124.

Troll vendég csapó kettő:

A bizniszmen-nél már csak egy rosszabb van, a bizniszvumen. A fajta a teljes érettségét olyan 40 éves korára éri el, de már előtte is mutatja majdnem az összes ismertetőjegyét. Hogyaszongya, türelem, jómodor nuku, önbizalom 100 százalék, és ő az aki mindig mindent jobban tud, és örülj, hogy átadhatod neki a szobája kulcsát. Megérkezik, de a parfümje már 5 perccel előbb, drága ruhák, ékszerek, beállított haj, telefon a fülén, leb@ssza a Gucci táskáját a pultra, egy pillanatra rádemeli plasztikázott szemeit és odapöki a nevét -ilyenkor a legjobb ha azonnal megérted akármilyen kacifántos német, svéd, vagy szláv neve van mert amúgy ha visszakérdezel, hogy ohh kedves madam volna e olyan nagyon kedves és megismételné a nevét (igen, ilyen hajbókolós angolt kell beszélni) akkor sóhajt, beleszól a telefonba, hogy egy pillanat be kell csekkolnom a szállodába, majd elemeli a kagylót a fukszoktól megnyúlt fülcimpájától és megismétli, és akkor már legalább be tudod azonosítani a listából. De sajnos van olyan, hogy még akkor sem, mert vannak emberek, akiknek két vezetéknevük, meg három keresztnevük van (tényleg, ez nem vicc) mondjuk nevezzük Szabó Kovács Erzsébet Erika Júliának, ebből ő rendszerint csak annyit használ, hogy Szabó Erika, neked azt mondja, hogy ő Szabó és be akar csekkolni, keresed mint a hülye a listán, és közben az utazási ügynökség Kovács Júlia néven csinálta a foglalást. Nos ilyenkor megkéred hogy adja már oda az útlevelét vagy mutasson már valami foglalási visszaigazolást, mert az alapján azért be lehet azonosítani, szerencsére a foglalási szám az mindig csak ugyanaz lehet, a 3 az nekem is és neked is három. Korábban ilyenkor már mindig összetöpörödtem, hogy jaj ez most mindjárt nekem fog esni, hogy mit szerencsétlenkedek itt, mert ilyenkor látványosan elkezdenek kotorászni a táskában és mindent kipakolni a pultra, közben leteszi a telefont hogy várj visszahívlak, mert komolyan nem hiszed el, de már 10 perce itt állok és nem képesek a szobámat odaadni, és akkor szépen előkerül az összes Estée Lauder meg Lancome szemránckrém, arckrém (éjszakai és nappali), rúzs, alapozó, hajkefe, Ipad, Ipod, Macbook, pénztárca, útlevél és irattárca, már csak a halott német katona hiányzik, és akkor végre megtalálja az útlevelét, amiben látod, hogy száz neve van, és akkor végre megtalálod. Nos eltelt húsz perc, de legalább már tudod ki áll veled szemben. Szépen odaadod neki a regisztrációs lapját, hogy töltse kifele, addig meg megnézed meddig marad, mennyit fizet, van e reggeli vagy internet a szobaárban satöbbi. Itt is érvényes a piros sapka meg a nyuszika esete, amiszerint ha nincs reggeli akkor az a baj, mi az hogy ennyit fizet és még egy kávét sem kaphat reggel, ha meg van reggeli, akkor neki az nem kell, mert neki olyan nagyon speciális diétája van, amit egy hotel sem képes biztosítani, úgyhogy vonjam le az árból (ilyenkor szívesen mondanám nekik, hogy nem az Ecseri piacon vagy, alkudozz az anyáddal) és hiába mondom, hogy a reggeli nem befolyásolja az árat mert jár ehhez a szobatípushoz, neki akkor sem kell (akkor ne edd meg bameg) és nem akarja, hogy ezért bárki, akár a cége is fizessen. Nos miután elnézést kérek a kellemetlenségért, hogy sajnos nem áll módomban megváltoztatni, akkor még puffog, és emailt fog írni, és soha többé nem jön ide. Amúgy lehet az a baja, hogy nem eszik normális reggelit. Gondoltam megemlítem neki vicceskedve, de valószínű nem értékelte volna a humoromat. Szóval miután már fél órája baszkuráltuk egymást végre felmehetett a szobájába, és legalább már nekem le volt a gondom róla.
Amiben már változtam, hogy már nem nagyon akadok ezeken ki, van hogy totál idegek (ezek már férfiak is nem csak nők) és nekem szegezi a kérdést, hogy voltam-e trénelve ügyfélkezelésből. Ilyenkor mindig érdeklődő és kedves szemekkel nézek, mintha nem érteném, hogy csak köcsögösködésből kérdezi, és válaszolok, hogy köszönöm a kérdést és igen voltam. Ekkor már majdnem szétcseszi az ideg de csak annyit mondd, hogy nem látszik. Én meg csinálom tovább a dolgom, ugyanolyan kedvesen mint előtte. Annyira bírom, mert ezzel nem tudnak mit kezdeni. Mondhatnám neki, hogy: te tulok, ha nem lenne birkatürelmem, és gyakorlatom, szerinted végig tudnék csinálni mondjuk egy 10 órás műszakot mialatt minimum száz emberrel kell trécselnem és ebből mondjuk legalább 20-nak van valami nyomora?

Ám hogy ne csak mindig a rosszat írjam, azért nagyon sok kedves vendégem van, sőt -az egyetlen pozitívum ebben a szállodában- több a kedves mint a troll. Miután már én is nyitottabb és érdeklődőbb vagyok, rendszerint ők is, így általában rákérdeznek, hogy honnan jöttem, mert nem tudják az akcentusomat hová tenni. Ameddig nem olvassák el a névtáblámat, addig többnyire olasznak hisznek, egyrészt az akcentusom miatt, másrészt a kinézetem miatt (ezt mondjuk nem tudom, hogy miért, de kollégák is mondták) vagy még spanyol és brazil a befutó, főleg ha csak a keresztnevemet látják. A magasságom miatt sokszor svédnek hisznek. Mondjuk a magyar az sose ugrik be elsőre, hihetnénk, hogy azért mert olyan kicsi az ország, hogy nem nagyon ismerik, főleg nem az amerikaiak. Ám valahogy mindig kiderül, hogy de igenis ismerik. Már kezdem azt érezni, hogy státusszimbólumok vagyunk. Mindenkinek van egy magyar ismerőse vagy barátja Amerikában. Akinek nincs, annak a fia vagy lánya Budapesten tanult, ha az sem, akkor legalább egyszer már  jártak nálunk és legalább a gulyásra meg a pálinkára meg a kedves emberekre emlékeznek. Tegnap pedig volt egy vendégem, aki pár éve nyaralt Budapesten, és amikor átadtam a szobakulcsát, magyarul köszönte meg. Nekem ez teljesen hihetetlen volt, hogy hogyan tudott erre emlékezni. Szóval nem tudom, hogy másokkal, mondjuk a lengyelekkel is ilyenek, és mondjuk mindenkinek van egy lengyel barátja is otthon, mindenesetre kellemes néha kedves emberekkel is beszélni. A másik, hogyha nem az akcentusom akkor a magasságom biztos beszédtéma arra az öt percre. Már gondoltam írok erről is, mert mókásnak tartom, hogy ez mennyire megdöbbenti az embereket.
Azt, hogy milyen magas vagy, te magad nem érzékeled, szerintem ez olyan mint a szemszín, ugyanazt látod ha kék szemből nézel kifelé a fejedből mintha barnából vagy zöldből. Te csak létezel a testedben, és nem érzed, hogy nagyon más lennél. Reggel felkelsz, megiszod a kávéd/teád, lezuhanyzol, hajat mosol, megszárítod, ha van időd kicsit kivasalgatod, hátrafogod, ráfújsz egy kis hajlakkot a pondró főnököd miatt, kisminkeled magad ( az utolsó négy pontot akkor csinálod ha mondjuk történetesen lány vagy), kicsit tökölsz a szekrény előtt, hogy mit vegyél fel,  felöltözöl, felveszed a cipőd és a kabátod. Na most Te, átlag magasságú kedves olvasó képzeld el, hogy mielőtt kilépsz az ajtón, még magadra veszel egy csilingelő bohócsipkát, és egész nap abban vagy. Amikor sétálsz a buszhoz, a munkahelyeden, a közértben, a pubban, az étteremben, hazafelé, szóval mindig. Azt is el tudod képzelni, hogy ha egy ilyen sapka van rajtad, akkor az emberek bámulni fognak. Mindig, mindenhol. Ha felszállsz a buszra, ha kimész a budira a pubban, amikor belépsz az étterembe, a munkahelyeden minden kollégád és vendég. Most azt is elképzelheted, hogy mondjuk szerda hajnal van, aludtál pár órát mert mondjuk a szomszéd hülye kutya ugatott/a gyerek sírt/buliztál hajnalig -kinek éppen mi- és az emberek odamennek hozzád, hogy jaj de szép sipkád van, és milyen jól csilingel. És te kedvese mosolyogsz, de arrébb állsz két métert ezzel jelezve, hogy le lehet szállni a sapkámról. Ez az egész írás most onnan jött, hogy ma például kiléptem az ajtón, mentem pár métert, azon gondolkodva, hogy remélem jön hamar a busz mert már megint későn indultam és nem akarok elkésni a találkozómról, mire egy néni beszól, hogy micsoda nagyszerú magasságom van. Én meg hirtelen az sem tudtam, hogy mi van mire beugrott, hogy ja igen, viselem a sapkámat, és az emberek hallják/látják még akkor is ha én már megszoktam a hangját. Vagy a kedvenceim az öreg nénik a boltban, akiknek mindig a legfelső polcról kell valami, és odahívnak, hogy aranyoskám vedd már le azt az üveget nekem. Grr.. De mondjuk annyira nem zavar, biztos rossz lehet, hogy nem éred el. A repülőn például mindig segítek a kézipoggyászokat bepakolni, mert néha azért nem olyan egyszerű a tíz kilót vállból kinyomni és beilleszteni arra a mini helyre. A konklúzióm pedig az, hogy kérem szépen killer confidence-t építettem ki, és mostmár örülök, neki, hogy ilyen magas vagyok, legalább az emberek észrevesznek. Azt hiszik főnök vagy, hogy okosabb vagy, szóval mostmár csak aszerint kell viselkednem amit mások kívülről hisznek.
Nos ennyi okosság fért bele mára, legközelebb részletes beszámolót akarok majd írni a gyépés kollégáimról, az oka pedig nem puszta gonoszkodás (bár végülis néha miért ne lehetne) hanem inkább szeretném leírva látni, hogy milyenek, hátha akkor jobban megértem miért nem illek ide.