2011. május 18., szerda

29.

Megvolt életem első meetingje a szállodával. Nem mondom, hogy nem volt értelme, de azért hosszúra sikerült, kissé több mint 2 óra. Amin kiakadtam, azok az új managerünk szerinti megjelenési szabályok.
Egy másik szállodából lett átrotálva hozzánk, hozta magával két emberét is, az egyik jófej, shift leadernek jött át, férfi, és nagyon barátságos, bár több hibát vét két év munka után mint én 2 hónap után, a másik pedig Miss Reception, egy orosz lány, Maria, aki mondta, hogy Papának hívja a managert, mert emlékezteti a saját apukájára. Érdekes. Bejött hétfőn dolgozni, akkor találkozott először Ilussal is. Na rögtön le is csapott rá, mert a sálja úgy volt megkötve mint egy stewardessnek, és megkérte kösse át úgy, ahogy nekünk van, nyakkendő formára. Na ezután a manager beszélt Ilussal, hogy neki jobban tetszik a Maria féle megkötés, így ezentúl mi is így csináljuk. Na mondanom sem kell, Ilus majdnem felrobbant, és egész nap fortyogott magában, főleg, hogy Maria meg lett kérve, hogy tanítson meg mindenkit hogyan kell megkötni a sálat. :)
A meetingen meg mondja, hogy lányok, ez nem szexizmus (azt hiszem így van magyarul) , de ő szereti ha egy nő nőnek néz ki, sokat utazott Európában, és a recepciósok mindenhol törődtek magukkal (szóval mi nem?), ezért szeretné ha több sminket használnánk, több parfümöt és legalább valami kis fülbevalót, és ha lehet hordjunk magassarkút, (hát köszi, érdekesen néznék ki benne, és a pult olyan alacsony, hogy akkor kb térdelhetnék is előtte), bár nem szeretné, ha a pult mögött túl nagy lenne a magasságkülönbség köztünk (akkor mégis miért magas nőket és indiai férfiakat vesznek fel?). Valamint már tárgyal a nagyfőnökkel, hogy engedjék meg a műköröm viselését (természetesen Marianak van). Ez így mind szép és jó, csak a céges sztenderdekkel teljesen szembeáll. Nemrég írtam, hogy milyen szigorú megjelenési szabályok vannak, aminek összességében az a lényege, hogy amikor az uniformisodban vagy, akkor nem te vagy, hanem a cég képviselője, ezért legyen visszafogott a smink, haj, illat, és nemhogy a műköröm volt tiltólistán, de még a francia manikür is a saját körmökön. Nekem összességében nem tetszett ez az egész, mert idehozza a kiscicáját a másik szállodából, akiből nemsokára manager lesz, tipeg-topog a 10 centis tűsarkújában, és miniszoknyában, és közben nálunk többnyire üzleti ügyfelelek vannak, idős párok vagy hátizsákosok szerintem nekik a kedvesség fontosabb, szóval nem tudom minek ez a nagy felhajtás. Meg kicsit belegázolt a nőiességünkbe, mert ezek szerint egyikünk sem nőies. Na mindegy mivel egy alkalmazkodó művész vagyok, ha ez kell 'Papának' akkor felteszek erősebb sminket.

Pénteken költözünk, ebben az évben ez már a negyedik alkalom lesz, hát költözésből sosem elég.

Tegnap Ilus megtanította a délelőtti könyvelést, és a nap lezárását a szállodában. Mind a kettő fontos, és nagy dolog, főleg, hogy még két hónapja sem vagyok itt, Dzsordzsi mondta is, hogy milyen jó nekem, neki nem tanították meg. Szerencsére Ilus mutatta meg hogyan kell, így meg is értettem, bár most megint délutános leszek, így kissé nehéz, hogy gondolom amikor megint délelőtt leszek, majd már biztos tudnom kell egyedül is. De alapvetően örülök, mert ezek ilyen könyveléses dolgok, ellenőrizni kell, hogy minden befizetés benne van e a rendszerben, mindennek stimmelnie kell mindennel, és az jó, hogyha érteni fogok ezekhez a dolgokhoz is. A másik része, a nap lezárása már nehezebb, riportokat kell nyomtatni és megmagyarázni melyik tranzakciót miért csináltuk. Szóval összességében örülök, hogy ennyi mindent tudni fogok a szállodáról, bár mivel mi nagy hotel vagyunk, nem is csinálunk sok mindent, mert a kisebb hotelekben mindent, még a foglalásokat is a recepciósok intézik, de nekik mondjuk 60-80 szobájuk van, nálunk meg általában egy recepciósra jut ennyi szoba.

Vasárnap elmentünk kávézni Magdaval és Monikaval, annyira jól elbeszélgettünk, hogy majdnem 11-re értem haza. Többnyire azért a melóról beszélgettünk, próbáltak fellázítani engem is, mert hogy szerintük én azért jövök ki jól az emberekkel, és azért szeret Ilus, mert szófogadó vagyok, és hogy maga a cég kihazsnálja és rabszolgaként tartja az embereket. Igazuk van, én tényleg szófogadó gyerek vagyok, legfeljebb ha nagyon nem tetszik valami, akkor mosolyogva lelépek, azonkívül Ilus a főnököm, akivel érdekemben áll jóban lenni. Mondjuk az volt a fő bajuk, hogy nem küldtem el az olaszt az anyjába és nem álltam ki magamért amikor csúnyán beszélt velem, pedig meg kell tanulnom. Hát alapvetően lehet igazuk van, de pl Magda mindig harcosan védi az érdekeit, amivel elérte, hogy Ilus nem bírja, és az egész főnökség rosszat írt róla (én nagyon kedvelem Magdát, velem mindig nagyon kedves, és szórakoztat is a nagy szája), Monikának meg csak a szája nagy, mert ő meg csak a hátuk mögött nagy szájú, az elmúlt pár napban hárman dolgoztunk együtt és szemtől szemben ő is nevetgél Ilussal. Alapvetően azon vitatkoztunk, hogy szerintük ha ők kinyitják a szájukat, akkor lehet nekik nem is lesz jó, de talán változik valami az utánunk csatlakozó emberek munkakörülményeivel kapcsolatban. Hát szerintem nem, mert amit én tapasztaltam, hogy minden cégnek megvan a maga légköre, olyan mint egy család. Ha újként csatlakozol ebbe, vagy bele tudsz simulni, vagy nem. Teljesen felesleges szembehelyezkedni vele, mert csak kipörögsz a rendszerből. És igen, itt rabszolgaként dolgoztatják az embert, (a lányok jöttek a jogászokkal, hogy meg kéne támadni a szerződést) viszont szerintem rosszul látják az egészet. Mondtam Magdának, hogy én úgy nézem, hogy igen, minimál bérért, heti 48 vagy akár több órát kell dolgozni, viszont mivel én új vagyok itt kint örülök, hogy nem a burger kingben kell húst sütnöm, vagy takarítanom, hanem egy tiszta és normális helyen, iskolát végzett emberek között töltöm a napom, ezenkívül az angolomat erősítenem kell, így jó, hogy ide felvettek, és jól begyakorolhatom, valamint még ha néha fura és ehetetlen is, de adnak ebédet vagy vacsorát, ami meg sokat számít pénzben. Magda is gondolkodhatna így, mivel neki még egy recepciós iskolát is el kellett végeznie, így került ide, én a helyében csendben szívnám magamba a tudást, és keresnék más hotelt, ahol kicsit normálisabban bánnak az emberrel. Na mindegy, mások vagyunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése