2011. szeptember 1., csütörtök

45.

Hát Valakivel történik éppen valami. Ez a Valaki nem akarja elszólni, ezért Én mesélem el, hogy mi mindent gondol és érez. Sajnos ez a bejegyzés nyálasan, érzelmesen csöpögősre fog sikerülni, ami - aki ismeri Valakit, tudja - eléggé messze áll a természetétől.
Szóval Valaki, nevezzük Gabs-nek, (mivel ez a kedvenc indiai kolléganőjétől kapott beceneve) nagyon nagyon boldognak érzi magát. Megismerte D-t, akivel ma volt a negyedik 'nemigazirandija' ahogy D mondta, mivel eddig csak beültek mindig egy italra munka után, ami este 11 órát jelent, és mivel haza is kell érni, ezért csak egy órás kis találkozók voltak. Mert ugyebár ha shift rendszerben dolgozol, akkor össze-vissza vannak a szabadnapok, egyik reggel, a másik délután dolgozik, így azért igencsak nehéz összehozni a találkozókat. De most abban maradtak, hogy D szombaton szabadnapos, Gabs meg délelőttös, így utána D összeszedi Gabs-t és elmennek egy igazi randira. Hogy hova, azt nem még nem tudja. Szóval D is a recin dolgozik, és Gabs a hosszú szabija alatt nem is találkozott vele, egyszer dolgoztak csak együtt, akkor is rá kellett szólnia D-re, hogy ne beszéljen annyit, mert nem fognak végezni a melóval, de azóta már párszor dolgoztak együtt, és mindig utána ültek be egy italra. Ami fantasztikus, és hihetetlen Gabs számára, hogy mindig van miről beszélni, nagyon kedves és vicces D, és Gabs folyamatosan pipálja a képzeletbeli listát a fejében, hogy ez is stimmel, ez is stimmel. Mindemellett úgy néz ki, mint Mr Solis a Szülifeliből, csak jóképűbb. Ami kicsit gázos, hogy ezt nem lehet a munkahelyen mondani, mert párok nem dolgozhatnak együtt, és valamelyiket tuti elpakolnák a hotelből, ha kiderülne. De sajnos előbb-utóbb ki fog, mert azt vették észre, hogy mindenki vigyorog rájuk, a kollégák furán néznek, úgyhogy Gabs rá is kérdezett az egyik csajnál, az meg azt mondta, hogy rájuk van írva az egész. Mondjuk az öcs is mondta, G pár napja a föld fölött közlekedik 10 centivel, és úgy néz ki, mint a Született Kémekből a Clover amikor szerelmes:


Ma meg amikor ültek bent a helyen, azt hitték már mindenki hazament, de nem, sajnos két báros még bejött inni oda egyet, fülig érő szájjal bámulták őket, és amikor mentek ki a helyről, direkt arra mentek, ahol ők ültek, és látták, hogy fogják egymás kezét.. Szóval csak reménykednek benne, hogy nem fogják elterjeszteni, bár azt is megbeszélték, ha valaki rákérdez, letagadják. Ja igen, a csöpögős részt lehagytam, szóval a kézfogásosdi is úgy volt, hogy véletlenül D hozzá ért Gabs kezéhez, és érezte milyen hideg, így megfogta, hogy felmelegítse. (azért ez olyan gázosan hangzik, de persze ha benne vagy a helyzetben, akkor nagyon tetszik a dolog). Meg már előtte is, Gabs  meg akarta nézni D tenyerét, de aztán kiderült, hogy D jobban ért a tenyérolvasáshoz, így már akkor megfogták egymás kezét. Amúgy Gabsnek pont ez tetszik, hogy D egyáltalán nem nyomul, végre nem arról szól egy találkozó, hogy a testi dolgokra terelődik hamar a szó, hanem D meg akarja G-t ismerni, kérdez a családjáról, alig várja, hogy megismerje az öccsét, aggódik, hogy szimpatikusnak fogja e találni. (ez meg az öcsnek nagyon szimpatikus, mert ezek szerint komolyak a szándékai. A fiatalembernek.) Ezenkívül azt hallgatja, hogy mennyire gyönyörű, okos, kedves, szép, ügyes, angyallelkű, kifinomult stb.. Szóval D tudja hogy kell udvarolni. Hát ennyi, és most G agyának majdnem a teljes felhasználható szabad kapacitása D körül forog, a maradék figyel a légzésre, többre nem képes, úgyhogy ez az állapot igencsak megtámogatta G diétázós terveit. :)

2 megjegyzés: