Kicsi szívem darabokra van törve. Több szempontból is nagyon örülök, hogy holnap meglátogatnak apukámék, az egyik, hogy nem tudok szomorúan fetrengeni az ágyamban. Igazság szerint malacka lennék pár napig, olyan jó lenne feküdni egy sötét szobában a takaróm alatt, sajnálni magam, és szívószállal iszogatni a behűtött pálinkát, majd sírdogálni, majd iszogatni, és ezt addig folytatni, amíg már a saját szagod kerget ki a depresszióból. De talán ez annyira nem tenne jót. Hát D, akit elneveztem Mr Psycho-nak, hozta a formáját. Igazából nem akarom részleteiben kitárgyalni, mindenesetre nem egymásnak teremtettek, úgy néz ki. Meg, ami nekem kissé sokkoló volt, amit nem tőle tudok (és a forrásom nem teljesen megbízható, így nem veszem készpénznek), hogy az indiai családok nem nagyon fogadnak el fehér nőt mint meny, mert az ő szemükben mi nem tudjuk azt nyújtani, amit egy indiai (jah nem vagyok annyira szőrös). És ez azért bosszant, mert én érzem most magam diszkriminálva, pedig nekem a bőrszín, kultúra nem kérdéses dolog egy kapcsolatnál, ha valaki megfog, akkor mindegy honnan szalajtották. És nem minden fehér nő egyforma. Én még főztem is. Hát ez van, már nem beszélek vele, csak a munkahelyen, amennyit nagyon muszáj, de nem jó együtt dolgozni, annyi jó volt, hogy az elmúlt két hétben nem volt közös shiftünk. De valakit mindennap látni ezek után, és 20 centire dolgozni egymástól, mindehhez jópofát vágni, miközben legszívesebben jól belerúgnék a sípcsontjába a pult alatt, hát az nem könnyű. Amit mondjuk nem értek, hogy ennek az egész két hónapnak mi értelme volt? Minek kellett vele megismerkednem? Igazából szerintem -bár lehet csak szerintem- már elegendő idiótával ismerkedtem meg a pályafutásom alatt, nem igénylek újabb tapasztalatot.
Na jó nem picsogok tovább, holnap korán kelek, megyek a reptérre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése