2012. január 12., csütörtök

81.

Tibcsus ugyanennél a cégnél dolgozik mint én, csak a központban és ő felel a tréningekért, hogy minden új recepciós tudjon mindent szépen. Tegnap pont nálunk törte a nyavalya mert vizsgáztatta a kicsiolaszt. Összesen 5 percet töltött a pultban, de már belebírt kötni a stílusomba, legszívesebben elküldtem volna a halálba, de ugye bent a munkahelyen ő Mr Fontosvagyok Tibor. (még jó, hogy nem olvas, mert most olyan sallert kapnék, hogy a laptomon adná a másikat..) Mert annyi volt, hogy valakitől csak egyszerűen megkérdeztem, hogy mi a neve, nem bugyoláltam bele a 4 mondat hosszú, seggnyaló, borzasztóan kifinomult és udvarias szövegkörnyezetbe. Nem is mondtam semmit, de utána elővettem a királynői angolomat, és még a szobaszámot is két mondattal kérdeztem meg. :)
Már csak 13 nap a táborig.. Kissé be vagyok rezelve. Az a baj, hogy nem lehet íróeszközöket bevinni, és félek, hogy elfelejtem a 12. napra, hogy mi volt az 5-en.
Elkezdtem diétázni, ami abból áll, hogy kevesebb csokit eszem. Meg elmentem futni tegnap, ma is akarok ha lesz időm munka előtt, bár kissé elaludtam, de legalább most nem vagyok álmos. Nem akarok sokat fogyni, csak hogy annyi kiló legyek, mint amennyinek hazudom magam általában a modelles profilomon. :) De persze amióta elhatároztam, folyamatosan éhes vagyok.. Úgyhogy inkább a több sport mint a kevesebb kaja elvet követem, azt meglátjuk használ-e. Ja meg tegnap, csokitorta volt a desszert a szállodában.. Komolyan mondom, soha nem volt még, ha van is valami desszert, az általában 2 perc alatt fogy el. És még finom is volt. A tűzrőlpattant meg is állt a hátam mögött, hogy Godzy, mivel tömöd a fejed, nem azt mondtad, hogy diétázol? Szóval tele vagyok kísértéssel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése