117.

Na ezt a Mallorcás bejegyzést már addig húztam, hogy lassan a következő nyaralásra is mehetek.
Íme lássatok még néhány képet a hajókirándulásról.

(Az élet szép = most főztem és ettem meg rögtön zöldborsó főzeléket tojással és virslivel. Annyira megkívántam, amíg a közértben ténferegtem, hogy vegyek valamit enni, hogy végül zsenge zöldborsó lett, tényleg zsenge volt, mert azt hazudták, hogy a leszedés után 2.5 órával már mélyhűtötték. Nem is értem, hogy hogy van ez, amikor annyira rádjön, hogy valamit ennél, hogy teljesen megvadulsz és képes vagy este nekiállni főzni ja és nem vagy terhes. Hagytam Stellának is, bár nem tudom, hogy hogyan viszonyul a főzelékekhez, mert ha gyerekkorodban nem szoktál hozzá, akkor tulajdonképpen egy adag tejes lében úszkáló főtt borsót látsz, amihez tojást és virslit eszel. Ez olyan, mint a lengyelek céklalevese, igen nehezen lehet megbarátkozni a piros lével.)

Szóval mielőtt elkanyarodtam a témától ott tartottam, hogy hajókirándulás, ami mindössze két óra volt, egy nagyon mókás kapitánnyal, meg a szedett-vedett embereivel. Mialatt repesztettünk a habok között a fedélzet zengett a gondosan válogatott néhány évvel ezelőtti slágerektől, pontosabban 5 darabtól és azt tekerték oda-vissza. Olyan vidéki diszkó hangulat volt. Lehetett kicsit úszkálni is, amikor kikötött a hajó az egyik szikla közelében. Pontosabban ledobták a vasmacskát.

(Az élet szép 2 = emlékeztek a kockapiskótára az óvodából? Amit kakaóöntettel adtak? És amit meg nem ennél már, mert kinek kell száraz süti híg ízetlen fekete lével, de akkor imádtam. Na mert az van, hogy a főétel után megkívántam egy kis csokit is, mondjuk ez nem meglepő, a csokit a csoki után is meg bírom enni, és még szerencse, hogy ismerem magamat, így bedobtam a kosaramba mikróban felmelegítendő csokis piskótát csokiöntettel. Ezt tulajdonképpen a lusták édessége, egy dobozban van egy darab piskóta kis krémmel, amit ha felmelegítesz, akkor piskóta lesz meleg híg krémmel. Szóval épp ezt eszem most, tiszta retró vacsora).

Nos ott tartottam, hogy hajó kiköt, lehet úszkálni. A négy napban ez volt az egyetlen, amikor hűvös volt, volt aki pulóverben és hosszú nadrágban jött. De én akartam úszkálni, szóval én, meg egy apuka mentünk csak be a vízbe. Én a kis úszóbajnok felvettem a szemüvegem, és alámerültem.
Aztán sokkot kaptam.

Nyeltem jó fél liter vizet egy sóhajra.

Bepánikolva kapaszkodtam a hajókötélbe és próbáltam összeszedni magam.

Na mert az volt, hogy én tudok, és szeretek is úszni, meg szabályosan levegőt venni, meg nem félek a vízben, meg ilyenek, de rájöttem, hogy túlságosan megszoktam a medencét, aminek látod az alját, szép barátságos kék meg fehér csempéket lehet számolgatni miközben úszol. Itt meg lemerültem, és a nagy büdös mélység. Annyira kicsinek, és kiszolgáltatottnak éreztem magam, meg nem tudod mi van ott lent, meg mi van ha jön egy cápa, hogy konkrétan pánikrohamot kaptam, és elfelejtettem hogy kell úszni, és mikor kell levegőt venni, ezért volt, hogy nyeltem egy jó adag sós vizet (mmm..) és minden végtagom lemerevedett. Aztán mondtam magamnak, hogy ne szarozz már, tudsz úszni, ez is csak víz, csak nagyobb, meg sósabb, meg nem látod az alját. De alig vártam, hogy visszamásszak a hajóra. Aztán próbálkoztam még másnap, de valahogy furán érzem magam természetes vízben, akkor is ha mellig ért és csak úszkáltam, láttam a homokos alját, ahogy betettem a fejem, jött az a rossz érzés, meg szívdobogás, hogy ki akarok menni, most azonnal. Lehet több időt kellett volna ott töltenem, és megszoknám.

Összességében szép sziget, csak túl sok a német turista, tényleg megvan ez a Balaton érzés. És kicsit bosszantó volt mindenhol a német elnevezéseket látni. Wurslit lehetett venni, meg a Bild magazint, meg már nem is spanyolul volt kiírva, hogy mi kapható a standokon meg a szuvenír bódékban, hanem németül. De a legjobb volt, és a pont az i-re, a három bajor kertésznadrágba öltözött jódlizó fiú, akik a tűző napon kerülgették a napon sütkérezőket, hogy megpróbálják rávenni őket hogy az általuk népszerűsített klubba menjenek mulatni az este.

Szóval ennyi a híres-neves Mallorcáról, jelentem, a fekete disznóm a kutyáink hasában végezte, és ha jól értesültem, vérre mentek érte. Én mondtam, hogy nagyon disznó :)

A következő alkalommal arról fogok írni, hogy átnyergeltem egy másik szállodába, és hogy milyen is interjúzni Londonban.
Pussz