42.

Kórházba még akkor sem megy szívesen az ember, ha csak elkísér valakit, csak mondjuk nem fél. Mert ugye azt mindenki tudja, hogy kórház = fájni fog, azt, hogy kicsit vagy nagyon, majd elválik. Két napja az egyik lány ismerősömet kísértem el a fogorvosi ügyeletre (mert én olyan jófej vagyok) és ültem ott vele órákat, végül este 10-re értem haza. De annyira nem bánom, mert aki írni akar, annak kellenek élmények ugyebár, és nem kellett csalódnom, mert bőven szereztem mesélni valót. (lehet, miközben olvassátok az jön le, hogy 
a.) micsoda hős vagyok, hogy felebaráti szeretetből önfeláldoztam magam és a napomat
b.) annyira azért mégsem akartam volna hős lenni, és sajnáltam magam -- mindkettő igaz) 
Reggeles voltam, így 3kor végeztem, de mivel a lány váltótársa is orvosnál volt, így késett, végül majd egy órát üldögéltem még bent, mire elindultunk. Odaérünk a kórházhoz, ahol megtaláltuk az emergency dental surgeryt, ahol a koszos fémlépcsőn már vagy 8 ember várakozik, köztük egy lány, aki remegett és sírt a fájdalomtól. Na ez volt az a pont először, amikor legszívesebben sarkon fordultam volna, valahogy az ember menekülőre fogná, amikor a kórházasdi túl közel van. Mivel maradtunk, így mi is beálltunk a sorba 9ként, és a  koszos fém lépcsőn várakoztunk vagy jó másfél órát mire egyáltalán megjelent valaki. Beesett Miss Nővérke (igazából csak ő képzelte magát cukorfalatnak, mert alakra inkább Ursula volt a Dr Bubóból) vetett mindenkire egy nem őszintén kedves pillantást, aztán bement, majd Miss Reception, vagy inkább lehetne Mr is, mert ilyen kemény nőt már rég láttam, simán elmenne börtönőrnek, meg úgy is beszélt velünk. Megérkezik, és odamordult, hogy álljunk be egy EGYENES sorba, mert amúgy ki sem jönnek. Őszintén először nem értettem ezt a hangnemet, elég békésen üldögélt a sánta, a fekete, a sárga, a fehér (én other white vagyok a nem other white a British és Irish white), a barna, a fogatlan, a kopasz, a turbános és a kalapos a sorban, ne de később megértettem az okát. Szóval néne kijön egy tekercs sorszámmal, és megint a börtönőr stílusban rázendít, hogy 10 embert engednek be maximum, mindenki kap egy sorszámot, a rajta lévő időpontra kell visszajönni a többiek hívják az ajtón található számot (és szíjjanak gázt), 17 fontot kell fizetni, és itt semmi fancy dolgot nem csinálnak, max antibiotikum, húzás, tömés, ha mást akarsz akkor keresd fel a saját orvosod (és szíjjál gázt). Na ekkor az addig félholtam szenvedő fogfájós lány feléledt hamvaiból, és valami ordenáré stílusban elkezdett üvölteni a nővel, hogy ő már egyszer fizettett, na és kb idáig értettem, mert aztán Mr Recepciós néni is visszaüvöltött, én meg lesokkolódtam.. Ilyet, de komolyan,     hát én még nem hallottam rendelőben ilyen stílust, na a vége az volt a kedves párbeszédnek, amit már megint értettem, hogy a lány hozzávágta a sorszámát a nénihez, és keep your ticket fucking bitch elköszönés mellett távozott fogatlan alkoholista anyukájával a helyszínről. Mostmár értem a posztereket mindenhol, (orvosi rendelők, buszmegállók stb) hogy az indulataidat ne vezesd le az alkalmazottakon, mert néha ezek teljesen bevadulnak. Most nem tudom, hogy az angol emberek, vagy a londoni lakosság, de nagyon komoly. Gábor szerint itt ilyen szedált népség lakik, aki ha egyszer nem veszi be a bogyóját, akkor elszabadulnak a belső indulatai. Miközben várakoztunk szóba elegyedtem egy skót fickóval, aki amikor először kérdezett valamit nem is voltam benne biztos, hogy angol, nagyon erős skót akcentusa volt és nem értettem, de aztán mikor elcsevegtünk az időjárásról, Londonról stb, akkor már jól értettem.  Meg mondta, hogy őt az angolok sem értik.
Még ki kellett tölteni egy adatlapot az összes betegségről, amid van, vagy lehetett, majd bejutottunk a dokinénihez, aki egy kis angyal volt. Mondtam, hogy a tolmács vagyok, hát azért a fogorvosi szókincsem nem a leggazdagabb, de amit kellett le tudtam fordítani. Végülis a lány kapott gyógyszert, de el kell mennie megcsináltatni a fogait, mert nagyon gázosak.

Ezen az élményen felbuzdulva ma elmentem beregisztrálni a GP-hez, azaz General Practicer, háziorvos magyarán. Ott is recepció, majd egy adatlappal és egy kis üvegcsével a vizeletnek felküldtek a másodikra. Hát még mindig élmény minipohárba pisilni, (vajon mások is lepisilik a kezüket vagy csak én vagyok ilyen béna?? :))  aztán hurcolni magaddal a rendelő ajtajához, viszont a WC nagyon tiszta volt, szappan, papír, kéztörlő, friss illat (nocsak, nocsak, helló Európa!). Utána bekerültem egy eü asszisztenshez, megmérte a magasságom, még mindig 187cm, majd a gonosz, kárörvendő mérlegre is ráállított, ami még nagyon számot mutatott mint korábban (mondjuk nem ettem többet, szóval nem értem miért) így most már tényleg rászánom magam egy diétára. Meg is kérdeztem, hogy mit lehet tenni édesség és cukorfüggőség ellen, de nem akart rá választ adni, és aznapra pikkpakk adott egy időpontot egy orvoshoz. Ja mert ez így van itt, hogy ők a gépben látják az elkérhető orvosokat, és egyszerűen csak beír adott időpontra a neve alá. Meg sajnos nőgyógyászhoz is elküldött, muszáj, mert ők csak az Angliában készült leletet fogadják el. Hát nagyon nincs kedvem, de legalább ez most egy indiai nő lesz, hátha velük más, és hátha nem úgy van beállítva a szék, hogy az orvosi asszisztens az asztaláról pont telibe lát olyan szögből ahogy még magadat se láttad... (ok ok tudom, hogy egész nap ezt nézik, de akkor is, nehéz szétterpesztett lábakkal komoly párbeszédet folytatni a szexuális életemről, a szedett gyógyszerekről és a múltban előforduló esetleges nemi betegségekről)
Na visszamentem az időpontra, és pontban 1.10 perckor felvillant a teljes nevem a kijelzőn, hogy én vagyok a kövi páciens. Na ez a néni már egy kicsit kedvesebb volt, elmondtam, hogy mi a nyomorom, hogy le akarok szokni az édességről, mert a bőrömnek meg a súlyomnak is jót tenne, hát itt meg is lepődött, hogy miért akarok fogyni, annyira tökéletes vagyok. (you are so perfect, so perfect -- itt lett egészen szimpatikus.:), de adott egy diéta lapot, meg el kell mennem vércukor és koleszterin mérésre. Remélem nem vagyok cukorbeteg, és azért kívánom az édességet. (bár mondjuk a chipszet is szeretem). Már alig várom, hogy elmeséljem epés Tibcsinek, biztosan ki lesz akadva, hogy elmegyek csak regisztrálni, és máris beszerveztem 3 vizsgálatot magamnak. :)

Na szegény egerünknek lehet annyi, már elneveztem Algernonnak, de Tibukát ez sem hatotta meg, egyik nap hazajön és negédes hangon mondja, hogy 'nézd csak mit vettem Algernonnak!' és patkány és egérmérget. Ez egy kis tálban kék bogyóka, amihez a kis állatbarát még csokit is kevert, csak hogy biztos legyen. Sokáig vacilláltunk a ragacs meg a méreg között, mert a ragacs kényelmesebb, de olyan borzalmas, ahogy odaragadt testtel vergődnek, a méregnél viszont meg van az esélye, hogy csak a szag alapján találjuk majd meg a mumifikálódott állatkát. Vagy egy tároló helységünk, egy böhöm nagy szekrénnyel, és én nem akarom az ördögöt a falra festeni, de valahogy érzem, hogy ott leheli ki majd a lelkét. De sajnos egyet kell, hogy értsek Tibussal, nem élhetünk együtt, elég szemtelenek, szétrágták a műzlimet, meg zörögnek egész éjszaka. Szerintem Tibusnál az volt az utolsó csepp, amikor az egérke megette a féltve őrzött barackos-kekszes Boci csokija felét. (Először engem gyanúsított persze, de aztán rájött, én az egészet megettem volna.:) Én azt javasoltam szerezzünk be egy macskát, mert akkor elvileg csak visszahelyezed a táplálékláncba, így van esélye megmenekülni, hátha kiköltözött volna magától, de nem akarnak még egy állatot.

Holnap jön Móni, már nagyon várom!! :)