118.

A legrosszabb a szingliségben, hogy nincs kinek vinnyogni, hogy pók van a szobában.. Én dolgozok, főzök, mosok, vasalok, lakbért utalok, számlákat fizetek be, bevásárolok, de hogy még a pókokat is nekem kell kiírtanom, az már sok. Nagyon kreatív voltam, mert összeállítottam egy pók-írtó készletet. Ez egy nagy műanyag pohárból (ami rózsazsín és Mickey Minnie van rajta egyébként) és egy kiszuperált púderecsetből áll. A stratégia az, hogyha a pók nagyobb mint 2 cm, akkor sajnos meg kell halnia, és agyonnyomódik egy óriási törölközővel, ám ha kisebb, akkor a kis ecsettel belesöpröm a pohárba, és kiszórom az ablakon. Na most ez azért nem mindig működik így, mert van, hogy a kis rohadt túl fürge és kiszalad a pohárból, én meg az ágyon állva a törölközővel a kezemben figyelem, hogy hol van, hogy lecsapjak. Ezt most azért osztottam meg, mert ma már ami sok az sok volt. Ma egy csigát, ismétlem CSIGÁT kellett ezzel a módszerrel kiírtanom a szobámból. Ott mászott a falamon. Komolyan, aki azt mondja, hogy a csiga lassú, az még nem látta az angol csigákat. Reggel még sehol semmi, mire hazaérek, felmászik a külső falon egy teljes emeletet a dög, majd bemászik az ablakomon. És mire felfogtam, hogy az mi. Egy barna kicsi összegömbölyödött valami van a falon. Nem pók, nincs lába. Nem bogár, mert nincs semmilyen végtagja. Kicsit ciripelő hangot ad ki. Egyszerűen fogalmam nem volt, hogy mi lehet, amíg el nem kezdett kigömbölyödni, és láttam, hogy egy csiga. Csak nehéz volt feldolgozni az imputot, mert ez nem az, amit a faladon valaha is láttál. De aztán pohárba söpör és kihajít az ablakon, remélem nem halt meg szegény.

Ami hír, hogy már két hete más ruhában üdvözlöm a hotelbe betérő kedves vendégeket. Átigazoltam egy másik hotelhez, ez egy nagy lánc, több mint 3700 hoteljük van világszerte és amerikai a központja. Nem a H betűs nagy lánc, hanem az M. A nevét nem akarom leírni, mert  a két napos bemutatkozós tréning második napján az üzleti titoktartásról elég hosszan esett szó, így még azt sem akarom leírni, hogy mi a neve a cégnek. Egyenruhám még nincs, várok rá, bár eléggé tartok tőle, hogy nem lesz jó rám, nem rólam vettek méretet a konfekcióhoz, szóval már repesve várom a bokacsörgető nadrágot, és a könyököm alá érő blézert. Bár azt mondták, hogy a hosszított fazont kapom, de van egy olyan érzésem, hogy a magas nem az én magasságomat jelenti, szerintem max 175re készülnek.
Na de ne szaladjunk ennyire előre. Emlékeztek, hogy amikor valamikor tavasszal nyígtam itt, hogy még az előző helyen megmondták, hogy mit hogyan kéne csinálni, meg hogy jó vagyok, csak hiányzik valami belőlem stb, stb. Ugye akkor kicsit megsértődtem, de felszívtam magam mint Atomanti,
jobban látható lettem, meg összeszedettebb -látszatra, mert igazából ugyanazt csináltam amit előtte, csak mostmár meggyőződtem róla, hogy bármikor keresztbe tettem két szalmaszálat, a teljes management tudomást szerzett róla, és így  supervisor lettem.

Ám onnan datálódott aktív munkakeresésem is, mert én is azon a véleményen voltam, amin ők, hogy valami hiányzik, de nem csak belőlem, hanem belőlük is. Kemény 5 hónapba telt, mire új melót találtam. Mondjuk hozzáteszem, hogy nem aktívkodtam magam halálra, átlagosan hetente 5-6 helyre küldtem el az önéletrajzomat. Mondjuk nagyjából 50 helyre adtam be összesen. Ebből kaptam mindössze 5 visszahívást, és pár kapásból visszautasító emailt. Jó arány, nem?
Sok mindent tanultam ezalatt a pár hónap alatt, többek közt:
1. Az önéletrajzba tilos képet csatolni, születési időt, családi állapotot, és származást megjelölni, mert itt annyira egyelő mindenki, hogy nem lehet kizáró ok, ha éppen férjnél vagy, terhes, ronda és öreg, akár egyszerre mind. Bár mint már korábban is írtam, maximum az első interjúig jutsz el, ha nem tetszel nekik, úgysem jutsz tovább.
2. Mivel semmit nem tudnak rólad a korábbi munkahelyeiden és iskoláidon kívül, ezért -szerintem legalábbis- az első telefonbeszélgetés szinte megegyezik az első interjúval. Erre akkor jöttem rá, vagyis akkor jutottam erre a következtetésre, amikor kaptam már két telefonhívást és mondták, hogy majd visszahívnak ha továbbjutok. És nem hívtak. Na akkor kezdtem el gondolkodni, hogy jó lenne, ha ezeket az első hívásokat nem a buszon állva, vagy ebéd készítés közben bonyolítanám, hanem szépen felkészülnék, mintha egy interjú lenne. Úgyhogy amikor jött az email, hogy Gabika, híjjál minket vissza, mert egy-két dolgot szeretnénk megbeszélni a jelentkezéseddel kapcsolatban, szépen átgondoltam mindent és akkor hívtam vissza őket, amikor a telefonomat feltöltöttem, és szépen felkészültem. Mert a kis Hr-es kapásból neked szegez olyan kérdéseket, hogy miért akarsz eljönni a cégtől, hogyha most léptettek elő (mert egy büdös banda, aki rohad a managementtől lefelé), miért szeretnék ehhez a céghez kerülni (mert már az óvodában is ezt a hotelt rajzoltam és színeztem, és kész vagyok csatába menni érte) és amúgy meg gyorsan hadarjam már el mik az rövid-, közép-és hosszú távú céljaim.  (munka-család-munka).
Gondolom az egyértelmű, hogy a zárójelest azt nem mondtam. Miután elcsesztem egy-kettőt, már tudtam, hogy mit kell mondanom. És ami a legmókásabb, hogy mindig beigazolódik, amiben én hiszek, hogy amikor megérkezik a te helyed, akkor szinte erőfeszítés nélkül menni fog. de erről később.

