2012. január 8., vasárnap

79.

Na betalált egy 'gáláns úriember'. Egyik nap dolgozom a recepcióban, az összes telefon egyszerre csörgött, meg az összes baromarcú idióta is le bírt jönni szórakoztatni aznap, úgyhogy már kissé szét voltam esve. Épp beszélek a telefonon, majd odajön egy pali a recire és a kezembe nyom egy összehajtogatott papírt, hogy ezt a tegnapiért adja. Mivel beszéltem a telefonon, csak bólintottam és elvettem, nem is igazán fogtam fel mi ez. Leteszem a telefont, széthajtogatom, és látom egy 50 fontos van benne.. Bemegyek a szexihez mutatom neki, hogy szerinte ez mi, megnézi a papírt, majd mondja, hogy emberünk wanna f*ck you.. Na mert a papíron a telefonszáma meg az email címe volt, hogy írjak neki smst. Néztem, hogy most mi legyen, én nem is emlékeztem az emberre, de megnéztük a rendszerben én csekkoltam be. Na mondta szexi, hogy majd ő felhívja, hogy ez mi, mert szerinte jobb ha tisztázom, hogy mit akar, és miért adta az 50 fontot, de mondtam, ne már az tök ciki, majd én.
Felhívom, elcsicseregtem, hogy ki vagyok, és megkérdeztem, hogy ezt a manettát miért is adta. Aztán mondta, hogy rengeteget utazott már a világban, de ilyen kedves recepcióssal még nem találkozott, és hogy ezzel szeretné a köszönetét kifejezni, hát én is megköszöntem, aztán letettem, szexi mondta, hogy nyugodtan megtarthatom a pénzt.
Aztán csak nem bírtam ki, írtam egy smst este az embernek, mert az volt a problémám, hogy nem emlékeztem rá. Mi van ha jóképű?( Már elképzeltem, ahogy a pretty woman megelevenedik az életemben, leszámítva, hogy nem prosti, hanem recepciós vagyok) Mert hiába amikor a kezembe nyomta a pénzt ránéztem, de mivel semmi különös nem volt benne, csak annyi maradt meg hogy egy átlagos ember. Írt aztán pár smst, de aztán nem válaszoltam mert gondoltam ha együtt vagyok Dvel, akkor nem kéne mással találkozgatnom, de a kedves jóakaró barátaim meg a Tibcsus meggyőzött, hogy egy ebédben semmi nincsen, menjek vele nyugodtan, meg amúgy is D egy izé, alig találkozunk, és amúgy is ami köztünk van az nem párkapcsolat. 
Szóval mára megbeszéltem egy ebédet, megkértem, hogy találkozzunk itt, az én környékemen,
egy:  mert sikerült elhagynom az oysteremet (bérlet), így amíg nem tudom a bérletemet áttranszferálni egy új oysterre, addig minden útért fizetnem kell, másrészt ma volt egy fotózás, így nem akartam, hogy az egész nap egy rohanás legyen. Amúgy hihetetlen, hogy ahogy a kezembe akad egy kis pénz, úgy kell hirtelen elköltenem valami másra. Így hogyan spóroljak???
kettő: meg ő akart annyira nagyon találkozni, akkor meg jöjjön helybe.
Amúgy jól éreztem magam vele, elbeszélgettünk, csak szegényke nem tetszik. 
De szerinte én nagyon szép vagyok, és jó a személyiségem is (lefárasztottam a meditálástól kezdve a modellkedés át az el caminos biciklitúráig a dolgaimmal), és killer eyes-om van, meg hogy van valami speciális bennem. Ezt nem ő mondta először, és őszintén nem is értem, hogy az apró, kissé kancsal kiskutya szemeim miért killer-ek, de ha így van, annak csak örülök. 
Szerintem amúgy egy londoni elfoglaltságot akar magának, megvan a saját cége, rengeteget utazik, és szerintem egyedül van. Úgy tűnt nincs felesége, legalábbis gyűrű nem volt rajta, meg ahogy mesélt nem is tűnt úgy, mintha lenne. Ami fura, hogy miután elváltunk, vagy 7 smst írt, meg mondta, hogy nézzem meg neten Izlandot (mesélt róla, hogy már járt ott, és nagyon szép), és ha úgy gondolom, hogy szeretnék pár napot ott tölteni, akkor szóljak neki. Most ez azt jelenti, hogy el akar vinni oda?? Meg hogy nagyon reméli, hogy lesz még lehetősége találkozni velem, és elmehetnénk egy jó steaket enni, mondjuk pl a NOBU-ba vagy a Gordon Ramsey éttermébe.. (nem is tudom, amúgy is hetente járok oda..)
Vagy ez a rongyrázós rész, hogy elvakítson, lefektessen ingyen, majd lelépjen??
Szóval egy picit fura az ember, meg ahogy elnéztem, kelet európa a perverzitása, nagyon sok orosszal, szerbbel meg göröggel járt egy egyetemre, és kedveli őket.
Amúgy Észak-Írországban él, heti rendszerességgel jön Londonba és olyan szép mint a brit férfiak általában.  :) Na majd meglátom mi lesz.

A mai fotózás. Szegény Imolának kellett velem jönnie, mert mondtam én idegen helyre egyedül nem megyek,  szóval ott töltött vagy 3 órát velem, a fotós teljesen odáig volt érte, mindenképpen rá akarta venni, hogy csináljanak képeket, de nem akarta. Én próbálom rávenni, hogy kezdjen modellkedni, mert fiatal, nagyon szép az arca és csak 179 cm magas, ami a tökéletes magasság. Meg azt is mondtam, hogy majd én leszek a managere 40 százalékos jutalékért, és felhajtom neki a jó munkákat, a perverzeket meg elhajtom a bánatba, de még nem akarja. Na majd. Nekem az a nehéz, hogy nagy a fenekem és a combon, viszont a felsőtestem nem annyira, hogy molett modell legyek. De mondtam a fotósnak, hogy ez a kelet európai forma, és úgy vagyok vele, hogy majd megtalálom azt a helyet, ahova az én formám kell. Mondta is, hogy a fenekem az erősségem, meg a bőröm színe, hogy világos, de barna. Na maga a fotózás egy válogatás volt egy dizájner táska katalógushoz, ahova ha kiválasztanak, akkor 150 fontot kereshetsz. Megérkezünk, hát a táskák szépen visszaadták az ázsia center kínálatát, szóval nem tudom milyen dizárjner cuccok, meg nagyjából csak mutatónak használtuk, többnyire engem fényképezett, és folyamatosan arra akart rávenni, hogy vetkőzzek le, persze finoman, de mondtam, hogy nem oszt kész. valamennyi látszik a testemből, de csak a hátam, meg a hasam és kicsit a melltartóm. Jól belecsúsztunk a dolgokba, sokáig elhúzódott. Remélem lesz belőle egy-két normális kép, és hogy el is küldi, de ha nem akkor egy olyan hosszú kövér kommentet hagyok az oldalán, hogy majd nézhet.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése