58.

Két napja elmentem Dzsordzsival a Diwali fesztiválra. Együtt dolgoztunk, majd mondta, hogy megbeszélte két barátjával, hogy megy, én meg bekérezkedtem. Igazából addig kérdezgettem, hogy mi ez, hogy kérdezte akarok e menni, én meg mondtam, hogy naná, csak nem mertem mondani, hátha nem akarja, hogy menjek. Persze mondta, hogy nekem kérdeznem se kéne, szóval mentem. Ez egy indiai ünnep (ki nem találtátok volna..), több mindent ünnepelnek, de igazából a fény ünnepének hívják, maga a nagy nap október 26-án van, de kis barátaim szeretnek élni, így már előtte két héttel elkezdik az ünneplést. Tűzijátékoznak (erről lemaradtunk, vagy nem is volt), és mindenféle édességet adnak a családon belül egymásnak. Ja meg esznek. Ezért szeretem őket, amúgy rengeteg párhuzam van a két kultúra között, legfőképp ez az evés fetisizmus. Ahogy nálunk is, náluk is a vendéget etetni kell, ezzel fejezed ki, hogy szívesen látod. A fesztivál a Trafalgar square-en volt, felállítottak egy nagy színpadot, ahol egész nap különböző indiai táncokat táncoltak, voltak sátrak, ahol mindenféle prospektusokat lehetett összegyűjteni, indiai ételekről, hagyományokról, vallásról, állatvilágról, a természeti kincseiről. Természetesen letaroltam az asztalt 2 perc alatt, és gyűjtöttem egy csokorra valót, valamikor el is kéne majd olvasni. Ami fájt, hogy mindössze egy kajapult volt, ami előtt egy kilométernyi éhes ember kígyózott, így eldöntöttük, hogy mivel itt már nem sok nézegetni való van, inkább elmegyünk valahova enni. Örültem volna hennatetkós sátornak, sminkelős sátornak, vagy szári-árusítónak, de helyette olcsó telefonkártyákat árultak, valami bank is kint volt, azt ennyi.
Azért mellékeltem két képet is, hogy kicsit színesebbé tegyen a blogomat. :) Ez a kivetítő, hogy lássad mi történik a színpadon:

Ez a színpad, hát látszik, nem voltunk kevesen. Amin mosolyogtam, hogy mi ugye fent áltunk a múzeum előtt a lépcsős rész tetején, mögöttünk a sátrak, a sátrak előtt bámészkodók de a rendfenntartó nénik és bácsik folyamatosan zaklattak mindenkit, hogy itt nem lehet ácsorogni, vagy menjük le (igen abba a masszába) vagy haladjunk szépen jámboran tovább. Mert Diwali ide, Diwali oda, olyan NINCS, hogy a Trafalgaron való áthaladást bárhogyan is akadályozzuk. :) A rend a lelke mindennek.

Szóval, mert ugye evés nélkül nincs ünnep, átmetróztunk a Picadillyre, ahol találtunk egy indiai éttermet. Be is ültünk, szerintem amúgy a pincér bácsi gondolkodhatott, hogy mi milyen formáció vagyunk, mint 3 indiai srác, meg egy óriás fehér nő (bár Dzsordzsi meg a másik srác majdnem akkora mint én, csak a harmadik volt kicsi) de gondolom mióta Londonban él, hozzászokott a furcsaságokhoz. Szépen le is ültünk, kértünk menüt, majd az egyik srác elkezdte halálra cseszegetni a pincért, majd utána volt képe azt mondani, hogy alapvetően azért nem szeretnek indiai étterembe járni, mert az indiaiakat nem szeretik, nézzem meg, hogy a többi asztallal milyen kedves a pincér. Na erre mondtam, hogy talán azért, mert azok nem kérdeznek ennyit. (ott leülnek, a menün úgysem tudják mi micsoda, így valami currys cuccot rendelnek, esznek, mosolyognak, megköszönik, fizetnek, hagynak borravalót, majd távoznak-én is kedves lennék) Hát még le sem ültünk már rendelt sört, de ne legyen túl hideg, de azért annyira meleg sem. A harmadik kihozott sör már meg is felelt neki.. Pincérbácsi még le sem rakta az üveget, már kedvesen megkérdezte, would you mind to give us glasses as well.. (kb. kaphatnánk poharat is?), végigkérdezte a menüt, hogy mi mennyire fűszeres, rendelt előételt négyünknek, abból kettőt megváltoztatott, majd mégsem kért előételt, csak főételt, aztán mégis kért inkább, de olyat, ami azonnal készen van, mert nagyon éhes.. Na itt már nem bírtam és hangosan röhögtem. :) Kaja megérkezett, nagyon jó volt, a legjobb, hogy ehetsz kézzel, mert szerintük akkor jobban érzed az ízeket, hát szerintem is, szóval lehetett csöndesen két pofára zabálni, ami egyedül baj volt, hogy nem volt elég fűszeres meg csípős a kaja még nekem sem (muszáj a kényes európai gyomorhoz igazítaniuk a menüt), így a végén mondták, hogy mindegy mit, de hozzon valamit ami nagyon csíp. Hát szerintem a szakácsnak is már elege volt belőlünk, így nagyjából egy maréknyi csiliport szórt a kajába, na az már ütött, én azt hittem kigyullad az orrszőröm, de Dzsordzsi békésen eszegette tovább. Szóval azért az igazi és jól elkészített indiai étel nem arról szól, hogy kiöli az idegsejteket a tápcsatornádból, épp annyira csípős és fűszeres, amennyire kell neki. Ami tetszett, hogy mindenki kapott egy üres tányért, és amit rendeltünk azt külön tányérban hozták, így mindenki megkóstolhat mindent. (mondjuk alapvetően otthon is ezt csináltuk, csak az rosszabbul néz ki, amikor a másik tányérjába eszel bele) Én chicken biriyani-t ettem, ami egyszerű rizseshús, csak ez finom, mert meg van fűszerezve. De aztán ettem mindenből, végre ettem olyan bárányt aminek nincs zsíros kecskeszőr szaga, azt hittem nem szeretem, de ami jól van elkészítve, az nagyon finom tud lenni. És a legjobb, hogy emellé még valami lángos szerű kenyér is volt, amivel lehetett tunkolni. Hát komolyan, mi más kell még. :) Amúgy azon röhögtem, hogy mindenki minket bámult, ahogy mint 4 malac kézzel lábbal ettünk, a többi asztalnál ülő meg próbálta megfejteni, hogy vajon mit rendelhettünk, ami ennyire jó.
A mai D Egyperces: elviccelődök vele a munkahelyen, de már nem keresem, nem is mondok neki semmit, úgy csinálok, mintha mi sem történt volna, de nem vagyok vele olyan mint korábban. Rájöttem, hogy 5 csillagos játékos volt, úgyhogy kiszállok és nem játszok tovább. Inkább felelevenítettem a barátságomat Dzsorzsival, ő legalább eddig nem szórakozott velem. (Még a vacsimat is kifizette, pedig nem akartam, mert elég húzós számla lett, 120 font 4ünkre, és mivel mi very good friend-ek vagyunk, nem akartam, hogy kihasználva érezze magát, de nem engedte). Na mindenestre jófej vagyok én is, most már a jó a Dzsordzsi, de ennyi engedtessék és bocsátassák meg... Igazából mérges vagyok magamra, mert én sosem engedtem, hogy bármelyik kapcsolatom olyan szinten beleszóljon az életembe, hogy esetleg ezért ne beszéljek, vagy találkozzak valamelyik barátommal, de D annyira féltékeny volt (azt játszotta pontosabban) rá, hogy inkább takarékra tettem a kapcsolattartást. Ami még segített, az az egyik kolléganőm, aki olyan határozott és tűzrőlpattant (D szerint arrogáns), hogy mikor elpanaszoltam neki a nyomoromat, épphogy csak nem adott két csattanós pofont, hogy térj már észre, szedd össze magad, ő nem a megfelelő pasi. És ez hatott. Addig addig mondta, hogy kisfiú még, saját magáról nem bír gondoskodni,  hogy várhatnád el, hogy rólad tegye, kis beszari, hogy mit szólnak az emberek hozzánk. Neki magyarázta, hogy az összes nő odáig van érte a szállodában, meg amikor a kolléganőm rákérdezett pár hete, hogy van e barátnőd először mondta nincs, de aztán hozzátette, hogy végülis van, de az anyukája kinyírná, ha megtudná, hogy fehér.. Hét ennyit az ódákról, hogy ő india felvilágosult részéről származik, és a családjának édes mindegy, hogy kit visz haza.. (persze ezt is magától mondta, én nem kérdezgettem erről, de nagyon okosan tudja mit akarnak a nők hallani). Ebben lehet valami igazság, mert egyik nap, amikor látta, hogy beszéltem a lánnyal, utána rá is kérdezett, hogy miről beszéltünk, miért beszéltem vele és ő nem is szereti ezt a lányt, mert túl arrogáns.. Szóval ott a tart a dolog, hogy sehol, azt hiszem, hogy szerencsére, és ez a negyedik hét, hogy nincs közös shiftünk, így csak napi 5-10 percre látjuk egymást. Amúgy szerintem ez már nem lehet véletlen, gondolom direkt nem raknak össze, és ha akarnánk találkozni, akkor ahhoz mindkettőnknek erőfeszítéseket kellene tenni. Na ez hosszabb mint egy perc.
Helyette az olasszal vagyok együtt, bár mint korábban is írtam, teljesen megváltozott, most vagy a barátját üti-veri otthon, hogy a napi agresszió adagja meglegyen, vagy egyszerűen neki is jót tett Iluska távozása annak ellenére, hogy nagyon jóban voltak. Szóval folyamatosan összerak kettőnket, meg mondta a szexinek, hogy velem akar dolgozni. De már olyan figyelmes, hogy ma megváltoztatta a beosztásomat, mert ez lenne a harmadik hét, hogy late-early shiftet csinálok, és magától odajött, hogy ez nem helyes, hogy minden héten van, főleg, hogy ha reggeles vagyok, akkor fél ötkor kelek, előtte este meg fél egyre érek haza, ezért az eheti early shiftemen csak 9re kell jönnöm.
Na ez van Londonfaluban mostanság.