Összesen 3 cégnél voltam személyes interjún és egynél telefonos interjún. Az első egy hotel volt, oda supervisornak adtam be a jelentkezésemet, és akkor még recepciós voltam az előző cégnél. Amit itt tanultam, az az volt, hogy nem szabad a kedves és barátkozó énedet hangsúlyozni, hogyha főnöknek mész. Mert a nagyfőnök olyan kisfőnököt akar, aki rendet tart. Lehetsz kedves, de nem kell hangsúlyozni, mert azt hiszik rólad, hogy nem vagy elég kemény. Ami igaz is volt akkor. De azóta rájöttem, hogy lehetsz aranyos, de csak mértékkel, mindig tisztelettel és szépen kell beszélni a másikkal, de nem szabad nagyon pajtizni, mert nem vesznek komolyan.
Közben regisztráltam egy ügynökségnél is, ők irodai recepciós pozícióra küldtek embereket, nekem is összejött egy interjú. Ez egy óriási munkajogi cég volt, öt épülettel Londonban, és ide kerestek recepcióst. A munka abból állt volna, hogy bejelentek embereket, felveszem a telefont, és meeting szobákat foglalok le a rendszerben. Baromi izgalmas, nem? Kérdeztem is az ügynököt, hogy szerinte ez a nekem való munka-e de -mivel gondolom jutalékot kap- mondta persze. Jól felkészültem, kaptam egy hosszú emailt a lehetséges kérdésekről a lehető legjobb adható válaszokkal, plusz fel kellett készülnöm a cégből, hogy mit csinál, kik a vezetők, stb.. Szépen felkészültem, elmentem az interjúra. Csak azért próbáltam meg, mert nagyon sokat fizetnek, több ezer fonttal többet mint a jelenlegi helyemen, meg mindenféle juttatást adnak. De amikor láttam azt a sok öltönyös robotot, meg a fém-üveg épületeket, már akkor éreztem, hogy ez nem az én világom lesz. Az interjú jó volt, sok hülye kérdéssel, a legjobb az volt, amikor az interjúztató német hölgy megkérdezte, hogy mivel motiválnám magam a helyen, amikor épp csöndes időszak van. Hát erre nyomtam valami marketing dumát arról, hogy ez az egész egy kihívás számomra, így amikor csöndes is, biztos találok valami új dolgot amit tanulhatok, vagy valami ilyesmi... Most komolyan mit várt, azt sem tudom, hogy mivel motiválnám magam amikor nem csöndes. Vajon el tudom e mondani a telefonon, hogy Mr Brown megérkezett? Vagy meg tudom e kínálni őket egy pohár vízzel? Vagy le tudok e foglalni egy szobát a rendszerben?? És ami a legjobb volt, hogy 3 körös interjút terveztek. Képzelem mi lehet amikor igazgatót keresnek. Valószínű 15 kör. Végül nem jutottam túl az első körön sem, de mondtam is az ügynökségnek, hogy ne aggódjon nem zuhanok meg, a pénzen kívül semmi nem motivált.
Ekkor volt az, hogy feladtam a keresést, úgy voltam vele, hogy én a hotelemből megyek nyugdíjba, nem akar összejönni. És akkor másnap felhívtak a jelenlegi helyemről, ahova már el is felejtettem, hogy jelentkeztem. Épp hazaértünk vásárlásból, amikor csörög a telefonom, én lazán felveszem, majd HR-es néne, hogy mégis honnan telefonálé és van-e pár percem beszélni a jelnetkezésemről. Ajjaj. Egyik kezemen még a tescos szatyor a fél lábamon a cipő, meg pipilni is kell és amúgymeg gyorsan visszaemlékezni, hogy mégis milyen pozícióra adtam be a jelentkezésemet és mikor. De persze mondtam, hogy van, és felkészületlenül olyan összefüggő, kerek és lelkes beszédet mondtam arról, hogy mindig is ennél a cégnél akartam dolgozni, mert a jó hírneve, meg a lehetőség, meg hogy mennyi mindent tanulhatok, de mivel tapasztalt vagyok, azt a cégnél is tudom kamatoztatni, hogy be is hívtak interjúra. És nem veszett kárba a sok tanulás a korábbi interjúra, mert fel tudtam használni itt is. Szóval lehet igaz, hogy meg kell tenni mindent a siker érdekében, amiről úgy gondolod, hogy megteheted, és amikor eljön a te helyed, akkor simán bekerülsz.
Szóval bekerültem és nagyon örülök.
Viszont sajnos innen nem lesznek szaftos vendég sztorik, ezek rendesen viselkednek. Vagy majd meglátjuk.