58.

Két napja elmentem Dzsordzsival a Diwali fesztiválra. Együtt dolgoztunk, majd mondta, hogy megbeszélte két barátjával, hogy megy, én meg bekérezkedtem. Igazából addig kérdezgettem, hogy mi ez, hogy kérdezte akarok e menni, én meg mondtam, hogy naná, csak nem mertem mondani, hátha nem akarja, hogy menjek. Persze mondta, hogy nekem kérdeznem se kéne, szóval mentem. Ez egy indiai ünnep (ki nem találtátok volna..), több mindent ünnepelnek, de igazából a fény ünnepének hívják, maga a nagy nap október 26-án van, de kis barátaim szeretnek élni, így már előtte két héttel elkezdik az ünneplést. Tűzijátékoznak (erről lemaradtunk, vagy nem is volt), és mindenféle édességet adnak a családon belül egymásnak. Ja meg esznek. Ezért szeretem őket, amúgy rengeteg párhuzam van a két kultúra között, legfőképp ez az evés fetisizmus. Ahogy nálunk is, náluk is a vendéget etetni kell, ezzel fejezed ki, hogy szívesen látod. A fesztivál a Trafalgar square-en volt, felállítottak egy nagy színpadot, ahol egész nap különböző indiai táncokat táncoltak, voltak sátrak, ahol mindenféle prospektusokat lehetett összegyűjteni, indiai ételekről, hagyományokról, vallásról, állatvilágról, a természeti kincseiről. Természetesen letaroltam az asztalt 2 perc alatt, és gyűjtöttem egy csokorra valót, valamikor el is kéne majd olvasni. Ami fájt, hogy mindössze egy kajapult volt, ami előtt egy kilométernyi éhes ember kígyózott, így eldöntöttük, hogy mivel itt már nem sok nézegetni való van, inkább elmegyünk valahova enni. Örültem volna hennatetkós sátornak, sminkelős sátornak, vagy szári-árusítónak, de helyette olcsó telefonkártyákat árultak, valami bank is kint volt, azt ennyi.
Azért mellékeltem két képet is, hogy kicsit színesebbé tegyen a blogomat. :) Ez a kivetítő, hogy lássad mi történik a színpadon:

Ez a színpad, hát látszik, nem voltunk kevesen. Amin mosolyogtam, hogy mi ugye fent áltunk a múzeum előtt a lépcsős rész tetején, mögöttünk a sátrak, a sátrak előtt bámészkodók de a rendfenntartó nénik és bácsik folyamatosan zaklattak mindenkit, hogy itt nem lehet ácsorogni, vagy menjük le (igen abba a masszába) vagy haladjunk szépen jámboran tovább. Mert Diwali ide, Diwali oda, olyan NINCS, hogy a Trafalgaron való áthaladást bárhogyan is akadályozzuk. :) A rend a lelke mindennek.

Szóval, mert ugye evés nélkül nincs ünnep, átmetróztunk a Picadillyre, ahol találtunk egy indiai éttermet. Be is ültünk, szerintem amúgy a pincér bácsi gondolkodhatott, hogy mi milyen formáció vagyunk, mint 3 indiai srác, meg egy óriás fehér nő (bár Dzsordzsi meg a másik srác majdnem akkora mint én, csak a harmadik volt kicsi) de gondolom mióta Londonban él, hozzászokott a furcsaságokhoz. Szépen le is ültünk, kértünk menüt, majd az egyik srác elkezdte halálra cseszegetni a pincért, majd utána volt képe azt mondani, hogy alapvetően azért nem szeretnek indiai étterembe járni, mert az indiaiakat nem szeretik, nézzem meg, hogy a többi asztallal milyen kedves a pincér. Na erre mondtam, hogy talán azért, mert azok nem kérdeznek ennyit. (ott leülnek, a menün úgysem tudják mi micsoda, így valami currys cuccot rendelnek, esznek, mosolyognak, megköszönik, fizetnek, hagynak borravalót, majd távoznak-én is kedves lennék) Hát még le sem ültünk már rendelt sört, de ne legyen túl hideg, de azért annyira meleg sem. A harmadik kihozott sör már meg is felelt neki.. Pincérbácsi még le sem rakta az üveget, már kedvesen megkérdezte, would you mind to give us glasses as well.. (kb. kaphatnánk poharat is?), végigkérdezte a menüt, hogy mi mennyire fűszeres, rendelt előételt négyünknek, abból kettőt megváltoztatott, majd mégsem kért előételt, csak főételt, aztán mégis kért inkább, de olyat, ami azonnal készen van, mert nagyon éhes.. Na itt már nem bírtam és hangosan röhögtem. :) Kaja megérkezett, nagyon jó volt, a legjobb, hogy ehetsz kézzel, mert szerintük akkor jobban érzed az ízeket, hát szerintem is, szóval lehetett csöndesen két pofára zabálni, ami egyedül baj volt, hogy nem volt elég fűszeres meg csípős a kaja még nekem sem (muszáj a kényes európai gyomorhoz igazítaniuk a menüt), így a végén mondták, hogy mindegy mit, de hozzon valamit ami nagyon csíp. Hát szerintem a szakácsnak is már elege volt belőlünk, így nagyjából egy maréknyi csiliport szórt a kajába, na az már ütött, én azt hittem kigyullad az orrszőröm, de Dzsordzsi békésen eszegette tovább. Szóval azért az igazi és jól elkészített indiai étel nem arról szól, hogy kiöli az idegsejteket a tápcsatornádból, épp annyira csípős és fűszeres, amennyire kell neki. Ami tetszett, hogy mindenki kapott egy üres tányért, és amit rendeltünk azt külön tányérban hozták, így mindenki megkóstolhat mindent. (mondjuk alapvetően otthon is ezt csináltuk, csak az rosszabbul néz ki, amikor a másik tányérjába eszel bele) Én chicken biriyani-t ettem, ami egyszerű rizseshús, csak ez finom, mert meg van fűszerezve. De aztán ettem mindenből, végre ettem olyan bárányt aminek nincs zsíros kecskeszőr szaga, azt hittem nem szeretem, de ami jól van elkészítve, az nagyon finom tud lenni. És a legjobb, hogy emellé még valami lángos szerű kenyér is volt, amivel lehetett tunkolni. Hát komolyan, mi más kell még. :) Amúgy azon röhögtem, hogy mindenki minket bámult, ahogy mint 4 malac kézzel lábbal ettünk, a többi asztalnál ülő meg próbálta megfejteni, hogy vajon mit rendelhettünk, ami ennyire jó.
A mai D Egyperces: elviccelődök vele a munkahelyen, de már nem keresem, nem is mondok neki semmit, úgy csinálok, mintha mi sem történt volna, de nem vagyok vele olyan mint korábban. Rájöttem, hogy 5 csillagos játékos volt, úgyhogy kiszállok és nem játszok tovább. Inkább felelevenítettem a barátságomat Dzsorzsival, ő legalább eddig nem szórakozott velem. (Még a vacsimat is kifizette, pedig nem akartam, mert elég húzós számla lett, 120 font 4ünkre, és mivel mi very good friend-ek vagyunk, nem akartam, hogy kihasználva érezze magát, de nem engedte). Na mindenestre jófej vagyok én is, most már a jó a Dzsordzsi, de ennyi engedtessék és bocsátassák meg... Igazából mérges vagyok magamra, mert én sosem engedtem, hogy bármelyik kapcsolatom olyan szinten beleszóljon az életembe, hogy esetleg ezért ne beszéljek, vagy találkozzak valamelyik barátommal, de D annyira féltékeny volt (azt játszotta pontosabban) rá, hogy inkább takarékra tettem a kapcsolattartást. Ami még segített, az az egyik kolléganőm, aki olyan határozott és tűzrőlpattant (D szerint arrogáns), hogy mikor elpanaszoltam neki a nyomoromat, épphogy csak nem adott két csattanós pofont, hogy térj már észre, szedd össze magad, ő nem a megfelelő pasi. És ez hatott. Addig addig mondta, hogy kisfiú még, saját magáról nem bír gondoskodni,  hogy várhatnád el, hogy rólad tegye, kis beszari, hogy mit szólnak az emberek hozzánk. Neki magyarázta, hogy az összes nő odáig van érte a szállodában, meg amikor a kolléganőm rákérdezett pár hete, hogy van e barátnőd először mondta nincs, de aztán hozzátette, hogy végülis van, de az anyukája kinyírná, ha megtudná, hogy fehér.. Hét ennyit az ódákról, hogy ő india felvilágosult részéről származik, és a családjának édes mindegy, hogy kit visz haza.. (persze ezt is magától mondta, én nem kérdezgettem erről, de nagyon okosan tudja mit akarnak a nők hallani). Ebben lehet valami igazság, mert egyik nap, amikor látta, hogy beszéltem a lánnyal, utána rá is kérdezett, hogy miről beszéltünk, miért beszéltem vele és ő nem is szereti ezt a lányt, mert túl arrogáns.. Szóval ott a tart a dolog, hogy sehol, azt hiszem, hogy szerencsére, és ez a negyedik hét, hogy nincs közös shiftünk, így csak napi 5-10 percre látjuk egymást. Amúgy szerintem ez már nem lehet véletlen, gondolom direkt nem raknak össze, és ha akarnánk találkozni, akkor ahhoz mindkettőnknek erőfeszítéseket kellene tenni. Na ez hosszabb mint egy perc.
Helyette az olasszal vagyok együtt, bár mint korábban is írtam, teljesen megváltozott, most vagy a barátját üti-veri otthon, hogy a napi agresszió adagja meglegyen, vagy egyszerűen neki is jót tett Iluska távozása annak ellenére, hogy nagyon jóban voltak. Szóval folyamatosan összerak kettőnket, meg mondta a szexinek, hogy velem akar dolgozni. De már olyan figyelmes, hogy ma megváltoztatta a beosztásomat, mert ez lenne a harmadik hét, hogy late-early shiftet csinálok, és magától odajött, hogy ez nem helyes, hogy minden héten van, főleg, hogy ha reggeles vagyok, akkor fél ötkor kelek, előtte este meg fél egyre érek haza, ezért az eheti early shiftemen csak 9re kell jönnöm.
Na ez van Londonfaluban mostanság.