2012. január 1., vasárnap

78.

Csak egy apró megjegyzés még a tegnaphoz.
Hazafelé a metró egy kicsit tele volt, megint az a hering effektus. Egyszer csak érzem, hogy valaki simogatja a lábamat.. Hát komolyan, más sem hiányzott mint egy perverz, és miért pont én, miért pont mellém kellett állnia. Szóval először azt hittem csak véletlen, mert senki nem bírt moccanni sem, annyian voltunk, szóval lehet csak keres valamit és közben véletlenül hozzámért. De aztán csak csinálta tovább, így ez már nem lehet véletlen. Először mivel nem tudom ilyen helyzetben hogy kéne viselkedni, és zavarban voltam, mert ugye az ember nem akarja magára felhívni a figyelmet - és ezek a tetvek ezt használják ki- csak próbáltam arrébb állni, de jött utánam. Aztán a fenekemet kezdte el simogatni, na itt már valahogy hátratekertem magam és udvarias angol nőhöz méltóan megkértem, hogy legyen kedves abbahagyni. Amúgy ezeknek mind olyan mocsok fejük van, hátranézel, ránézel, ő kifejezéstelen szemekkel bámulja a plafont, és miközben megkérem, hogy fejezze be, közben is tapperol. Na de akkor bólintott és abbahagyta.
Két perc nyugi.
Megint érzem a kezét a fenekemen, sőt aztán a micsodáját kezdte hozzám dörzsölgetni. Na gyerekek, itt elpattant valami, a balkán felszínretört, megfordultam, megmondtam, pontosabban üvöltöttem, hogy azonnal hagyja abba most rögtön. Igazából nem tudok angolul jól káromkodni, így csak annyit mondtam, hogy nagyon komolyan hagyd abba most rögtön, és kétszer visszakérdezem, hogy világos e, mindezt olyan mérgesen, hogy biztos nagyon ijesztő lehettem, mert bólintott és leszállt a következő megállónál. Utálom ezeket a rohadék mocskokat, akinek az a szórakozása, hogy a tömött metrón tapperol nőket. És rögtön le kellett volna üvöltenem a fejét, ahogy megérzem, mert senkinek nincs joga hozzáérni más testéhez az engedélye nélkül.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése