2012. január 16., hétfő

82.

Cukrosbácsi egy pszichopata, nem hagy békén. Megírtam neki, hogy nem akarok találkozni vele, mert a Dvel vagyok, és nem bírja feldolgozni a tényt, folyamatosan smst irogat, már le van némítva a telefonom, mert tiszta ideg vagyok. Az a baj, hogy tudja hol dolgozom, és ha esetleg megint jön a hotelba nem is tudom kikerülni a találkozást vele. És nagyon erőszakos, igazából nem is találkoztam volna vele, ha nem ír annyi smst, de komolyan nem kellett volna. Letiltottam fészen, most meg olyan alkalmazást keresek, amikkel az smseit tudom letiltani. Mostmár olyanokat irogat, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy ne barátkozzunk, és ő megérti a döntésemet. Meg hogy elég érett ahhoz, hogy megértse a másikkal akarok lenni (ja veszem észre). Elmeséltem Dnek is, igazából ha kiakad azon, hogy találkoztam vele, akkor kiakad, most már úgyis elegem van belőle, csak azért nem küldöm el a nyavalyába, mert ma van a harmadik körös interjúja egy helyen, és nem akarom felidegesíteni, nehogy ezért ne sikerüljön. De tegnap beszéltünk, érezte, hogy kissé neheztelek rá, és mondtam, érik a kövér hegyibeszéd neki, de majd csak az interjú után.
Szóval remélem a Cukrosbácsi csak a csendes őrültek táborához tartozik, és nem akar követni meg hasonlók. Az öcsém szerint nem kell idegeskedni, vannak ilyen barmok és túl sok CSI-t néztem.
Szóval amit ebből tanultam, idegennek soha nem adom meg a számomat ezentúl, és hallgatok a megérzéseimre, hogyha valaki nem szimpi, akkor nem találkozom vele. Azt a szaros 50 fontot amit adott már elköltöttem, de a következő fizetésemből kiveszem és jótékony célra fordítom. Legszívesebben az sms-it is kitörölném, de egyelőre kellenek a bizonyítékok, hogy írogat. Nagyon remélem, hogy nyugalmat talál, és valakit aki viszont szereti, engem meg elfelejt.

Volt egy kinti fotózásom két napja, képek hamarosan jönnek. Amúgy lassan majd összerakom a facebook oldalamat, amit lehet lájkolni, így nem fogom az üzenőfalaitokat teleszórni a képeimmel. Szerintem aznap volt az eddigi leghidegebb nap itt, minusz 3 fok, nekem meg van olyan képem, ahol csak egy farmer van rajtam, meg egy sál topnak meg öt különböző ruha van rajtam, és átöltözni is kint kellett, szóval elég csípős volt. A fotós srác aranyos volt, szegényt tíz perc után lefárasztottam ezzel a pszichopatával, de muszáj volt valakinek elmesélnem, mert pont előtte éjszaka irogatott, és nem tudtam aludni rendesen, mert annyira okos a telefonom, hogy az olyan opciót mint az sms hang levétele csak valamikor hajnalra találtam meg. (Amúgy ilyenek ezek a telefonok, az internetet, az emailedet, a játékokat pikk pakk eléred, de pl a hogyan állítsd be az ébresztőórádat, hogy állíts át az értesítő hangokat, ezeket az opciókat meg jó eldugják.) Így mindig megébredtem a hangra. Mérges is voltam, mert direkt lefeküdtem időben, hogy pihent és friss legyen az arcom, hát nem lett, úgyhogy remélem jók lesznek a képek. Na és ez a fotósgyerek meg önkéntes rendőr lesz hamarosan, szóval most örülök, hogy találkoztam valakivel, aki rendőrként dolgozik. Azt mondta, hogy egyszerűen ne válaszoljak neki (amúgy is ezt csináltam) majd abbahagyja. Hát remélem nem akarja leönteni savval az arcom vagy ilyenek..  (jólvan.. nincs több CSI Miami)

A hotelben is telnek a napok, volt szerencsém egy csoport arab muszlimhoz, hát a jó ég áldjon meg velük.. Átvették a vezetést a csíkszeműektől, mióta ezekkel találkoztam, már kedvelem őket. Mindent ingyen akarnak, adjak jobb szobát, reggelit, a masszázs benne van e a szobaárban (ohh persze happy endinggel együtt..), az internet ingyen van-e, maradhatnak e a szobában délután 4ig ingyen, mert a másik hotelban lehetett, akkor miért nem oda mentél.. Na meg a pornó. Ha egyszer szállodát akarsz nyitni, készülj széles választékkal a felnőttfilmekből, nagyot fogsz kaszálni. Na a csoportból majdnem mindegyik szórakoztatta magát vele, és minden második tagadta le és balhézott, hogy ő ugyan nem, azt se tudja hogy kell a tévét bekapcsolni, nem is látott még tévét az életében, nem hogy filmet nézzen stb.. A végén a szexi törölte a költségeket, de ő is készen volt, mert ezeket a fizetős filmeket nem lehet csak úgy véletlenül bekapcsolni, világosan ki van írva a tv képernyőre, hogy apa ezért fizetni kell, úgy nyomj rá az ok gombra, aztán még megerősítésképpen a szobaszámodat is be kell írnod. Hát gondolom Allah nem nézte jó szemmel a huncutkodást, de gondolom a hazudozást még úgysem.
A másik csoport meg (a hülyék itt is egyszerre bírnak jönni) az egyik nagykutyának (a három tulajdonos testvér alatti szinten van) a focista barátai voltak, akkora arccal, hogy csodálom, hogy nem estek hasra. Very cool gyerekek bevarrt hajú vihogó műkörmös nyuszikákkal, akik tele pofával csámcsogva rágóznak miközben rátehénkednek a pultra (komolyan azt hittem ez a típus csak a filmekben létezik). És ami a legszebb, hogy nem akartak fizetni semmiért, rendeltek kaját, a room servizesre meg rácsapják az ajtót, hogy a nagykutya barátai vagyunk, így nem fizetünk, ugyanez a reggelinél, lemennek 5en per szoba, de csak kettő reggeli volt kifizetve, de ott sem fizettek, mert hogy a nagykutya barátai. Aztán ugye a szobákat 11ig kellene elhagyni, hát ez vasárnap igen nehéz feladat, főleg hogy a kis csoport durván bulizott az éjszaka. Olyan 12 körül már rájuk telefonáltam (enyém volt a megtisztelő feladat, hogy hivogassam a szobákat), hogy mégis mikor akarod elhagyni a szobát. Erre a válaszok:
- néhány óra múlva.. (amikor megkérdeztem, hogy kissé pontosabban, akkor mondta, hogy hívjam a műsik szobát, akkor mennek amikor ők)
- miért van valami időpont amíg el kell hagyni (nem bameg, otthon vagy, és akkor kelsz ki az ágyadból amikor akarsz)
- mindjárt. (majd 20 perc múlva telefonál, hogy nem hozott fogkefét küldenék e már fel.
Nagy nehezen délután 2re eltakarodtak.. Drága barátaim, ha egyszer híres és gazdag leszek, és meghívlak titeket a szállodámba egy kis partizásra, ti meg így leégettek, akkor nem lesz több ingyenparti.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése