35.

Kissé félve mondom, hogy végre valahára van netünk itthon. :) Alig 2 hónapba telt, de végre van. Végülis így jobban értékeljük, túl unalmas lenne az élet, ha minden elsőre sikerülne.

Megszegtem az egyik aranyszabályt, miszerint házi nyúlra nem lövünk, azaz ne bonyolódj semmiféle (de főleg nem sokáig sörözős beszélgetős, nálam alvós) viszonyba a munkahelyedről senkivel, mert csak gond lesz belőle. Főleg ha a másik úgy gondolja, hogy lehetne valami folytatása a dolognak, te meg nem. És ismét bővítem az irántam érdeklődő férfiak körét, ugye múltkor említettem a kissé ápolatlant, de rajtuk kívül még a lelki sérült, folyamatosan az exéről beszélő is van, aki elvileg már túl van rajta, de azért lassan mindent tudok a lányról.
Mindenesetre unalmas lenne, ha soha nem történne semmi. Csak ne lenne ilyen lepcses szám, másnap bemegyek dolgozni, kérdezik hogy vagyok, mondom álmosan, mert csak 3 órát aludtam. Én kis naív gondoltam, ezzel még semmit nem árulok el, meg ebben semmi nincs. Nem a fenéket.. A pletykára éhes, unatkozó kollégáim mint keselyűk egy szegény kis pocokra rám vetették magukat, hogy mi volt, kivel, és amúgy is meséljek el mindent. De ügyesen kitértem, de Iluska még másnap is jött, hogy mindent kiszedjen belőlem, de aztán nem sikerült neki, én meg eldöntöttem, hogy ezentúl befogom a számat. Ja amúgy nem a szexi volt. Róla meg kiderült, hogy nem egy, hanem 3 barátnője van. Milyen kis helyes gyerek, úgyhogy lekerült a listámról.

A hotelben telnek a napok, egyre többet merek beszélni a vendégekkel, már megkérdezem őket, hogy milyen volt a napjuk, mert 90 százalék, hogy megértem mit válaszolnak. Eddig sokszor csak mosolyogtam amikor beszéltek hozzám, remélve, hogy vicceset mondtak. Sokan kérdezgetik, hogy mik a terveim munkában, hova akarok fejlődni, milyen karrierterveim vannak, de egész őszintén nem tudom, és most élvezem is ezt a kissé lebegő érzést, hogy nem tudom merre tartok, ha egy HRes megkérdezné mik a 2-5-10 éves terveim, végre nem kéne hazudoznom, mintha tudnám, hogy mit akarok csinálni, csak az arcába nevetnék, hogy azt sem tudom mikor lesz a következő szabadnapom. Természetesen különböző forgatókönyveket már összeraktam, aztán majd meglátjuk mi lesz:
A verzió: az eredeti terv, amivel kijöttem, 3-4 év London, közben a spanyol nyelv elsajátítása, majd kiköltözni a spanyolokhoz és egy hotelben elhelyezkedni, és majd ott kitalálni, hogy mit akarok csinálni utána, közben elkezdeni írni a könyvemet.
B verzió: feleségül menni egy szexi indiaihoz, akinek sok pénze van, hogy csak játékból dolgozgassak, neveljem az iker fiainkat és a csodaszép kislányunkat, közben írjam a kömyvemet, és évente kétszer nyaraljunk valahol. És legyen lakásunk Londonban, Magyarországon és Indiában is.
C verzió: az A verzió továbbfejlesztése, annyi különbséggel, hogyha férjhez megyek, akkor saját, ha nem, akkor örökbefogadott indiai kislányommal tervezem az életet.
Aztán majd valami lesz, általában úgysem az, amit az ember szépen megtervez. Itt a hotelben karrier szempontjából ha a recin maradok, akkor shift leader és duty manager lehetek, majd front of house manager (ő az atyaúristen a general manager után), vagy bekerülhetek a központba pénzügyre, vagy valamelyik másik részlegre (hát asztal mögé nem akarok ülni megint) vagy még a guest relationre kerülhetek, aki tulképpen a kis herpeszes panaszkodó köcög vendégekkel foglalkozik. Hát roppantúl vágyom rá. Főleg, mert van az a kis szerencsétlen vendég, aki szerintem minimum két évig spórol, hogy egyszer, csak egyetlen egyszer egy 5 csillagos szállodában tölthessen pár napot, amit ahelyett, hogy pihenéssel, relaxálással, evéssel, ivással, vagy tudom én mivel töltene, a recepciót hívogatja, hogy ez nem egy ötcsillagos hotel, ő már volt pár helyen (ja persze), de ez nem az, de a valódi okot, hogy mi a baja nem mondja el, csak a managerrel akar folyamatosan beszélni, és az előtérben üldögélve tölti a napját. Hát van már pár vendég, akinél a general manager is mondta, hogy ha kérdezik, nincs szabad szobánk az elkövetkezendő 3 évben..