60.

Beadtam a jelentkezésemet a Vipassana meditációs (kiképző) táborba, ha elfogadják, akkor január 25-én megyek. 10 nap, azaz majdnem 12 totális elzártság a külvilágtól (no fészbuk, no mobil, no képeslap, levél, email, semmisem). És nincs cigi, pia, gyógyszer, beszélgetés (csak a vezetőddel beszélhetsz napjában egyszer, ha akarsz), sőt nem is nézhetsz rá a másik emberre, mert itt együtt van sok ember, de ez tulképpen mindenkinek a saját magával való találkozása, utazása, megbeszélnivalója, és nem szabad egymást zavarni közben. Azt hiszem kávé sincs. Szóval ez olyan második camino lesz, megnézzük túlélem-e. Az egyetlen ami igazán zavar, hogy a papírt és tollat is elveszik, így nem tudok írni, pedig azt nagyon szerettem volna, érdekelt volna mi minden jön ki az emberből ekkora környezetváltozás hatására.

Egy vidéki városban tartják, ahol tulajdonképpen megtanítanak meditálni, alapvetően egész nap azt kell csinálnod a reggeli 4.30-as keléstől az este 9 órás fekvésig. Van önálló és csoportos, segít, hogy megtaláld az összhangot saját magaddal. Már a szabit is megkérdeztem, és mehetek, csak várom, hogy elfogadják a jelentkezésemet, amit nem tudom mikor fognak, bár végülis vasárnap küldtem el, és ma még csak kedd hajnal van, tehát jó lenne, ha nem türelmetlenkednék. Na majd a meditábor után, olyan türelmes és átszellemült mosollyal élem az életem, hogy csak győzzétek nézni.

Már nézegetem egy ideje, csak amikor először elolvastam a több oldalnyi leírást arról, hogy mi mindent nem szabad csinálni, hát kissé legörbült a szám, igencsak kiráznak a komfortzónádból. Úgy hirdetik, hogy ez nem egy nyaralás, ahol kipihened magad, hanem komoly munka saját magaddal, meg olyan dolgok jöhetnek elő belőled, amire nem is számítottál, és fel kell dolgozni. Nekem arra lesz jó, hogy kirázzon a mindennapokból, valami újdonság legyen, és tényleg segítsen abban, hogy rájöjjek miért nem találom sokszor a helyem a világban. Mert szerintem itt a bibi velem lehet, mert ha te jól érzed magad, akkor a világ úgy alakul körülötted, hogy minden jó lesz. Mert akkor olyan helyzeteket és embereket vonzol be, akik még boldogabbá tesznek. Mármint most is jól érzem magam, és pont ma gondolkodtam, hogy először érzem magam otthon, szeretem a várost, szeretem, hogy minden logikus, megszervezett, gondolnak a biztonságra, ami nem működik, azt is nyugodtan el kell fogadnod, mert úgysem tudsz semmit csinálni. Szóval szerintem abban is segít majd, hogy leüllepedjenek a gondolataim, hogy mit is akarok most kezdeni magammal. Kissé olyan érzés, mintha a fejem helyén egy óriási üst lenne, amiben az összes lehetséges gondolat, és lehetőség kavarog, és egyelőre nem tudom, hogy melyik opciót akarom kihalászni. Ugye van a reptéren való munka, vagy akár másik hotelben, mondjuk egy kisebb butikhotelben recepció, ahol még családiasabb hangulatban lehet dolgozni, meg több mindent csinálni, (mert egy kis hotelben a szobatakarítástól elkezdve telefonos szobafoglaláson keresztül egészen a bárban koktélkészítésig bármit csinálhatsz egy este alatt), vagy mennék szívesen galériába dolgozni, és mondjuk rajzokat, vagy festményeket eladni, vagy mondjuk luxusmárkát árusító boltban dolgozni, vagy divatrendezvényeken dolgozni. De emellett még mindig bennem van, hogy lassan kellene önkéntes munkát is végezni, csak egyelőre nem tudom, hogy mikor szakítanék rá időt. A legjobban az az opció tetszik, hogy hátrányos helyzetű gyerekekkel töltesz heti egy vagy két napot a szabadidődtől függően, ilyenkor tanulsz, beszélgetsz velük. Egy gyereket kapsz, akinek te leszel a nem is tudom mije, gyámja/felügyelője/barátja. A hülye vizihulla Monika jelentkezett a programra, fel is vették, de nem volt ideje elkezdeni, így nem tudtam részleteket megbeszélni vele. (meg már nem is fogok, mert a kis pondró elmondta az olasznak, hogy volt egy kis afférom D-vel -ergo az egész szálloda tudja- mert azon hezitáltak egyszer, hogy D biztos meleg, mert a férfiakkal jól kijön, és az összes nővel összeveszett a recepción. És ekkor kedves Monika felvilágosította az olaszt, hogy nem az, mert ő tudja, hogy együtt aludt valakivel a szállodából, és hát nem kellett sokáig noszogatni, hogy megmondja ez én vagyok. Csak azt felejtette el, hogy nekem van beépített emberem mindenhol, így A kis fekete barátném 3 perc múlva már hívott, hogy úgy készüljek mindenki tud mindent. Hát igen, minek pofázok a dolgaimról, de mondjuk ezt nem vártam tőle, főleg, mivel ő utálta a legjobban az olaszt.) Szóval egyelőre amíg kitalálom, hogy mi lesz, addig próbálok a nagymamámmal többet törődni, sűrűbben hívni, igazából ha van szabadidőm, először a családomat ajándékozom meg vele (hehe micsoda nagylelkűség ez tőlem) és majd ha azon felül is lesz, akkor megyek gyerekeket pesztrálni.

És a mai pozitív gondolkodás jegyében, itt található a leendő férjem, vagy legalábbis hozzá nagyon hasonló, kissé lehet barnább a bőre. :) Mert ugye, amit szeretnél azt be kell vizualizálni, hogy majd megérkezzen, az egyetlen apró dolog amit nem értek, hogy D felbukkanása előtt már vizualizálgattam, külsőre meg is érkezett (sőt egy kicsit még jobb is), de valahogy a belső tulajdonságok elmaradtak a kérttől.. Na majd legközelebb.