam az írást.

A második templom után megnéztem még egy múzeumot, ami nem volt tervben, de pont szembefutottam vele, ingyenes is volt, így benéztem, hogy olyan nagyon kulturáltnak érezzem magam. A legjobb rész a toalett volt, mert már nagyon kellett pipikélni. Ez egy olyan kortárs múzeum volt, ahol mindenféle pacák voltak a falon, meg bicikli kerék lefestve ráragasztva egy vászonra néhány látszólag logikátlanul elrendezett fadarabbal, majd mikor elolvasod a leírást hogy rájöjj ez mi akar lenni, akkor az van aláírva, hogy 'daytime celebration' amit nem is tudom hogyan lehet fordítani, hogy értelme is legyen, valami 'nappali ünneplés' vagy valami ilyesmi. A Múzeum a Museu d'Art Espanyol Contemporani névre hallgatott, és Picasso, Miró és Dali képek is voltak. Néhány ínyencfalatot azért lefényképeztem:

Ez fogadott a bejáratnál, barátságos üdvözlet, kár, hogy nem igazi fejek voltak..

Most komolyan, ez mi.. 

   

Ez tetszett

 Ez elég jó volt, fából készült szobor, és mindenféle miszlikekből volt összerakva.

Szóval miután lehűltem a légkondiban, eldöntöttem, hogy mostmár nézzük meg mit lehet itt enni, szóval felcsaptam a mindentudó Mallorca lexikonomat, hogy akkor most átnyergelnék az eszünk-iszunk részlegre, elég volt az épületekből. Nos itt többek közt a palettán volt egy halpiac, pékség, csokibolt, ínyenc bolt, és egy étterem. 

Íme a halpiac, Mercat D'Olivar, amely 1941 óta látja el friss hallal az egész szigetet, és fő beszállítója az éttermeknek. Hát én, a nagy halimádó vidáman besétáltam, majd megcsapott az az orrfacsaró okádék tömény halszag, úgyhogy már fordultam is ki, mielőtt kirakom a sütikét a placcra. Mondjuk nem tudom milyen szagot vártam egy halpiacon, csak arra nem számítottam, hogy ez ennyire tömény lesz. (szóval elnézést a halat szerető kedves tábortól).

Ezután eljöttem ebbe a pékségbe, ami inkább kávézó, de itt lehet venni a könyv szerint a legtutibb 'ensaimada-t' ami egy habkönnyű csavart sütike, és reggelire eszik. Ilyet nem ettem, pedig akartam, csak a reggeli a szállodában volt, ott nem adtak, utána meg a fene akart vattasütit enni vacsorára. Szóval majd legközelebb. A hely neve Forn es Teatre és 1745 óta sodorja ezt a sütit:

És itt van a csokibolt, amire egy órát kellett várnom, hogy kinyisson, mert szisztáztak mikor odaértem. Itt akartam venni étcsokit meg turrón-t, ami tradicionális mallorcai mandulanugát, de nem nézett ki túl jól, így vettem csinosan kinéző csokikát, és tényleg finom volt. Na de amíg arra vártam, hogy a hely kinyisson, megnéztem, hogy mégis mi van a közelben, amit meg lehet nézni, így nekiindultam.

Rábukkantam erre a sétányra, amely Passage de Born névre hallgat. Kávézókkal és kiülős helyeknek as otthont, a helyiek szeretik itt indítani vagy épp befejzni az estét. Két kő szfinx van az elején, közben meg szép levelek, meg szökőkút. Hangulatos volt, és a sok fa miatt az egész kellemesen hűvös, de még pont nem hideg volt.

Aztán közben kinyitott a boltocska, ahol mindenféle finomság volt:

Ezután gondoltam, már olyan 5, fél 6 felé, hogy lassan jó lenne enni is valamit, olyan estebéd félét, mert Spanyolország lévén, itt este 9kor esznek, szóval pont olyan köztes időben voltam, hogy még semmi nem nyitott ki, viszont sütit sem akartam már többet enni. Erre akkor jöttem rá, amikor két étteremre is ki volt írva, hogy 7kor nyit. Szóval muszáj volt még bóklásznom, közben találtam egy harmadik éttermet, ami érdekes volt, főleg a főszakács úr miatt, aki Marc Fosh névre hallgatott. Hát hogy lehet valakinek Fos a neve?? Wáháháhá.. Csak egyszer menne Magyarországra két hétig témát adna a Fábrynak. Eligazítást kaptam egy bácsitól, egy boltban, aki arról volt érdekes, hogy lazán bent dohányzott. Olyan gyerekkori trafik érzésem volt. Cigiző eladó, kaparós sorsjegy-üdítő-cigi-sör-buszjegy árukészlettel. Egy könyvben szereplő helyhez akartam útbaigazítást kérni, de az bezárt, mindenesetre a bácsi egy időutazás volt.

A bóklászás közben bementem még a Gourmet boltba, ahol mindenféle szem-szájnak ingere finomság volt, csak mivel kézipoggyásszal mentem, ezért nem tudtam bort meg mindenféle folyadékokat venni. Lehetett kóstolót is kérni a kajákból. Én akartam valami szalámit venni, ezért megkóstoltam az egyedülálló csak Mallorcán élő fekete disznóból (ne kérdezd miért fekete) készült kolbászt. A boltban ízlett. De tényleg. De itthon valahogy olyan nagyon disznó íze van, olyan mint a kecsketej, azt meg azért utálom, mert nagyon kecskeszőr szag-íze van. Na ennek olyan disznószőrszagíze. Már két hete figyel a hűtőmben, és nem akarom kidobni, mert mégiscsak feketedisznó, meg unikum, meg izé, de a házi húsevőcsigáknak ( a csigák a kertünkben mindent megesznek, tejet, húst, bacont, sütőpapírt, tiszta horror) nem rakom ki, mert még megmutálódnak. Szóval ha valaki szeretné, akkor szóljon, a húgocskám 4-én jön ki hozzám, hazaküldöm vele, aztán tőle át lehet venni. Lehet ám finom, csak én vagyok finnyás. Végülis elég sokat eladnak belőle, és nem is olyan nagyon olcsó. A hely Son Vivot névre hallgat, és a lehet bent fényképeket csinálni, csak kérd meg őket szépen.

Ezután és még egy kávé után a Plasa D'Espanya-n, betértem az étterembe, ami Lo Di Vino névre hallgat és inkább borbár, meg könyvtár, de mindenféle tapas-t ehetsz ami mint megtudtam kis porciók a különféle ételekből. Én ettem húsgombit, meg sonkát, gombát, meg valami szószban husit kenyérrel és végre jófajta vörösborral leöblögetve. Amin majdnem besírtam, hogy minden olyan igazi volt ott. A szék valódit bőrből volt, a bőr volt kifeszítve, azon ültél, minden fa meg kő, meg bőr, sehol egy műanyag.

Nos ezzel zárult a Palma kirándulásom, másnap hajókázni mentem, majd az is egy külön fejezet lesz.

És utóirat, hogy még mindig, ha rákattintasz a képekre nagyban is meg tudod nézni őket.

115.

Palma, la Bamba Palma volt a második napra a programom, rájöttem én nem akarok egész nap a napon feküdni, valaminek történnie kell. Szóval még itthon vettem egy Mallorca útikönyvet, és az első nap átnéztem, hogy mit szeretnék megnézni. A könyv azért volt jó, mert tematikusan összerendezte a látnivalókat. Volt best of Palma (a főváros) három nap alatt, az összes fontos látnivalóval, meg voltak különböző érdeklődési körökre összerendezett utak. Például építészet Mallorca, sport Mallorca, művészet Mallorca és a legjobb Gourmet Mallorca. Én azt csináltam, hogy a best of Mallorcát összefésültem a gourmet Mallorcával, így néztem épületeket, sétáltam sétányokon és ettem ahol lehetett. Jó nap volt, csak az volt a gond, hogy amit a szerző három napos programnak gondolt azt én letalpaltam egy nap alatt. 10 óra mászkálás, aztán meg csodálkoztam, hogy a következő nap fájt a lábam. De én egy acélgyerek vagyok, és tudtam, hogy nem fogok még egyszer visszajönni, ezért igyekeztem mindent megnézni. Amúgy nem lett volna ez ennyi idő, hogyha jobban megtervezem mikor mit nézek meg, és hogyha tudok térkép alapján tájékozódni.

Szóval felszálltam a buszra, amit 3 ember 3 féleképpen magyarázott el, hogy honnan indul, de aztán úgy döntöttem, hogy a kedves recepciósban bízom, és jól tettem. Leszálltam a végállomásnál, mivel nem lehetett tovább menni, aztán igyekeztem kitalálni, hogy most épp a város melyik részén vagyok, de mivel utcatáblát nem találtam, ezért hasra ütés szerűen elindultam valamerre. Gondoltam kezdek a katedrálissal, azt biztos mindenki tudja merre van. Meg is kérdeztem az egyik boltost, nagyjából elmagyarázta, aztán még megkérdeztem két embert is, így végül megtaláltam. Nagyon szép volt, legalábbis kívülről, mert csőtopban voltam, és fedetlen vállal nem lehetett bemenni. De még jó, hogy volt annyi eszem, hogy a sor elejére sétáltam és megnéztem a kiírást, minthogy végigállom a fél órás sort aztán amikor sorra kerülök, elzavarnak. Ez egy gótikus katedrális, ami a 13-14. században épült, Európa egyik legnagyobb temploma. A legjobb az volt, hogy a város másik végében szálltam le, így sokat sétáltam mire nagy nehezen megtaláltam, (ami valljuk kissé ciki, 2 térképpel a kezemben, 3 útbaigazítás után úgy, hogy alapvetően ez a legnagyobb látványosság az egész városban) Persze miután egyszer megtaláltam, utána amikor már nem ezt kerestem, csak ötször botlottam bele nagy örömömre.

    

                           

 

 Bal oldalt az épület mellette a Palau de l'Almudaina, ami a Spanyol királyi család palotája. A kis útikönyvem szerint 4 euróért lehetett idegenvezetős túrát tenni bent, így megkérdeztem, hogy baj e a fedetlen vállam, mondták nem, akkor én meg kértem egy jegyet, mire a néni hogy oksi 20 euró lesz, mire én jajóköszimégsem. :) Tartsatok egy spórolósnak, de nem vagyok az, de inkább ananászra költöm a pénzem, mint penésszagú épületek megnézésére. Szóval innen átsétáltam a képen is látható falra, aminek a teteje egy sétány, és Dalt Murada a neve. Ez arról híres, hogy szép a kilátás a tengerre és hogy akkor már ötödszörre kentem napkrémet a dekoltázsomra, mert lassan napallergiám lett. Szegény londoni bőröm nem értette ezt az időjárást. Azt nem is írtam, hogy rákvörösre égtem az első este, piros orrú, hasú rénszarvas lettem, de valami csoda folytán meggyógyult reggelre, pedig csak testápolót kentem fel. De ezért is döntöttem a Palma városnézés mellett másnap, gondoltam adok egy kis pihit a bőrömnek.

Ez pedig én vagyok a tengerrel a háttérben. Készült pár kép rólam is, mindig megkértem valakit, hogy fényképezzen le. Aztán itthon meg egy-két kollégám nem hitte el, hogy egyedül voltam.






Ezután még kóvályogtam a környéken, és több érdekességbe botlottam. Ő itt Nancy, de hogy ezt a bádogembert(asszonyt?) miért hívják így, azt nem tudom. Próbáltam rájönni mi ez, valami ET és Walle keveréke, de hogy miből lehet tudni, hogy ez lány, és miért pont Nancy, azt nem értettem. de rájöttem, itt a szigeten minden vagy nagyon régi, vagy nagyon kortárs.

Azért voltak szép részek is, mint ez a kis tavacska a királyi család palotája mellett:

Aztán megint érdekességek, mint például az egyik tér kellős közepén ez a fa. Gondolkodtam, hogy mégis mit tud, miért van így elszeparálva, aztán láttam a táblát és a homlokomra csaptam, hogy hát hogyhogy nem láttam, hogy ez egy unikum, egy egyedülálló jelenség, egy fa.

Lehet ám, hogy az a sztori, hogy építették a teret, minden növényt kiírtottak, de ez a fa túl nagy volt, meg göcsörtös, meg lehet már a töke tele volt a favágónak, hogy még hány ilyen izét kell kivágni, így inkább hagyta a fenébe, körbekerítette, az mondta ez egy unikum, leszúrt egy ne lépj rá a fára táblát, és munka letudva.

                        

Nos miután, már kikulturálódtam magam, és megnéztem az úgymond kötelező dolgokat, gondoltam itt az ideje felfedezni gourmet mallorcát, főként, hogy már nagyon ettem volna valami sütikét. Az útikönyvem egy kávézót ajánlott, amely éppenséggel Palma legrégibb kávézója, 1697-ben épült. Hát komolyan, most vagy én vagyok a kripli, vagy ezeket a látványosságokat a lehető legeldugottab helyekre teszik, ahova tuti be nem tennéd a lábadat, ha nem tudnád mit keress. A térképem szerint egy kis utcán kellett befordulnom, ahol holt csönd volt, ember nem mozdult, míg a másik irányban egy nagy tér, tele kávézókkal. Hát gondoltam benézek, azt ha nincs ott leülök máshova. Végül ott volt, de nem értem miből tartja fenn magát a hely, mert egy pár meg egy négyes volt bent rajtam kívül. És ide ahogy megfigyeltem csak célirányos vendégek jönnek, akik a kis könyvüket szorongatva megelégedett fejjel lépnek be, hogy na megtaláltuk. Amúgy a hely hangulatos volt, a pincér kedves, csak minden spanyolul volt kiírva, így olyat választottam, amiben a csokoládé szó szerepelt, gondoltam az biztos nem rossz, a tejeskávét meg már tudtam, hogy kofi kon lecse spanyolul, így azzal nem volt gond. Mivel éhes voltam, már a felét megettem a sütinek, mire eszembe jutott, hogy lefényképezzem, a pincérpácsinak meg kissé remegett a keze, ezért vagyok homályos.

Miután megpihentem, belebotlottam még egy katedeálisba aminek St Francesc volt a neve, ez is gótikus stílus, úgy látszik ez volt a divat.