57.

Elhatároztam, hogy elkezdem összegyűjteni a bizonyítékokat, hogy itt tényleg mindenkit úgy kezelnek, mintha 50-es IQ-ja lenne. Bár Katival beszéltük, hogy inkább arra vigyáznak, hogy senki ne legyen beperelhető arra hivatkozva, hogy nem nyújtottak elég infot a termékről (lásd mikróban szárított macska).
Meglátogattuk a helyi Central Parkot, ahol a bejáratnál ki volt írva, hogy mit nem lehet bent csinálni. Mellékelem a képet, majd meg is magyarázom:

Az első pont az rendben, szépen vezesd pórázon a kutyádat.
A második, a kedvencem, hogy max 4 kutyát vihetsz egyszerre. És ha esetleg nem tudnál számolni, akkor szépen be is számozták őket.
A harmadik pont is rendben, bár én inkább azt írtam volna ki, hogy szedd össze a kakit ha már odapottyantott. Mert igazából hogy akadályozod meg, hogy ne bent jöjjön rá a szükség? Vagy ha látod, hogy felveszi a kakapózt, akkor a kutyád méretétől függően kirángatod/felkapod és kiszaladsz vele??

A másik, erről nem készítettem képet, pedig beszédes lett volna. Közeleg a hálovin, ami itt nagyobb fakszni mint otthon, és elkezdték az óriás tököket árusítani. Legtöbbször ezek akkorák mint két óriási görögdinnye összegyúrva. Képesek voltak matricát ragasztani rá, hogy vigyázz nehéz termék.. Hát ki nem találtam volna..

