2012. január 1., vasárnap

77.

Na ez a szilveszter az egyik lehető legőrültebb volt. Most éppen teát iszom, és Nurofent meg algopirint eszem.
Tegnap elmentünk az esküvőre, ahol már megalapoztuk a jókedvet egy kis pezsgővel, de ezt írtam. Este meg végül bementünk a városba szórakozni.
Hívtam Dzsordzsit délután, hogy akkor lesz e valami, közben ő is hívogatta az embereket, a vége az lett, hogy bementünk abba a pubba ami a munkahelyünk mellett van, és szinte minden nap ott vagyunk. Na ahogy elindultam, majdnem haza is fordultam, mert hét busz ment el, mire a nyolcadik egyáltalán megállt, mert csak 99 százalékosan volt tele. Közben elkezdett esni az eső, így a húgocskám által simára kivasalt hajam kezdett tönkremenni, fáradt is voltam, szóval tudod olyan semmi nem jó nyűgös állapot, amikor inkább hazamennél filmet nézni és aludni. De mivel megígértem, nem akartam lemondani az utolsó utáni pillanatban.
Összesen hárman voltunk, de én nem bántam, mondtam Dzs-nak, hogy legfeljebb iszunk két sört, eszünk valamit azt hazamegyünk, ő úgyis másnap 7re ment dolgozni. de természetesen a dolgok nem úgy történtek mint ahogy elterveztük, mert aztán bejött a bárba a délutános műszak, két srác, meg egy lány, és rögtön rendeltek két pezsgőt. Na azt tudni kell, hogy ez valami flancos volt, mert 71 font volt egy üveggel. Mi végül 6 üveggel vettünk, én a lánnyal közösen egyet. Igen, mert ha kissé részeg vagy, akkor kiadni ennyi pénzt egy pezsgőre, majd meghívni egy pohárra mindenkit a közeledben, vicces fotókat készíteni ezek mind mind nagyon mókás dolognak tűnnek. Ami nehéz volt egy cseppet, hogy Dzs totálra ütötte ki magát, így sajnos előjött belőle az összes valódi érzése, mindenkinek azt mondta (ha kérdezte az illető, ha nem), hogy én a barátnője vagyok, egy kézzel a derekamat ölelte a másikkal kézcsókokat kaptam, és ha bárki egy méternél közelebb jött hozzám elrángatta onnan, hogy ne beszéljen hozzám. Kész.. én meg közben folyamatosan próbáltam az üveget elvenni tőle, de mint egy hülyegyerek visszalopta ahogy nem néztem oda. Amúgy fent vagy egy esküvős kép fészen, amin meg vagyok jelölve, és azon Dzs is rajta van. Most hívott nemrég, végülis fél 9re beért ma reggel, de nem tudom, hogy hogy élte túl az estét és remélem nem emlékszik a tegnapi szerelmi vallomására.
Aztán amikor olyan kettő körül bezárt a hely, így kimentünk az utcára, ott ittuk meg a maradék két üveggel, majd úgy gondoltuk milyen mókás lesz elsétálni a szállodához és Boldogújévet kívánni az éjszakás műszaknak. Mivel az egyik Front office manager is velünk volt és szerintem ő volt a legrészegebb bátrabban integettünk befelé, de az meg alig bírta a többieket elrángatni a kamera elől. Szóval ha holnaptól nincs munkám, akkor a general manager megnézte a szilveszteri performanszunkat.
Aztán a lány, aki velünk volt megkért hagy aludjon nálam, mert neki nincs metrója hazafelé, a vonatok meg nem járnak éjjel. Ja mert kérem szépen, itt szilveszter éjszaka járnak a metrók buszok, és minden ingyenes. Csak ezen az egy éjszakán, és minden úgy jár, mintha nappal lenne. Teljesen el voltam hűlve, de persze egy két fejletlen angol zigóta hangosan hőbörögve szidta a metrót amikor esetleg 2 percig állt a megállóban, hogy nem igaz, hogy minden évben várni kell, és minden évben valahol feltartják a metrót.. Hát gondoltam anyukám, gyere csak hozzánk, vagy szerintem bármelyik másik európai városba szilveszterezni, azt majd megtudod mi az, hogy várni, amikor a taxira vársz másfél órát, majd kifizetsz annyit, hogy akár magánrepülővel is hazamehettél volna, mert az éjszakai buszra csak a nagyon zorall gyerekek merészkednek fel. Szóval hazavittem a lányt, és van abban valami nagyon vicces, amikor a szálloda legnépszerűbb és legszebb lányát viszed haza, és a férfi kollégáink szemében meglátod a féltékenységet. :) muhaha..

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése