121.

Voltunk bulizni egyet, végre úgy volt a beosztásom, hogy szombat reggeles és vasárnap szabadnapos, így megbeszéltük Tibivel, hogy este átjön, koccintunk, majd bemegyünk a városba. Közben Imola is hazaért néhány sörrel, és a harmadik elfogyasztása után mondta Tibinek, hogy jönne velünk, ha elkészül 2 perc alatt nemelehetnee. És de lehetett, bár legközelebb átgondolom, mert Imola mint egy féktelen kiskutya ide-oda csaholt a buliban, mindig valaki mással táncolt, ha nem találtad, akkor vagy italt vett, vagy pajtizott mindenkivel. Szóval ahelyett, hogy a rúdon pörögtem volna a gangnam style-ra a fél szemem mindig rajta volt, hogy nem keveredik e valami bajba, vagy hogy megvan e még.
Pár kép, csak hogy könnyebb legyen elképzelni:


"Ú baszki behugyozok, be-huuuu-huuu-gyozok, szálljunk már le behugyozok, de ott nincs wc, de akkor is behugyozoooook! 

Na állj már meg, állj ide mellém, csináljunk egy képet. Jaj minek haggyá' már. Szádat befogod, Álljál ide de k. gyorsan mert legközelebb otthon hagylak.

ÁÁÁÁÁÁ, a fülbevalóm beleakadt a hajadba. Állj meg!! Ne mozogj baszki letépet a fülcimpám, álljál már

meg!!!!!!!!!

És egy végre normális és kedves kép hármunkról. Imola egész este, amikor nem tűnt el, Tibcsus után koslatott, hogy legyen a meleg barátja, mert mindig is szeretett volna egyet (Tibi mondta rendeljen Ebayről) és amúgy is utálja a lányokat. Végül nem tudom, hogy megegyeztek-e, mert mindig csak azt hallottam, hogy Tibi röhög, Imola meg győzködi.

Aztán a másnap elég laposra sikerült, mint a szellemek léteztünk a lakásban. Én speciel csak wc-re és kaját keresni az üres hűtőmben másztam ki az ágyamból. Lehet ám az volt a baj, hogy én nagyon fáradtan mentem dolgozni és olcsó piát ittunk. Nem akartam sörözni, így miközben ácsorogtam a közértben szájtátva a 8 méter hosszú piasor előtt, hogy mégis mivel kéne kiütnöm magam, gondoltam felhívom Tibcsust, hogy ő mit iszik. Vele nem egyszerű közös nevezőre jutni, mert ő nem szereti a pálinkát és a vodkát én meg a rumot, így vagy sör, vagy gintonic. Végül a második nyert, ízre nem volt rossz, csak lehet a minősége, mert mivel szegények vagyunk, így sajátmárkást vettük meg, reménykedve, hogy nem olyan mint a Tgazdaságos.

Másnap kilátogattam a Winter Wonderlandre két barátnőmmel, az nagyon jó volt, nagy nehezen megtaláltuk a magyar standot, be is toltunk az arcunkba egy virslis lángost (na ez nagyon komoly, szerintem ez a magyar hotdog, egy úgy néz ki, hogy félbe hajtják a lángost a közepébe tesznek egy virslit, így sütik ki, és akkor a tetejére kérhetsz fokhagymát, meg sajtot és tejfölt. Tudjátok mire jöttem rá? Hogy a lángos nagyon jó kaja, csak otthon rossz évszakban esszük. Hát kinek van kedve zsíros-forró tésztát enni a 40 fokban? Fokhagymával? Úgy érzed magad mintha te lennél a lángos utána. Ám amikor nagyon hideg van kint, akkor meg kifejezetten jól esik, és mivel a csípős fokhagyma is felmelegít, így még jobb. Aztán még fejenként megettünk egy-egy kürtős kalácsot. 

 Itt esszük a magyar hotdogot, én olyan fejet vágok mint egy bolond. A lány mellettem a korábbi szállodámban volt a kolléganőm.

Ez pedig a magyar stand, éppen átveszem az étkemet, látszik a külvilágot már kizártam, csak én és a meleg éspuha lángos létezünk.

Azt nem is mondtam, hogy ez a Winter Wonderland a londoni karácsonyi vásár, van itt minden, ami a gyereklelkű felnőtteket szórakoztatja. Célbadobás, vidámpark, zene, forraltbor, sör, kaja. És ami a jó a felnőttségben, hogy végre nem az anyukádtól/apukádtól függ, hogy mit csinálhatsz. :) Arra ülsz fel amire akarsz, senki nem mondja, hogy veszélyes, vagy célbadobálhatsz egy vagyonért, nem mondja senki, hogy nem fiam, hülyeségekre nem költjük a pénzt, vagy zabálhatsz kolbászos lángost, nem mondja senki, hogy otthon vár a normális ebéd. (de én LÁNGOST akarok!!!!!!!!).  Ezen a képen épp célba dobok, de vesztettem sajnos. Viszont látjátok milyen szép hosszú és selymes a hajam? :) Egy büdös indiai olajjal kenegetem.

 Adrienn barátnőmmel a hullámvasúton. Na azon sem ültem még télen. Hát nem fázol utána az biztos. Meg még a szabadesést is kipróbáltuk, az is jó volt. Az olyan, hogy a székek egy kör alakban vannak elrendezve, mindenki kifelé néz, majd egy gép az egész népet felemeli 10 emeletes ház magasságba, és onnan mint egy taknyos zsepit elenged, te meg zuhansz lefelé, szorítod a fogaidat, nehogy a beleid kijöjjenek a szádon, majd hirtelen megáll, akkor minden visszarendeződik, majd megint felvisz, kicsit ráz 30 méter magasan, hirtelen elenged, megáll, megint zuhansz. Amikor végre leérsz, és azt hiszed kiszállsz végre, akkor kacag egyet a gép és ezerrel feltol megint a tetejére, vár egy ideig, csak hogy legyen az a rossz érzésed, hogy tudod, hogy mindjárt elindul, csak nem tudod, hogy mikor, és akkor onnan már megállás nélkül lezuhan az aljára. Csak hogy tudjátok, mindezért még fizettünk is, és csak azért ültem fel, mert Adrienn hisztériázott mint egy 3 éves. (azért bevallom nem volt rossz)

Egy kép hármunkról a bejáratnál. A fényképésznek mondtuk, hogy a logo is legye benne, de nem lett..

Itt meg forralt bort iszunk a német vendéglőben. Amúgy nem tudom, hogy miért, de minden második stand német volt. Most vagy ennyi német él itt, vagy csak mindenki szereti a sört.

Várom a karácsonyi-szilveszteri beosztást mint a messiást, mert szeretnék hazamenni szilveszterre, végre látni a családomat, és pihenni. Az elmúlt hetekben kissé zajos volt az életem, mert majdnem visszamentem a korábbi szállodámba dolgozni. Nem éreztem sikeresnek magam ezen a helyen a helyen, nem sok jó visszajelzést kaptam, így mint aki amúgy is hajlamos mindent túl hamar feladni, elmentem interjúra a régi helyemre, ott kaptam egy jó ajánlatot így gondoltam felmondok a jelenlegi helyemen, de nem hagytak, addig beszéltek a lelkemre, amíg úgy döntöttem, hogy maradok, mert mondták, hogy szeretnek nagyon és nagyon meg vannak velem elégedve. A szívem mélyére nézve azért az volt a fő és valódi ok a váltás mögött, hogy a kettő közt láttam esélyt arra, hogy hazamenjek egy hétre. Mert ez a honvágy dolog egy alattomos érzés. Olyan, mint amikor nagyon rá akarsz gyújtani, és van az a hiány érzés a tüdődben. Vagy amikor ennél valamit. Például megkívánsz valami sósat, vagy ennél egy csokit. Szinte minden tagod fáj, amíg nem kapod meg, és nem bírsz másra gondolni. Na ilyen ez a honvágy dolog is, levert vagy, kedvetlen, és azt érzed, hogy egy sivatagban vagy és az otthon az oázis. Idealizálod, azon gondolkodsz, hogy lehet jó lenne hazaköltözni, de jó lenne a barátokat megint látni, stb.. Persze valószínű két hét után sírva menekülnék vissza, de most jó lenne hazamenni. Szeretném a Boney M karácsonyi cd-jét hallgatni miközben hányásig esszük magunkat, vagy összeveszni a karácsonyi asztalnál, megnézni a reszkessetek betörőket ötezredszerre is az otthonmaradt testvéreimmel, megölelgetni a kis nagymamámat, megnézni a karácsonyi vásárt a barátnőimmel, megölelgetni a kutyáimat, sétálni a belvárosban, elmenni kirándulni, és már jó lenne az öcsémet aki a németeknél él látni. Az a baj, hogy hiába közel vagyunk, ha mindenki dolgozik és nincs sok szabadideje, akkor hiába lenne egyszerű hazamenni, nehéz szabit kivenni, meg az is baj, hogy én aki hotelben dolgozom, egy hétre tudom előre a beosztásomat, ha igényelek is bizonyos napokat, hogy akkor legyek szabad, azt nem biztos, hogy megkapom, így azt sem lehet, hogy előre megveszem a repülőjegyet szombatra. Na mindegy, nem panaszkodom, nagymamám kedvenc mondása, hogy "Nem beszarni, énekelni" mindig ezt mondja nekem is ha rossz a kedvem, hogy majd lesz jobb, csak csinálni kell. Szóval mindenki szorítson nekem, azt kérem a Jézuskától, hogy intézze el az újévi pár napos szabadságot nekem és tolja le a repülőjegy árakat, mert szegény vagyok, és ne legyen köd, hó, eső, mert itt ezek a beszari angolok lezárnak mindent mert van egy kis szellő. (Tegnap bezárták az egyik repteret mert köd volt. Hát komolyan mondom, értem én, hogy az elővigyázatosság, de akkor inkább tegyenek be tökösebb pilótákat, mert olyan nincs, hogy csak ezen a szigeten van mindig valami amiért le kell zárni)