Megnyílt a Westfield SCenter pont a közelünkben már vagy egy hónapja. Eddig ügyesen elkerültem, és nem tettem be a lábamat. Annyira hatalmas az egész, hogy két mozgólépcső vezet fel csak a főbejárathoz. Belül 4 emelet, szóval nagyon nem az én világom, főleg, hogy tele van a babakocsis szörnyekkel (ők azok az anyukák, akik minden buszra felszuszakolják a tömött babakocsijukat. Buszonként minimum eggyel számolni kell, napközben akár kettővel is. Ami a legjobb, hogy néha, amikor éjfél körül megyek haza munkából, még akkor is vannak rajta. Hát igen, soha jobb időpont a gyereksétáltatásra.) Imola ma hívott, hogy menjek el vele vásárolni, mert elszakította a munkaszoknyáját, meg kell harisnya is. Igazából nem mertem azt mondani, hogy köszi de inkább nem, mert tegnap miattam kellett rögtön munka után hazamennie, mert nem emlékeztem, hogy kihúztam e a hajvasalómat, amit használat után letettem a szőnyegpadlóra. És hála élénk képzelőerőmnek, már    láttam, ahogy lángokban áll az egész lakás, így megkértem menjen haza és húzza ki. (amúgy persze kikapcsoltam, tehát nem volt meleg, csak a konnektorból nem húztam ki) Szóval találkoztunk, (előtte elmentem szemöldököt szedetni, teljesen függő lettem, alig várom, hogy kinőjön, hogy mehessek megint, annyira szépre csinálják meg!!) és belevetettük magunkat az embertengerbe. Kissé olyan volt, mintha az Oxford street fölé tetőt húztak volna egy nyári, hétvégi napon. Igazából azokba a boltokba mentél be, ahova a tömeg többsége akart, szerencsére a Primarkba akartak, így bejutottunk, ahol 100 méter hosszú volt a sor a kasszáig, de ez mind semmi, mert Imola mesélte, hogy amikor két hete volt, akkor annyian voltak, hogy táblákkal álltak a boltban, hogy merre folytatódik a sor.. Na itt egy kép, amikor már kijöttünk, a háttérben, az az egybefolyt massza az embertömeg:

Elkezdtem nézegetni, hogy mik a feltételei, hogy Indiába utazzak, és találtam egy oldalt, ami összeszed az adott országról minden infot. Hát mondjuk nem a marketingről híresek, ahogy olvasgattam, az az érzésem volt, hogy legjobb sehova nem menni, otthon maradni, de aztán amikor rákerestem MO-ra, akkor rájöttem, hogy az is nagyon veszélyes, szóval a legjobb valami bunkerba költözni ami valamelyik óceán alá van ásva. Na India esetében a bombatámadásokat sorolja az első bekezdésben, 2008-ra visszamenőleg, majd ministatisztikát ad az országba beutazott angolokról és ebből mennyi halt meg/lett letartóztatva/betegedett meg az ott-tartózkodása alatt. MO esetében azt emeli ki, hogy vigyázni kell a trükkös éttermesekkel, mert sokszor hozzádobnak 20-100 ezer Ft-ot mint szervíz díj a végszámlához. És ezt olyan részletesen írja le, hogy komolyan rossz volt olvasni, hogy ilyen sumákolós csalóknak gondolnak minket. Mindenesetre nálunk azért kevesebben halnak meg, és kicsi az esély a terrortámadásra az oldal szerint, ám azért mielőtt megnyugodnál, és megrendelnéd a jegyedet hozzáteszi, hogy de sose lehet tudni.

Mr Pchycho újabb kalandjai következnek röviden. Most épp ott tart a sztori, hogy ő hisz a desztiniben, hogy tudja, hogy én vagyok a neki rendelt nő. Hurrá. Komolyan, nem értem, hogy mit akar. Már azt hinném, hogy csak azt, de alapvetően vagy nem beszélünk, ha beszélünk, akkor a tökéletességemet hallgatom, és mivel 2 hétig nem beszéltünk, nem is találkoztunk. Jó lenne, ha valaki, aki nem a Tibcsus, elmondaná, hogy mit csináljak vele.

56.

Kicsi szívem darabokra van törve. Több szempontból is nagyon örülök, hogy holnap meglátogatnak apukámék, az egyik, hogy nem tudok szomorúan fetrengeni az ágyamban. Igazság szerint malacka lennék pár napig, olyan jó lenne feküdni egy sötét szobában a takaróm alatt, sajnálni magam, és szívószállal iszogatni a behűtött pálinkát, majd sírdogálni, majd iszogatni, és ezt addig folytatni, amíg már a saját szagod kerget ki a depresszióból. De talán ez annyira nem tenne jót. Hát D, akit elneveztem Mr Psycho-nak, hozta a formáját. Igazából nem akarom részleteiben kitárgyalni, mindenesetre nem egymásnak teremtettek, úgy néz ki. Meg, ami nekem kissé sokkoló volt, amit nem tőle tudok (és a forrásom nem teljesen megbízható, így nem veszem készpénznek), hogy az indiai családok nem nagyon fogadnak el fehér nőt mint meny, mert az ő szemükben mi nem tudjuk azt nyújtani, amit egy indiai (jah nem vagyok annyira szőrös). És ez azért bosszant, mert én érzem most magam diszkriminálva, pedig nekem a bőrszín, kultúra nem kérdéses dolog egy kapcsolatnál, ha valaki megfog, akkor mindegy honnan szalajtották. És nem minden fehér nő egyforma. Én még főztem is. Hát ez van, már nem beszélek vele, csak a munkahelyen, amennyit nagyon muszáj, de nem jó együtt dolgozni, annyi jó volt, hogy az elmúlt két hétben nem volt közös shiftünk. De valakit mindennap látni ezek után, és 20 centire dolgozni egymástól, mindehhez jópofát vágni, miközben legszívesebben jól belerúgnék a sípcsontjába a pult alatt, hát az nem könnyű. Amit mondjuk nem értek, hogy ennek az egész két hónapnak mi értelme volt? Minek kellett vele megismerkednem? Igazából szerintem -bár lehet csak szerintem- már elegendő idiótával ismerkedtem meg a pályafutásom alatt, nem igénylek újabb tapasztalatot.
Na jó nem picsogok tovább, holnap korán kelek, megyek a reptérre.

55.

Most kaptam egy új matracot. Köszi házinéni, hogy vettél nekem egyet. Nincs többet nyikorgó vízágy, meg rajtad röhögő testvérek mialatt magánéletet élsz.. Nem mintha az ő matracuk nem nyikorogna. Éljen a papírvékony fal. :)

54.

Tök jó napunk volt Tibcsussal, már ránk fért egy kis kimozdulás. Ma volt Jema utolsó utána búcsúpartija, átmentünk egy délutáni sütögetésre, bár mire odaértünk már kialudt a tűz. 12.30tól kezdődött volna, baromi messze tőlünk. Összesen 2 és fél órát utaztunk mire odaértünk. Na mert okos Londoner csekkolja a tfl honlapot mielőtt kiteszi a csülkeit otthonról. Meg is tettük, láttuk, még ha metrózunk, akkor is másfél óra az út. Csak hát vannak olyan lezárások, amik olyan hirtelen jönnek, hogy nem kerül fel az utazástervező honlapra. És ma a nagy szopacs nap volt nekünk. Leírom, hogy mi volt, mert megfogadtam, ha ezek után bármikor is azt mondom, hogy Budapesten bármi messze van, vagy hogy rossz a közlekedés, akkor fenéken billentem magam. Szóval elsétáltunk upton park megállóhoz, (közben még beugrottunk sörért meg barbekju  hozzávalókért az egyik üzletbe, szóval már cipekedni is kellett) ahol bemondták, hogy bocsika, de most nem megy a metró innen. (hogy miért azt ne kérdezd, csak.) ok, elsétáltunk egy buszhoz a többi metrózni vágyóval, így szó szerint felverekedtük magunkat, elmentünk az overgroundhoz (ez a föld feletti metró), amire vártunk 10 percet majd bejutottunk Stradfordba. (Stradford, hogyha járt volna a másik busz, akkor kb 10 percre van tőlünk, mi ekkor már 1 órája 'utaztunk'),Ott átszálltunk egy másik overgroundra és mentünk jó fél órát, majd át akartunk Camdenben szállni a metróra (ja mert csak ott tudtunk, mivel az összes csatlakozási pont le volt zárva - ismétlem, ne kérdezd miért, csak), de valamiért ezt a megállót is lezárták, ezért le kellett sétálnunk egy másik megállóba, hogy felszálljunk. Megtettük, metró jött, majd újabb fél óra vonatozás után és egy másik 20 perc séta után megérkeztünk. Mindemellett 30 fok volt, amitől igencsak el vagyok szokva, így izzadtan, szomjasan, fáradtan estünk be az ajtón. De a hűs söröcske rögtön visszabillentette a világ egyensúlyát, meg könnyebbé tette az angol megértését, mert itt majdnem mindenki valami északi akcentussal beszélt, ami olyan mintha csuklanának beszéd közben. Eszegettünk kicsit, meg beszélgettünk, megölelgettük Jemát, ai holnap reggel indul Kínába, hogy angolt tanítson. Tök izgi, de annyira nem , hogy én is menjek, nekem Kína annyira nem vonzó, mármint arra, hogy ott éljek, azért lehet majd kimegyek meglátogatni, ha már nem a hostelben lakik. Bár a caminobarátnémat is meg szeretném majd látogatni Dubaiban egyszer, de ennyi pénze meg szabadideje kinek van. :)
Alapvetően jó volt ez a kis kiruccanás ma, kirángatott a munka-haza-D háromszögből, ami már kezdett kissé nyomasztó lenni. D-t elkezdtem leépíteni, nekem ez, ahogy most mennek a dolgok nem jó. Ha észreveszi magát lehet még belőle valami, de hagyom tegye helyre a dolgokat a fejében. Meg jó volt Tibcsussal is időt ölteni, tök rég mentünk bárhova együtt. Ja meg hazafelé óriás szerencsénk volt, mert két lány nagyon közel lakik hozzánk és kocsival jöttek, és felajánlották, hogy hazahoznak. :) Így a két órás utat fél óra alatt tettük meg. Szóval összevetve Londonban ma 30 fok volt, nem kellett dolgoznom, barátok közt ültem, Tibcsussal voltam. Annyi a baj, hogy a szexi szétszedte az offjaimat, így holnap meló van, de aztán megint off.
Ja amúgy ha régóta nem olvastad a blogom, akkor menj lejjebb, mert tegnap is írtam. :)

53.

Nos hát való igaz, ha túlhajtod magad, a tested könyörtelenül benyújtja a számlát. A héten végig beteg voltam, már nem is tudom melyik nap kezdődött, reggeles voltam végig, és már hajnalban éreztem, hogy valami nem stimmel a gyomrommal. Hát sikerült hányni is a szállodában két napon keresztül. Mondták is, hogy menjek haza, mert ugye itt 3 napot hiányozhatsz egybefüggően orvosi igazolás nélkül, de végül maradtam, jobb volt, mint otthon sajnálni magam, legalább elfoglaltam magam. Dzsordzsi látta milyen szarul vagyok, így szólt az olasznak, hogy hagy menjek ki gyógyszerért. Mivel ő volt a duty manager nem akart egyedül kiengedni, nehogy elhalálozzak az úton, így a csodás egyenruhánkban kivonultunk. Végülis egész héten nem ettem, csak piritós falatkákat, ma próbálkoztam rendesebb kajával, mint főtt krumpli, meg kb egy fej fokhagymát megettem, úgy tudom az fertőtlenít. Szóval szerintem ma semmilyen rovartól vagy bogártól nem kell tartanom éjszaka, olyan kipárolgásom lesz, hogy tuti elmenekülnek. Ma amúgy már oda fajult hatalmas barátságunk az olasszal, hogy nekem akarta adni az egyik szendvicsét, plusz segített az egyik melót befejezni. (a szendvicset nem fogadtam el, valahogy annyira nem vagyunk nagy barik az én szememben, hogy egyek a kajájából, meg valami fura olasz neve is volt, úgyhogy jobbnak láttam nem megenni). Igazából egy pálinka-fokhagyma kúra kellett volna, de pálinka híján tequilát ittam, azért az nem olyan. Imolával beültünk tegnap egy sörözőbe kicsit beszélgetni, hogy mi újság vele, és ott sikerült azt a langyos tequilát és a hab nélküli sört meginni. Plusz nekünk kettőnknek nem nagyon szabad mászkálni együtt, mert igencsak betalálnak az emberek.
Szóval Imola átkérte magát FnB-re (food and beverages részleg, azaz étterem-bár-room szervíz), mert félt, hogy az angolja kevés lesz a recepcióra, nem értette az embereket. Szerintem mondjuk kitarthatott volna, nekem azért még fél év után is van, hogy nézek bárgyú szemekkel a vendégre és próbálom megfejteni, hogy egyáltalán angolul beszél e, és ha igen, akkor valahogy felismerjek legalább egy-két kulcsszót a monológból, hogy nagyjából fogalmam legyen, hogy éppen panaszkodik, dícsér, kér valamit, ki vagy be akar csekkolni stb.. Kedvencem az ír akcentus. Főleg a nőknél, szegények úgy is néznek ki mint a tehenészlányok, de úgy is beszélnek mint Csámpás Rozi az Indul a Bakterházból. Még jobb mindez a telefonon, főleg mostanában fordult elő párszor, hogy elnézést kértem és megismételtettem mindent a beszélővel, mert egy kukkot nem értettem. Meg folyamatosan visszakérdezek, hogy akkor csak hogy összefoglaljam, ezt meg ezt szeretné, ekkor is így, ilyen formában. Azért nehéz. De komolyan, én nem értem, hogy MO-n miért zártak el minket a nyugati világtól. Alapvetően egy kukk angol szót nem hallottam egész gyerekkoromban (ok a jó rajzfilmek németül mentek, és inkább bevállaltuk, hogy nem értünk mindent, minthogy a Tágas égen csillagok című agymosást kelljen nézni). A filmeket amikor szinkronizálták, szerintem hasraütéssel eldöntötték, hogy szerintük hogy kell kiejteni az adott szót, és mi meg úgy tanultuk meg. Pl pár éve volt a Mr és Mrs Smith című film, amit nálunk miszter és misszisz smisz néven adtak. Na gondoltam, akkor a Smith nevet így kell kiejteni. Hát nézett is nagyot a vendég amikor az arcába sziszegtem, merthogy ezt inkább szmidth-nek ejtik. Ez a hang valahogy a d, t és a h hang összemosódásával jön, miközben a nyelvedet egy kicsit ki kell dugni. Olyan mint a health club (azt is nemes egyszerűséggel helsz klábnak hívtam, mire vissza is kérdeztek, hogy mi van??) Mindenesetre próbálkozom a kiejtéssel, de mondhatni nem ez a legerősebb oldalam.
Na kicsit elkanyarodtam Imolától. Szóval átkérte magát, most úgy néz ki, itt jól érzi magát, bár szerintem azért is, mert a fél hotel szerelmes belé (hát hiába az én testvérem.. :), végre jót tesz a nulla önbizalmának ez a csodálat. A menedzsere ma már betalálta, mindenkinek úgy mutatta be, hogy Miss Universe, és hogy neki a szépsége az erőssége, így amint lehet kirakja a japán étterembe dolgozni, aztán a bárba, nem akarja itt hátul tartani, hogy edényeket törölgessen. (azért remélem nemcsak a szépsége lesz az erőssége). Meg az is lehet, hogy sok a bajszos-szemöldökös bolgár lány, és hát ha valakinek a szeme hozzájuk szokott hozzá, akkor Imolára nehéz ránézniük.. :) Mindenesetre a bárban van borravaló, meg azt mondják az FnB azért sokkal mókásabb mint a recepció. (Basszus én könyvelek egész nap, meg papírmunkát csinálok, telefonálok, kibecsekkolok, panaszt kezelek, lelki életet élek a vendégekkel, stb.. de szeretem, úgyhogy nem panasz, de mostmár értem miért vagyok mosott szar minden nap. Kiszíjják az energiámat, és még borravalót sem adnak).
Egy két gondolat a londonerekről.. Azért néha angol emberrel is találkozom, és valami fantasztikus, hogy megvan a képességük a semmiről való beszélésre, és annak a vadidegen emberhez való címzésére. Egyik nap, ez már jó pár hete történt ülök a metrón, és jó szokásához képest megállt két megálló között, a vezető monda, hogy bocsika mindjárt megyünk. Sajnos pont elkaptam a szemben ülő nő pillantását, így elkezdett hozzám beszélni (jaj, nem foglak érteni, bárgyún fogok nézni, ne beszélj hozzám!!!!), és végülis értettem mit mond, de egyszerűen nem tudtam rá mit válaszolni. Csak a szokásos semmit mondó szokás, hogy jaj már megint nem megy a metró, hát ez milyen bosszantó, jaj ez a közlekedés, meg hogy múltkor is a busz másfele ment, a metró irányt változtatott, stb.. Ok és erre mit mondjak?? Én nem úgy szocializálódtam, hogy idegenekkel spontán beszélgetünk hülyeségekről a villamoson. Elképzeltem ezt a szitut otthon a 14es villamoson, hát tuti elült volna egy kényszeredett mosollyal az arcán a mellettem ülő, ha elkezdek hozzá beszélni. Egész gyerekkoromban ezt hallgattam, hogy idegenekkel nem állunk szóba, szóval zsigerből bennem van, hogy ha idegen beszél hozzád az tuti a 'csúnyabácsi' vagy a 'csúnyanéni'. Na a szituációt a mellettem ülő bennszülött angol oldotta meg, ő tudta ilyenkor mit kell mondani, sajnos folyamatosan be akartak vonni, ilyenkor jött a yes, thats true, really? unbelievable.. stb, majd kb Mr Bean mosollyal a fejemen ültem tovább. De aztán leszálltak, szép hétvégét kívántak egymásnak, és a családjuknak, és mindenki ment a dolgára.
A másik amit megfigyeltem, hogy minden úgy ki van írva, mintha mindenkinek 50es IQja lenne itt. Pl a bárban a WChez vezető út 10 helyen van kitáblázva, az ajtóra rá van írva, hogy melyik a WC és melyik a vissza a bárba ajtó. Vagy pl, amikor valami változás van a közlekedésben (ami itt mindennapos) akkor mindenhol ki van táblázva, hogy hol a pótlóbusz, hogy találsz oda, a többi busz hol van, és minden ez szinte interaktív térképen van elhelyezve, ha nagy változás lesz, akkor szórólapokat osztogatnak előtte két héttel. Akkor a buszon minden fajta rakoncátlankodásra megvan a felvett géphang. Pl az emeletes buszon nem lehet fent állni, ha vki megteszi, akkor busz megáll, és benyomja az automata szövet, hogy légyszi ne állj a felső szinten vagy a lépcsőkön. Na ezt a géphangot addig nyomja folyamatosan a buszvezető, amíg a delikvens nem veszi észre magát. Nem ám majd a buszsofőr fog felkiabálni, hogy gyere már le onnan hát hányszor kell, hogy elmondjam, vagy milyen jó is az, amikor keresgetni kell a pótlóbuszt, amiből soha nem jön elég, így úgy gondolják, hogy egy metrószerelvénnyi ember majd felfér két csuklósra.. Na remélem érthető amit írtam nincs kedvem visszaolvasni. :)