2012. április 18., szerda

97.

London, szombat este. Lehányták a táskámat a metrón? Le. Lepisilte valaki a buszajtót belülről? Le.
Lehet közlekedni Londonban, ha esik az eső? Nem.
Itt most tényleg bolondos az április, mert egyszer 20 fok van, aztán plusz 5 és jeges sarki szél, majd monszun eső.
Van nekem egy téli kabátom. Nagyon meleg és nagy, fekete, térdig érő dzseki, nagy kapucnival, már agyon van hordva, és elég kopott is. Kábé 5 -6 éve vettem az újpesti kínai boltban, amikor még fősuliba jártam, és szegény voltam. (félreértés ne essék még mindig az vagyok. :)  Nos akkoriban elég sokat vásároltam ott, mert nem tudom, hogy mi okból, de ott kaptam a hosszú testemre való nadrágot, pulcsit, inget, és kabátot is. Olyan aminek az ujja nem a könyököm alatt végződik. Biztos azért, mert a kínaiak is olyan magasak mint én.
Szóval ezt a kabátot hordtam 1-2 évig, majd muterkám lenyúlta, hogy de jó meleg ez a kabát, és könnyen felvehető, jó lesz benne a kutyát sétáltatni (o_O), meg közben éppen a sznob énemet játszottam, hogy nem óhajtok kínais cuccokban járni, úgyhogy mondtam neki is adom. De a kabát szeret engem és nem adta fel könnyen a kapcsolatunkat. Anyu meglátogatott tavaly novemberben és a kabát kijött vele.Mivel mutika talált egy szép új meleg dzsekit magának itt, mondta, hogy itt hagyja, dobjam ki, van adjam a vöröskeresztnek. De végülis nem tettem meg, mert nem volt szívem, meg mi van, ha még fog kelleni, és nem találtam új kabátot egyáltalán. Kerestem ezer helyen, de vagy az ujja volt rövid, vagy ami tökéletes volt, az fehér színű volt és gépben nem mosható. Na gondoltam ez nem a legjobb párosítás kabát esetében, pedig az egy japán pillekönnyű dzseki volt, elég drága, de beruháztam volna, ha lehet gépben mosni. Szóval mivel semmit nem találtam, jó is volt, hogy megtartottam, mert amikor mentem a meditációs táborba, akkor pont kellett, mert ott nagyon hideg volt, meg esett az eső, hó. A táboron kívül túléltem a telet őszi kabátokkal, mert dupla pulcsikkal, erre tegnap, április közepén kellett megint előszednem, (hiába megfogadtam, hogy nyilvánosan nem mutatkozom benne, mert mint egy csöves úgy nézek ki benne) mert annyira lehűlt az idő, meg sarki szél fújt, meg eső esett stb.. Persze délutánra plusz 15 fok, verőfényes napsütés, szóval cipelhettem a kabátkát. Na itt egy kép szegénykéről, aki jóban, rosszban kitart mellettem, még Londonba is követett, szóval megérdemel egy fényképet a blogomban: (az óriás zsebeit nem is említettem, táskát sem kell vinned, igazából olyan nagy és tágas, mintha a tollpaplanodban mennél ki az utcára)


Mindenféle változás van a hotelben, csak hogy az agyvérzés kerülgessen. A szexit átrotálják egy másik hotelbe, és elő is léptetik az egész Front office (recepció, szobafoglalás, operátor) vezetőjévé, az a hotel nagyobb is mint a miénk, szóval ez egy nagy lehetőség neki. Ennek már alapból nem örültem, mert szerintem ő az egyetlen főnök nálunk, aki egyrészt főnöknek is jó, megvan a tudása, fellépése és tudja hogyan tréneljen embereket valamint hogyan kell beszélni mind a vendégekkel, mind a beosztottakkal, másrészt mint barátot is kedveltem, sokat beszélgettem vele. Nem beszélve arról, hogy vizuális élménynek is jó volt, mindenki szeret szép emberek között lenni. Szóval örülök az előléptetésnek, csak annak nem, hogy elmegy. És kit neveztek ki a helyére asszisztens főnöknek? Az olaszt.. Egy olyan embert akivel senki nem szeret dolgozni. Anno Iluskát azért dobták ki, mert senki nem szerette, erre előléptetik a kiskutyáját. Szóval ettől már elpattant egy ér az agyamban, de aztán megtudtam, hogy Dzsorzsit meg shift leaderré (műszakvezetővé) léptették elő. Saját magát nem bírja összeszedni, nme hogy az egész shiftet. Ezt az egészet péntek 13án tudtam meg, amikor bementem felvenni a fizetésem, és a hab a tortán az volt, hogy kevesebb pénzt is kaptam, mert emelték az adót. Szóval először ez így sok volt, elöntötte a sz.r az agyamat, gondoltam na én felmondok a Wackak Szállóból a genyóba. De hála a jó égnek én azért óvatos duhaj vagyok, és tudom, hogyha valami döntést forró fejjel akarsz meghozni, az nem mindig jó ötlet, szóval azt mondtam magamnak, hogy várj, aludj rá egyet, meditálj és ha még mindig fel akarsz mondani, akkor tedd meg. Meg közben beszéltem a tűzrőlpattanttal is és ő is mondta, hogy addig nehogy felmondj amíg nincs más munkád. Meg közben gondolkodtam, hogy nem lehet-e, hogy csak féltékeny vagyok, hogy engem nem léptettek elő, de aztán rájöttem, hogy nem ez a baj, hanem hogy Dzsorzsit kedveltem, csak idegesít a nyomulása, büdös és nanehogymár ő legyen a főnököm. Szóval gondoltam mivel most szabadságolni fogok, jobb ha inkább csendben kushadok amíg kitalálom, hogy mit akarok kezdeni magammal. Aztán egyik nap kigyúlt a körte a fejemben, hogy átkérem magam a szobafoglalás részlegre. Ott csak telefonon kell a cégekkel/vendégekkel a kapcsolatot tartani, plusz Silvia a szlovák kolléganőm is ott dolgozik, akivel nagyon jóban vagyok, a menedzserrel meg jóban vagyok, először is férfi, őket meg könnyen kezelem, másrészt legalább ismerem már, hogy lusta, lepasszolja a munkát és alapvetően kávézgat, de legalább tudom mire számítsak. Az az igazság, hogy el kell jönnöm egy kicsit a frontról, mert nekem beteg ez az egész. Ja és a nepáli cukorfalat kolléganőm is felmondott, így már csak a büdi van akit nagyon szeretek, de vele sosem dolgozom  együtt, mert ahogy észrevettem, akit kedvel az olasz (vagyis nem harcol vele) azokat teszik be mellé a reggeli műszakba, a maradék meg csinálja az estét. (köztük én is). És ezt sem tartom fairnek, hogy nem cserélik a beosztásokat, mindenki szeretne néha reggel és néha délután dolgozni. Szóval ezért tegnap előtt mondtam Silviának, hogy mit szólna, ha átjönnék, persze odáig meg vissza volt a gyönyörűségtől, így tegnap csak úgy mellékesen megjegyeztem a menedzsernek, hogy nem akar-e a csapatába. Mondta, ha valaki felmond, akkor igen, mert most nincs hely, de Silvia már mondta, hogy beszélt a nagyfőnökkel, hogy én át akarok jönni. Szóval remélem. A frontra bármikor vissza tudok menni, és ha van tapasztalatod a szobafoglaláson, akkor az még inkább emel az értékeden a szállodaiparban.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése