2012. szeptember 1., szombat

113.

Agyhalottan, fájó lábakkal csurgatom a nyálam itthon, azt hiszem ez a legmegfelelőbb időszak, hogy írjak blogot. Olyan álmos vagyok mindig, biztos tavaszi fáradtság ősszel. Bár lehet azért mert 6 napom volt reggeles műszakkal 4.40es keléssel, és többször is 8 helyett 10 órát maradtam. Szóval lehet ez a baj. Na mindegy, amúgy már gondoltam rá, hogy kicsit fel kellene szednem az elhanyagolt szálakat a blogomban és egy szép kövér kerek történetet írni.
Hát kezdjük ott, ahol abbahagytam még a nyaralásos bejegyzés előtt, hogy készültem a szülinapomra. Most lettem 29, de ezt úgyis tudjátok. Inkább az a lényeg, hogy úgy döntöttem ebben az évben rendesen megünneplem. Korábban mindig dolgoztam és nem nagyon érdekelt, hogy öregebb lettem. De gondoltam ennek vége, az utolsó 20as évem, úgyhogy meg kell adni a módját. És ezentúl meg is fogom ünnepelni. Szóval először is szabadnapos voltam, elmentem egy pedikűrre meg egy indiai fejmasszázsra. Na azt érdemes kipróbálni. A nő aki masszírozott szó szerint fele akkora volt mint én, ötéves kisfiú nagyságú kezekkel, de olyan erő volt benne, hogy néha azt hittem összeroppantja a koponyám, vagy legalábbis kifordulnak a szemgolyóim. Aztán este elmentünk vacsorázni két barátnőmmel és Imolával. Jó volt, olyan szex és new yorkos, 4 nő, koktélok, vacsi. Utána meg elmentünk mulatni. Ami a gond volt, hogy teleettük magunkat, így senki nem volt annyira party hangulatban. De jó volt összességében, néhány kollégám is csatlakozott és kaptam egy csomó ajándékot is, aminek a felét már elhagytam. De nem is lepődök meg. Szóval ennyi, hónapok vannak csak már vissza a huszas éveimből, aztán belépek a 'sikeres vagyok' harmincasok közé. ;)

Aztán most nemrég voltunk és megnéztük a Notting Hill Karnevált. Tavaly nem mentem ki, de ebben az évben úgy döntöttem megyek, mert hátha jövőre már nem leszek itt (mármint Londonban). Két napos utcabál, és mindig az augusztusi nemzeti ünnepen és az előtte való napon tartják. Nem tudom alapvetően hogy van, de most az első nap a gyerekeké, a második a felnőtteké volt. Stellával a második napra mentünk ki. (még jóhogy). A történetét tekintve az egész buli 1959-ben indult (amikor Mutikám született), fellépésként a rasszizmus ellen, mert akkoriban nem nagyon volt Londonban senki másságbarát. Mondjuk ez érdekes, hogy ezeket a rasszista felkeléseket itt letudták az ötvenes hatvanas években, aztán mindenki elfogadott mindenkit. Talán akkor 50 év múlva Magyarországon sem fogjuk tojással dobálni a melegeket, megverni a feketéket és lépten-nyomon cigányozni. Na de ne komolykodjunk ennyire. A felvonulást az egyik legelitebb környéken tartják, szóval nekem ez inkább olyan volt, hogy egy évben egyszer engedjünk be minden jöttmentet a gazdagok közé. Volt néhány buta, aki kint hagyta az autóját az utcán, hát le is hányták, gondolom jövőre több eszük lesz. Tetszett a dolog, de ide úgy érdemes kimenni, hogy valami kényelmes papucsot felveszel, egy kisszoknyát és egy topot, napszemcsit, meg egy sípot amit fújsz mint egy hülye folyamatosan. -legalábbis ez volt az egyenruha, tekintet nélkül a fizikai adottságokra. Én Stellával mentem ki, egy reggeles műszak után. Ez volt a baj, hogy már végigálltunk 8 órát, reggel 5kor keltünk, így kissé nehéz volt hirtelen lelazulni mínusz 100ra. Bár az segített, hogy mindenki füvet szívott és ahogy sétáltál a tömegben, nem is tudtál mást belélegezni, aztán vettünk egy-egy sört szóval szép lassan kezdtük átérezni a lényegét. A sört fekete jéggel teli kukákból árulták, mindenki ivott, evett, feküdt az utcán és lökdösődött. Szóval ide úgy érdemes kimenni, hogy kialudtad magad előtte, és valami kényelmes szerkóban vagy, amit nem sajnálsz ha lehányják, leöntik és koszos lesz. És néhány kép:








Beköszöntött a tél. Hét, azaz 7, ismétlem HÉT fok van reggelente. Ezzel csak két probléma van. Egy, hogy ez augusztusban történt először és augusztus az ugye nyár, a hét fok meg nem nyári idő sehogysem. Kettő, nem igazán emlékszem, hogy mikor volt nyár. Volt egy-két nap próbálkozás, de igazából olyan kellemes kora tavaszi hűvös időnk volt esővel, amiből most meg hirtelen tél lett. Na de mindegy, ez van, itt sajnos ezt kell szeretni. De majd jó lesz, remélem Mallorcán szép lesz az idő, ugyanis nem óhajtok pulóvert hordani, nem hogy kabátot. 

Azt mondta az egyik lengyel kolléganőm, hogy nekünk magyaroknak egyforma az orrunk. A turcsi nagy orrunkról ismer fel minket. Én nem is vettem észre, azt hittem különböző orrunk van, de lehet egy más országból való máshogy látja, és neki egyformának tűnik, mint mondjuk a kínaiak nekünk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése